Kettészakadt az euróövezet. Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Görögország, Portugália, Belgium, Írország, Szlovénia, valamint Luxemburg levelet írt Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének, s azt követelték tőle, az EU legyen szolidárisabb. Giuseppe Conte olasz és Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök egyre elkeseredettebben követelik koronavíruskötvények kibocsátását. Ausztria, Németország, Hollandia azonban hallani sem akar erről. Most már azonban nem hagyományos észak-déli ellentétről beszélhetünk, amit a gazdasági válság idején tapasztalhattunk, hanem olyan országok is csatlakoztak az ismét súlyos gazdasági nehézségekkel küzdő déli államokhoz, mint Belgium vagy Luxemburg. Ezen államok törekvése mögött most az áll, hogy az euróövezet együttesen viselje a járvány gazdasági következményeit.
Giuseppe Conte kormányfő a pénzügyi támogatást európai újjáépítési kötvénynek, egy újfajta Marshall-tervnek nevezte. Az Il Sole 24 Ore című gazdasági lapnak a napokban elmondta, ha az EU nem lép, a későbbi generációknak kell megfizetnie a mostani válság árát. A kérést elutasítók, köztük Ausztria azonban azzal érvel, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) 410 milliárdos kerete elég ahhoz, hogy fedezzék a válság következményeit.
A kérdés tehát egyre inkább az: elég szolidáris-e az EU? Egyáltalán, túléli-e a válságot az Unió most, amikor minden ország bezárkózik, lezárja a határait és a pénzügyi lépéseit sem koordinálja kellőképpen másokkal? A járvány európai megjelenése utáni első lépések valóban nem az EU szebbik arcát mutatták. Németország nem engedte tovább a határán az Olaszországnak szánt egészségügyi eszközöket, az egyes uniós országok lefoglalták a másik által vásárolt, Kínából érkezett maszkokat, a sokat dicsért gyorstesztek vásárlásáról még olyan kisebb, de tehetős uniós tagországok is lemaradtak, mint Ausztria. Az Európai Unió mintha a saját árnyékává vált volna, a Berlin által sokat emlegetett – és az Európa-pártiak fülében nagyon is jól csengő – „Több Európát!”-elméletének most se híre, se hamva, Rahim Taghizadegan osztrák közgazdász találó megfogalmazása szerint az EU „kafkai papírtigrissé” vált.
Ügyes szimattal használta ki ezt a helyzetet Oroszország és Kína, amelyek látványosan orvoscsoportokat és különféle egészségügyi eszközöket küldtek Olaszországnak. Ezek a képsorok az egész világot bejárták és az EU tehetetlenségének szimbólumává váltak. Háttérbe szorult már az a hír, hogy az oroszok által küldött eszközök 80 százaléka használhatatlan.
Egyre többen fejezik ki aggodalmukat az EU jövőjéért. Az Európai Bizottság egykori elnöke, a 94 esztendős Jacques Delors attól tart, hogy a jelenlegi krízis az Unió halálát eredményezi. „Az a hangulat, amely az uniós állam- és kormányfők között kialakult, illetve a hiányzó európai szolidaritás, halálos veszélyt jelent az EU számára” – fejtette ki. Amélie de Montchalin francia Európa-ügyi miniszter annak a véleményének adott hangot, hogy most már az EU szavahihetősége forog kockán. „Ha az EU csak egy nagy belső piac, ahol nem ismerik a szolidaritást, akkor az egésznek nincs értelme” – fogalmazott.
Ezeket a megnyilatkozásokat nem feltétlenül kell szó szerint érteni, akadnak, akik nem is mindig annyira burkoltan Berlint próbálják ezzel arra ösztökélni, tegyen többet, azaz tárja szélesebbre a pénztárcáját a többi, nehéz helyzetben lévő tagállam előtt. Most biztosan nem esik szét az EU, ám nem kérdés, komoly veszélyt jelent fennállása szempontjából egy esetleges elhúzódó gazdasági válság, egy súlyos recesszió, amely elbocsátások garmadájához vezet.
Németország azonban nem látja annyira vészesnek a jövőt, Heiko Maas külügyminiszter a napokban a Corriere della Serának elmondta, a szolidaritás az Európai Unió egyik alapelve, s ezt már a menekültválság idején is sikerült átültetni a gyakorlatba. Peter Altmaier német gazdasági miniszter a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungban ugyanakkor kifejtette, a szolidaritás igen fontos ugyan a gyengébb államokkal, de a mentőcsomagok nem jelentenek tartós megoldást. Markus Söder, a bajor miniszter pedig úgy vélte, az EU jelenlegi válságáért nem őket, hanem az Európai Bizottságot terheli felelősség, amely túlzottan erélytelenül lép fel.
Mindemellett az a megállapítás sem igaz, hogy Európából kiveszett a szolidaritás, s nem csak azért, mert az Európai Központi Bank jelentős eszközöket szabadított fel. A szolidaritás jele, hogy Németország egyre több koronavírusos beteget vesz fel Franciaországból. Emmanuel Macron francia elnök ezzel kapcsolatban kifejtette, „az európai szolidaritás életeket ment”.
A válság legnagyobb tanulsága, hiába ment keresztül az EU tíz év alatt több válságon is, a koronavírushoz hasonló krízisekre nincs felkészülve. A mostani események azonban tanulsággal kell, hogy szolgáljanak arra: a szolidaritás a követendő út, a határok lezárása nem lehet tartós megoldás.
