Abszurd, de igaz történten alapul – figyelmeztetnek a Stockholm című krimi-vígjáték készítői a film legelején. Persze tudjuk ezt anélkül is, hiszen a csaknem fél évszázaddal ezelőtti svéd túszdráma elhíresült eset. Furcsa lélektani jelenség névadója: a Stockholm-szindrómáé.
1973 nyarán egy Jan-Erik Olsson nevű bűnöző bankrablás közben foglyul ejtett négy embert. Megölésükkel fenyegetőzve elérte, hogy volt rabtársát odaengedjék hozzá a börtönből, majd a páros újabb követelésekkel állt elő. A 130 órán át tartó válsághelyzet előrehaladtával megdöbbentő dolog történt: az áldozatok, három nő és egy férfi, rokonszenvezni kezdtek fogvatartóikkal.
Egyikük, Kristin Ehnmark a miniszterelnöknél próbált közbenjárni, hogy adják meg a rablóknak, amit akarnak, és hagyják őket szabadon távozni. Azt mondta, tökéletesen megbízik bennük, nem bántanak senkit, „nagyon kedvesek”. Végül, amikor könnygázzal megadásra kényszerítették Olssonékat, a túszok a testükkel védték a két gazfickót, nehogy a biztonságiak rájuk lőjenek.
A Stockholm-szindróma fogalma egy még elképesztőbb ügyben vált ismertté, amikor az elrabolt kaliforniai milliárdoscsemete, Patty Hearst segített bankot rabolni fogvatartóinak (1974). Ügyvédje a bíróságon azzal mentegette a 19 éves lány irracionális viselkedését, hogy a fogságban agymosáson esett át. Ekkor dobta be a Nils Bejerot svéd kriminológus-pszichiátertől származó, ma már közkeletű kifejezést.
Szélsőséges szituációkban az ember néha egészen másképp reagál, mint ahogy ésszerű lenne. Bezárva, kiszolgáltatottan retteg a haláltól. Elveszíti az irányítást. Nem ehet, nem beszélhet, vécére sem mehet engedély nélkül. Kezdi úgy érezni, mintha kisgyerek volna („infantilizálódik”). Primitív hálával tölti el minden apróság, ami túléléssel kecsegteti. Apránként azonosul az agresszorral.
Mint valami istenekre, úgy néztek a tettesekre, akiknek korlátlan hatalmuk volt fölöttük, számolt be egy másik stockholmi túsz, Sven Säfström. Jóságuk, emberségük bizonyítékát látták abban, ha nagy kegyesen megengedték nekik, hogy telefonáljanak a családjuknak, amikor klausztrofóbiás társuk sétálhatott egy picit kötéllel a nyakán, vagy a hideg padlón fekve betakarózhattak.
A bizarr jelenséget azóta sokszor megfigyelték, leírták. Natascha Kampuscht nyolc éven át pincébe zárva tartotta elrablója, az osztrák lány mégis megsiratta a férfi öngyilkosságát. Szerinte természetes, hogy az ember alkalmazkodik, kommunikál, empatizál, normalitásra törekszik egy abnormális helyzetben, ez „túlélési stratégia”.
A Stockholm-szindróma előfordul más helyzetekben is, például családon belüli erőszak, extrém vallási szekták áldozatainál. Olyat is láttunk már, hogy valaki egy zsák krumpliért cserébe azoknak hálás, akik bajt hoznak rá.
Nem is kacarászunk önfeledten a krimi-vígjáték tragikomikus humorán, kivált karantén idején. A négy fal közé kényszerülve nem hagy a nyomasztó kérdés: van-e remény, hogy a bezártság és kiszolgáltatottság sokkjában az emberiség értelmesen reagál a válsághelyzetre? Hogy ne ejtsék túszul gonosztevők.