Szakszervezet: veszélyben az alapítványi fenntartásba kerülő egyetemek autonómiája

Publikálás dátuma
2020.04.04. 13:35

Fotó: Népszava
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács összehívását kezdeményezte.
A felsőoktatási törvény legújabb, kedden benyújtott módosító javaslatai között olyanok is szerepelnek, amelyek a nem állami intézményeknél a fenntartó jogává teszik az adott intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatának (SZMSZ) elfogadását. Egy ilyen szabályozás törvényerőre emelése utat nyit az intézményi autonómia teljes felszámolásához – olvasható a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) közleményében. Az érdekvédelmi szervezet szerint a javaslatok a szerzett munkavállalói jogok megőrzésére sem tartalmaznak garanciákat. Az FDSZ alelnöke, Toronyai Gábor lapunknak azt mondta: eddig az egyetem saját döntéshozó testületének, a szenátusnak kellett kidolgoznia és elfogadnia az SZMSZ-t, ami egy felsőoktatási intézmény legfontosabb alapdokumentuma, a szervezeti és működési rendet, a foglalkoztatási és a hallgatói követelményrendszert tartalmazza. A fenntartó dolga „csak” az volt, hogy jóváhagyja, törvényességi felügyeletet gyakoroljon felette. A törvény átírásával azonban Toronyai szerint a szenátus legfeljebb csak véleményezhet majd, ha egyáltalán kikérik a véleményét. Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára szerdán jelentette be: az Állatorvostudományi Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a kecskeméti Neumann János Egyetem, a Soproni Egyetem és a győri Széchenyi István Egyetem alapítói és fenntartói joga idén július 1-től a közvetlen állami fenntartás helyett egy kifejezetten erre a célra alapított vagyonkezelő alapítványokhoz kerül. A modellváltás első példája a Budapesti Corvinus Egyetem volt. Toronyai Gábor elmondta azt is, a Corvinust fenntartó alapítvány kuratóriuma már tavaly a szenátus bevonása nélkül módosította az egyetem SZMSZ-ét, szerinte jogszerűtlenül. A kormány most ezt a helyzetet simítaná el egy törvénymódosítással. Ugyanakkor a szakszervezetek nem kaptak hivatalos tájékoztatást a tervezett intézkedésekről, nem kaptak megkeresést az átalakítások véleményezésére és nem kaptak egyeztetési lehetőséget az átalakítások hatásainak elemzésére. Az FDSZ ezért a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács mihamarabbi összehívását kezdeményezte. 
Szerző
Témák
felsőoktatás

Négymillió maszk és több mint 400 ezer védőruházat érkezett Kínából

Publikálás dátuma
2020.04.04. 12:51
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Szijjártó Péter azt is közölte: a repülőgépek 400 ezer darabot hoztak abból a gyógyszerből, amelyet Kínában teszteltek, fejlesztettek, és az alkalmazása a nemzetközi kutatások szerint ígéretes lehet a koronavírusos betegek kezelésénél.
A Kína-Magyarország légihíd szombati mérlege: mintegy 4 millió maszk, több mint 400 ezer védőruházat, 100 ezer védőszemüveg, 30 ezer pár kesztyű és több mint 6 ezer arcvédő plexi – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a hivatalos Facebook-oldalán. Szijjártó Péter hangsúlyozta: a repülőgépek emellett 400 ezer darabot hoztak abból a gyógyszerből, amelyet Kínában teszteltek, fejlesztettek, és az alkalmazása a nemzetközi kutatások szerint ígéretes lehet a koronavírusos betegek kezelésénél. Kína mindössze négy országnak adott ebből a gyógyszerből, ezek közül Magyarország az egyik – hangsúlyozta a tárcavezető, hozzátéve, a szombaton érkezett védőeszközök tízezer beteg ellátásához elegendők.

