koronavírus;

2020-04-02 11:50:56

Szigorú eljárásrend a patológiákon

A temetési szolgáltatóktól az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület azt kéri, hogy a járvány ideje alatt a szertartásokat a családokkal egyeztetve, kizárólag szűk körben, maximum tíz gyászoló jelenlétében bonyolítsák le.

Egyszer használatos védőruha, védőszemüveg, FFP3-maszk, PVC-be mártott kesztyű, lábzsák, valamint kézfertőtlenítő beszerzéséhez kért segítséget az operatív törzstől a mintegy kétszáz temetkezési szolgáltató és a 17 hamvasztóüzem számára az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület – írja a Magyar Nemzet.

A szervezet elnöke, Horváth József a lapnak elmondta: nem adományt kérnek, hiszen a védőfelszerelés biztosítása a szolgáltatók feladata, ugyanakkor jelenleg ez mindenütt komoly nehézségbe ütközik.

A lap azt írja, a halottszállító járművek fertőtlenítéséhez szükséges szerből még van tartalékuk, ugyanakkor ha fertőző elhunytat visznek, a kocsit minden egyes alkalommal fertőtleníteni kell. Az országos tiszti főorvos által kiadott tájékoztatás szerint „az elhunytak általános felszíni fertőtlenítését követően az új koronavírus továbbterjedésétől jelen tudásunk szerint nem kell tartani”, ezért a temetkezési szolgáltatóknak a Covid–19-ben elhunytaknál is ugyanazokat a rendszabályokat kell betartaniuk, mint más fertőző betegeknél.

A veszélyhelyzet és a kijárási korlátozás miatt a temetések intézésénél, illetve a szertartásoknál változik a megszokott rend. Horváth Józseftől megtudták, hogy a temetések ügyintézése során a személyes jelenlétet igyekeznek minimalizálni az ügyfélszolgálatokon, ahová lehet, oda plexit is felszerelnek a dolgozók védelme érdekében. Az olyan ügyeket pedig, ahol nem szükséges a személyes jelenlét, telefonon vagy elektronikus levelezés útján igyekeznek intézni. A temetési szolgáltatóktól az ipartestület azt kéri, hogy a járvány ideje alatt a szertartásokat a családokkal egyeztetve, kizárólag szűk körben, maximum tíz gyászoló jelenlétében bonyolítsák le.

A cikk szerint a patológiákon speciális eljárásrendet vezettek be. Miniszteri utasításra felfüggesztették a boncolásokat, és a legmagasabb fokú, a HIV- vagy a Creutzfeld–Jakob-fertőzötteknél is alkalmazott óvintézkedéseket léptettek életbe. Azokat az elhunytakat, akik bizonyítottan koronavírus-fertőzöttek, akár volt alapbetegségük, akár nem, még a kórházi osztályon eleve dupla zsákba helyezik, amelyek külsejét fertőtlenítik és megjelölik. Ugyanígy kell eljárni azokkal is, akiknél akár csak a gyanúja felmerül a fertőzésnek. Azoktól, akiknél felmerül a Covid–19-fertőzés gyanúja, a halál beálltának megállapítása után harminc percen belül orr- és torokváladék-mintákat kell venni a fertőzés gyanújának megerősítésére vagy kizárására.

A patológiai tagozat az elhunytak mosdatását nem javasolja, öltöztetésüket is csak védőfelszerelésben. A Covid–19-fertőzöttek esetében a hamvasztást szorgalmazzák, ha mégis koporsóba temetik az elhunytat, akkor azt csak zárt koporsóban ajánlják. Tímár József, a tagozat elnöke megkeresésükre ezt azzal magyarázta: nem tudjuk, hogy egy halott szöveteiben meddig marad életben a vírus.Kiemelt gondossággal kezelik azokat a friss szövetmintákat is, amelyeket biopszia vagy műtét során távolítanak el a betegekből az operáló orvosok, hiszen nem tudhatják, hogy vírushordozó-e a páciens.