Bezárva

Keresve sem találni ma olyat, aki kiismerné magát a magyar kormány, főként pedig a kormányfő kommunikációjában. Hol a Facebookot, hol az operatív törzs sajtótájékoztatónak álcázott performanszát, hol a péntek reggeli Kossuth rádiós útmutatását tartja megfelelőnek, hogy olyan dolgokat jelentsen be, amelyek e koronavírusos időkben az ország lakosságának életét közvetlenül és mélyen érintik.

Pedig a nemzet megérdemelne annyit, hogy a végrehajtó hatalom feje rendszeresen a köztelevízióban közölje, mit is döntött a hogyan továbbról. Nos, tegnap reggel a rádióból tudhatta meg a közönség, hogy mától kijárási korlátozás – nem kijárási tilalom! – lépett életbe az országban. Nem sok szót érdemelne a forma, mert mégiscsak a tartalom a fontos, ha nem a szemünk láttára omlana darabokra az a kommunikációs, tartalmatlan kormányzás, amit az utóbbi tíz évben az ország kapott. Látjuk ennek a duma-kormányzásnak a csődjét, tragédia, hogy ehhez egy világjárvány kellett.

Ettől függetlenül megértettük a kormányfő hét eleji parlamenti okfejtését: komoly mérlegelés kell ahhoz, hogy mikor, milyen mértékben lehet és kell a polgárok mozgását korlátozni, és a járvány elleni küzdelem logikáját követve támogatnunk kell a kijárási korlátozást.

Más lapra tartozik, hogy bebizonyosodott, a felszámolt társadalmi érdekegyeztetést válsághelyzetben a hatalom nem tudja mással helyettesíteni, mint erővel, a katonasággal. A kormányfő természetellenes vonzódását e kaszthoz nemcsak a szóhasználata igazolja, hanem a tettei is: képtelen elgondolni, hogy civil szakemberek rendkívüli helyzetben a saját akaratukból, katonák nélkül is képesek vizet szolgáltatni, szemetet szállítani, kórházat, vállalatot működtetni. Horribile dictu: még a zabolátlan lakosság is meg tudja érteni az egyenes beszédet, s akkor is elkerüli a nyílt utcát, ha azon nem járőröznek katonák.

Akiknek amúgy a legfőbb parancsnoka a köztársasági elnök. Lenne, ha megszólalna. Ha lenne hatalommegosztás a hatalmon belül is. Ha a hatalom nyíltan működne. De: be van zárva önmagába.