A távolságtartás véd a fertőzés ellen, de fel kell készülni az emberi hatásokra

Bár az elkülönülés a járvány terjedését akadályozza, súlyos következményei lehetnek annak, hogy a koronavírus a kapcsolattartási ösztönök elnyomására kényszerít.

A járvány idején a távolságtartás kötelező szabály. A társas viselkedést vizsgáló kutatók ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy készüljünk fel, nehézségeket okoz az ember saját társas természetével való megküzdés. A napokban a Magyar Tudományos Akadémia arra hívta fel a figyelmet, hogy egyebek mellett erről írt Greg Miller tudományos újságíró a Science-ban.

A koronavírus-világjárvány miatt a közegészségügyi szakemberek azt kérik, hogy ne menjünk egymás közelébe. Ez azonban ellenkezik az ember társas kapcsolatokat igénylő természetével. A közösségi távolságtartás, vagyis a nagyobb létszámú összejövetelek és a másokkal való szoros kapcsolat elkerülése elengedhetetlen a vírus terjedésének lelassításához és ahhoz, hogy az egészségügyi ellátórendszer túlterheltségét megakadályozzuk. Ez azonban nem lesz könnyű.

Nicholas Christakis társadalomtudós, a Yale Egyetem kutatóorvosa szerint a világot bejáró koronavírus arra kényszerít bennünket, hogy elnyomjuk azokat a kapcsolattartási ösztöneinket, amelyek az evolúció során emberi mivoltunk lényegévé váltak: a barátainkkal való találkozást, a csoportos összejöveteleket vagy egymás érintését. A közösségi távolságtartás próbára teszi az együttműködés emberi képességét is. A világjárvány különösen kemény próba, hiszen nemcsak azokat igyekszünk megvédeni, akiket ismerünk, hanem azokat is, akiket nem, és akiknek a hogylétével általában nem is igazán foglalkozunk.

A rövid távú közösségi távolságtartás hatását eddig nem tanulmányozták alaposan, de most több, Greg Miller által megkérdezett kutató is megosztotta a Science Insider olvasóival a véleményét arról, hogy mik lehetnek ennek a társadalmi és pszichés hatásai, és ezek hogyan enyhíthetők.

A Brigham Young Egyetem pszichológus kutatója, Julianne Holt-Lunstad és munkatársai által gyűjtött adatok 2015-ös metaanalízise szerint a tartós közösségi elszigeteltség 29 százalékkal növeli az elhalálozás veszélyét.

Ennek az lehet az oka, hogy a társas kapcsolatok képesek ellensúlyozni a stressz által keltett negatív hatásokat. A Holt-Lunstad és mások által végzett laboratóriumi vizsgálatok azt mutatták, hogy a szív- és érrendszert is kevésbé terheli egy stresszt okozó feladat, ha azzal egy barát társaságában kell megküzdeni. A társas kapcsolat érzékelése és a stresszre adott válaszok között egyértelmű kölcsönhatás áll fenn. Holt-Lunstad szerint pusztán

Az még nem világos, hogy lesznek-e, és ha igen, milyen hatásai a koronavírus miatti közösségi távolságtartásnak. A kutató szerint több egymással versengő hipotézis is elképzelhető. „Egyrészt aggódom, hogy azoknak, akik már eleve elszigeteltek és magányosak, nem fog-e súlyosbodni az állapotuk, másrészt ez a helyzet mások esetében is a társas kapcsolatok szűküléséhez vezethet.” Derűlátóbb lehetőségként említi viszont azt, hogy miután az emberekben most fokozottan tudatosulnak ezek a kockázatok, a kapcsolatok fenntartására és pozitív cselekvésre törekszenek majd.

Holt-Lunstad szerint az elszigeteltség és magány káros hatásainak a társadalom valamennyi korcsoportja ki van téve. A National Academy of Sciences (Nemzeti Tudományos Akadémia, USA) közelmúltban megjelent jelentése – amelynek Holt-Lunstad is társszerzője volt – azonban rámutat azokra az okokra, amelyek az idősebbeket sérülékenyebbé teszik. A családtagok és barátok elvesztése, a krónikus betegségek vagy az érzékszervi károsodások, mint például a hallásromlás, számukra különösen megnehezítik a társas érintkezést.

