Olaszország;koronavírus;

2020-03-28 19:18:26

Majdnem 900-an haltak meg Olaszországban, összesen már több mint tízezren

A fertőzöttek száma közel van a százezerhez.

A polgári védelem legfrissebb, szombat esti összesítése szerint a halálesetek száma 889-cel, összesen 10 023-ra emelkedett, míg az igazolt új fertőzések száma 86 498-ról 92 472-re nőtt.

A héten pénteken 919-en, csütörtökön 712-en, szerdán 683-an, kedden 743-an, hétfőn pedig 602-en haltak meg a SARS-CoV-2-vírus okozta fertőzésben Olaszországban.

Szombatig az összes fertőzött közül 12 384 gyógyult meg, míg előző nap 10 950 volt a gyógyultak száma. Intenzív osztályon 3856-an vannak az előző napi 3732 után.

A Ferenc pápa rezidenciájában elvégzett koronavírus-tesztek eredménye szerint a 83 éves egyházfő és a közeli munkatársai nem fertőzöttek - tudatta közleményében Matteo Bruni vatikáni szóvivő szombaton.

Százhetven emberen végeztek el vírustesztet a pápai államban, és hat esetben lett pozitív az eredmény, egyikük a Szent Márta vendégházban lakik, ahol Ferenc is.

Lombardiában, ahol a járvány Olaszországban először felütötte a fejét, 542 új áldozatot jelentettek szombaton. Az ország északi ipari és pénzügyi központjában szombatig 5944-en haltak meg az új koronavírus okozta fertőzésben, az igazolt fertőzések száma 2117-tel 39 415-re emelkedett.

Olaszországban, az első nyugati országban, ahol szigorú karanténintézkedéseket vezettek be a járvány megjelenése után, a kormány a korlátozások újabb, kéthetes meghosszabbítását fontolgatja a Corriere della Sera című olasz napilap értesülései szerint, ami további csapást mér az iparra.

Lucia Azzolina oktatási miniszter korábban bejelentette, hogy meghosszabbítják az iskolák és egyetemek március 5-én kezdődött zárva tartását április 3-ig.

Tovább szigorítják az Olaszországba történő belépést a szárazföldi, tengeri határátkelőkön, illetve a repülőtereken - közölte szombaton a közlekedési minisztérium. A határt átlépni szándékozóknak közölniük kell az utazás célját, telefonszámukat és címüket, valamit azt, hogyan kívánnak eljutni a végső úticéljukhoz - közölte a tárca. A beutazóknak - attól függetlenül, hogy vannak-e tüneteik vagy sem - jelentkezniük kell a helyi egészségügyi hatóságoknál és 14 napra karanténba kell vonulniuk.

A légi- és hajózási társaságok a bejelentkezéskor hőmérsékletet mérnek, és nem engednek a járműre senkit, akinek a hőmérséklete 37,5 Celsius-foknál magasabb.