bántalmazás;Hódmezővásárhely;kapcsolati erőszak;

2020-04-03 15:22:00

A gyerekek előtt verte rendszeresen az anyát egy hódmezővásárhelyi férfi, de fiát sem kímélte

A szomszédok végül petícióban kérték az önkormányzattól, hogy költöztessék ki a bántalmazót a lakásból.

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli férfivel szemben, aki évek óta agresszív módon viselkedett az élettársával, ami miatt a szomszédok petíciót nyújtottak be az önkormányzathoz a bérlakásból való eltávolítása iránt - írja az ügyészség.

A vádirat szerint a férfi Hódmezővásárhelyen egy önkormányzati bérlakásban élt élettársával, és négy közös, valamint egy közösen nevelt kiskorú gyermekükkel együtt.

A vádlott rendszeres alkoholfogyasztásából is adódóan 2016. tavaszától napi rendszerességgel, a gyermekeik előtt vitatkozott az élettársával, berendezési tárgyakat vert szét, és legalább havonta egyszer megverte, kisebb sérüléseket okozva a sértettnek.

A bántalmazásokkor tenyérrel és ököllel arcon ütötte, földre vagy az ágyra lökte a nőt, többször a karját szorongatta, de volt, hogy késsel fenyegetőzött, vagy baltát állított több alkalommal a szekrénybe. Előfordult, hogy a vádlott baseball ütővel hadonászott, vagy a televíziót dobta ki az udvarra trágár, emberi méltóságot megalázó szavak ordibálása mellett.

A gyermekek ezeket látva sírtak, bezárkóztak a szomszéd szobába, éjszaka nem tudtak elaludni, egyikük a családsegítő szolgálat javaslatára kollégiumba került, mert a férfi magatartása akadályozta őt a tanulásban.

A vádlott agresszív, másokat is zavaró magatartása miatt a szomszédok petícióval fordultak az önkormányzathoz 2018. év végén azért, hogy a férfit távolítsák el a lakásból. Az önkormányzat felszólítására a férfi elhagyta a lakást, de személyes tárgyait nem vitte el, rendszeresen visszajárt oda, sokszor a nő akarata ellenére. Agresszív, bántalmazó magatartásával továbbra sem hagyott fel.

A sértett emiatt előbb a gyermekkel való kapcsolattartás szabályozását kezdeményezte a bíróságnál, majd megszakította a vádlottal az élettársi kapcsolatot, és elköltözött. Az apa a kapcsolattartásra kijelölt időpontokat vagy nem tartotta be, vagy azokon ittasan, agresszíven viselkedett, akadályozva a gyermekeket a tanulásban, a pihenésben.

Előfordult, hogy többször ittasan verte élettársa lakásának ajtaját, vagy erőszakkal, a sértettet félrelökve, a használati tárgyakat összetörve, a sértettnek sérülést okozva ment be az ingatlanba, ami miatt rendőrt kellett hívni.

A vele szemben elrendelt távoltartás hatálya alatt is előfordult, hogy ittasan, erőszakkal bement sértett lakásába, a készételt megette, és csak a rendőrök érkezése miatt ment el onnan. Mindemellett egyetlen kiskorú fiúgyermeküket rendszeresen, havonta megpofozta, megalázó, becsmérlő kifejezésekkel illette, lánygyermekeiket is gyalázta.

A vádlott a cselekményeivel a gyermekek pszichés fejlődését súlyos mértékben traumatizálta, valamint súlyosan veszélyeztette a kiskorúak értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését.

A férfival szemben az ügyészség kiskorú veszélyeztetése, testi sértés, becsületsértéssel elkövetett kapcsolati erőszak, valamint magánlaksértés miatt emelt vádat. A vádemeléskor letartóztatásban levő vádlott bűnösségéről a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.