Chris Segrin, az Arizonai Egyetem viselkedéskutatója szerint az egyes emberek társadalmi elszigeteltség- és stressztűrő képessége között óriási eltérés lehet. Fontos figyelembe venni, hogy nem mindenki egyforma lelkiállapotban kezd neki ennek az időszaknak. „Aki például már eleve szorongással, depresszióval, magánnyal, kábítószerhasználattal vagy más egészségügyi problémával küzd, különösen sebezhető.”

Összességében azonban az emberek meglepően ellenállóak. Sokan átvészeltek már nehezebb helyzeteket is.

Segrin felidézi azoknak az amerikai hadifoglyoknak az esetét, akiket a vietnámi háborúban apró cellákban, úgynevezett „tigrisketrecekben” tartottak fogva, gyakran állig vízben. Azok a foglyok, akik hittek benne, hogy akármilyen rossz is a helyzet, túl fogják élni, és a háborút idővel meg fogják nyerni, életük későbbi szakaszában jobb mentális egészségnek örvendtek.

Kütyük: jobb, mint a semmi

Arra, hogy kapcsolatban maradjunk egymással, számos telefonos és számítógépes alkalmazás nyújt lehetőséget. Christakis úgy véli, szerencsések vagyunk, hogy olyan korban élünk, amikor a technológia lehetővé teszi, hogy lássuk és halljuk a barátainkat és a családtagjainkat még a távolból is. De ezek a kommunikációs csatornák sem pótolják teljesen a személyes interakciót – figyelmeztet Segrin. „Amikor másokkal kapcsolatba lépünk, számos jelentéstartalmat nem szavakkal, hanem nonverbális viselkedéssel közvetítünk.” A testbeszéd, az arckifejezések, a gesztusok számos eleme elvész az elektronikus médiumokon keresztül. Segrin szerint „nem olyan jók, mint a személyes kapcsolat, de határozottan jobbak, mintha semmilyen kapcsolatunk sem lenne”.

Hiányzik a „kollektív pezsgés”

Több mint egy évszázaddal ezelőtt Émile Durkheim francia szociológus a „kollektív pezsgés” kifejezést használta a vallási ceremóniák során érzett közösen átélt érzelmi izgalom leírására. Mario Small, a Harvard Egyetem szociológusa szerint ugyanez a fogalom alkalmazható a sporteseményekre, ahol a nézők egyszerre élik át ezt az érzelmi hullámvasutat a játék során. „Ez a közösségi élmény jelentősen felerősíti az érzelmeket, miközben a résztvevők megélik azt is, hogy valami saját maguknál nagyobb egész részei.” Small szerint az ilyen események erősítik az összetartozás érzését. Még ha senki sem számít arra, hogy a társadalom szétzilálódna csak azért, mert a sportszövetségek felfüggesztik az évadot, az biztos, hogy sok sportrajongó (valamint zenerajongó és a fesztiválok résztvevői) számára ez azt is jelenti, hogy ideiglenesen le kell mondaniuk az érzelmeik megélését és a problémáik kezelését is segítő, jól bejáratott mechanizmusról.

Hozzátette, az altruizmussal kapcsolatos kutatások szerint

„Nemcsak másokon segítünk, hanem saját magunkon is, mert közben kapcsolatot teremtünk.” Az Olaszországban készült videó, ahol a karanténban rekedt emberek a nyitott ablakban állva énekelnek és zenélnek, ösztönzést adhat. Robert Dunbar, az Oxfordi Egyetem evolúciós pszichológusa szerint: „Pontosan erre van szükségünk! De talán csak az olaszok tudják ezt természetesen csinálni, anélkül, hogy zavarban lennének” – olvasható az akadémia honlapján.