szolidaritás;

2020-03-23 20:55:39

Szolidaritási alapot kezdeményeznek

A XXI. Század Társaság nevében Kocsis András Sándor, az Oltalom Karitatív Egyesület részéről pedig Iványi Gábor kezdeményezi, hogy április elsejétől három hónapra jöjjön létre egy szolidaritási alap, amelynek célja az idősek segítése, valamint az egzisztenciájukban megroppant emberek támogatása.

Felhívásukban mindenkit kérnek, aki havi nettó 500 ezer forintnál nagyobb jövedelemmel rendelkezik, hogy az említett összeg fölötti rész tíz százalékát ajánlja fel a rászorulóknak. Természetesen kisebb összegű adományokat is köszönettel fogadnak.

A koronavírus-krízis gyakorlatilag a világ minden országát érinti, bennünket is – áll a felhívásban. A vírusválság leküzdése után bizonyára nem ugyanabban a világban fogunk élni, mint eddig, de a következmények egyelőre még nem láthatók. Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra, és támogassuk a rászorulókat! – zárul a hétfőn közzétett felhívás.