Már látszik, kinek fáj majd első körben a válságkezelés

Publikálás dátuma
2020.04.04. 12:44

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu / MTI
A nyáron jöhet a bruttó 500 ezres juttatás az egészségügyben – mondta el a Kormányinfón Gulyás Gergely.
Jelenleg 678 fertőzött van Magyarországon, 58-an gyógyultak meg és 32-en haltak bele a koronavírus fertőzésbe, igaz, mindegyiküknek volt valamilyen alapbetegsége – mondta el a Kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint több mint 11000 ember van karanténban és 20 ezer tesztet végeztek el, de ebben nincs benne a gyorstesztek száma. A kormány eddig 380 milliárd forintot költött védőfelszerelésekre. A járvány elleni védekezésre korlátlanul biztosítják a költségeket, Gulyás szerint „sajnos az egészségügyben várhatóan még fokozottabb lesz a helyzet a jövőben”, eddig 85 egészségügyi dolgozó fertőződött meg. A szerdai kormányülésen a kormány a költségvetés alapvető átrendezéséről döntött, de még vasárnap délután is lesz kormányülés, ezen további döntések várhatóak, Gulyás Gergely szerint a magyar GDP 18-25 százalékát érheti majd el az átrendezés mértéke. Hogy ennek milyen irányai lehetnek, arról lapunk írt először. A már meghozott döntések között szerepel a pártok támogatásának 50 százalékos csökkentése, ami 1.2 milliárd forintot jelent, a multinacionális vállalatokra 36 milliárd forintos adót vetnek ki, a bankoktól 55 milliárd extra terhet szednek be, míg a gépjárműadókból 34 milliárd forintot irányítanak át az önkormányzatoktól a járvány. Gulyás szerint „mindenkit szolidaritásra kérnek”. A kormány magán kezdte a takarékosságot és az átcsoportosításokat, eddig 1345 milliárd forintot vontak el a minisztériumoktól. A járvány elleni védekezésre létrehozott alapban így egyelőre 663 milliárd forint van, ezen kívül 370 milliárd forint áll még rendelkezésre a központi költségvetésben tartalékként. A gazdaság védelmére eddig 1300 milliárd forint áll rendelkezésre. A kormány előre hozza az egészségügyi dolgozók 20 százalékos béremelését, Gulyás szerint a beígért bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatást mindenki megkapja a szektorban, így a technikai személyzet is, a kifizetésre reálisan június július során kerülhet sor. Eddig 30 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma, de ez nem azt jelenti, hogy az elmúlt hetekben ennyien veszítették el az állásukat a vírus gazdasági következményeként, mert a 70 ezer betöltetlen álláshely száma 40 ezerre csökkent. Becslések szerint napi 4 ezren kerülnek az utcára. A kormány intézkedéseit érő jogállami kritikákra Gulyás úgy reagált, hogy „boszorkányüldözés folyik” Magyarországgal szemben, ezt tudomásul vették. A kormány ugyanakkor egy európai uniós pénzalapot is létrehoz majd, ide az Uniótól érkező pénzeket teszik, bár Gulyás Gergely arról beszélt, eddig nem kaptak ilyet, mert a már lekötött magyar uniós támogatásokat fordíthatnák csak a járvány elleni védekezésre a brüsszeli szabályok szerint. Kérdésekre válaszolva a miniszter elmondta, „tudomásul vették, hogy a polgármesterek támadásként élték meg hogy a helyi védelmi bizottságok előzetes jóváhagyásához kötötték volna a döntéseiket, ezért visszavonták a javaslatot, mert szeretnék elkerülni a politikai vitákat”. Az említett törvénytervezettel kapcsolatban elmondta még, hogy a Városligetre vonatkozó változtatási tilalom törvénnyel való felülírása körül „alapvető félreértés van”, mert azt nem azért hozták meg, hogy megépítsék a Nemzeti Galériát (amire egyébként érvényes engedély van), hanem, hogy a zöldterületek fejlesztését be lehessen fejezni. A kormány azt kéri a BKV-tól, hogy oldja meg az elmúlt napokban kialakult helyzetet, szüntesse meg a zsúfoltságot a járatokon. A Büntető Törvénykönyvbe bekerülő koronavírussal kapcsolatos rémhírterjesztésről Gulyás azt mondta, az nem a sajtó ellen van, a „kormány végsőkig elkötelezett a sajtószabadság mellett” és a tényállás nem is nagyon különbözik a már korábban is létezett „közveszély okozásától”, de szerinte amúgy is „javult a helyzet az elmúlt egy-két hétben a rémhírek terjesztésével kapcsolatban”. A maszkok esetleges kötelezővé tételéről azt mondta, ebben az ügyben a WHO előírásait követjük, az egészségügyi világszervezet egyelőre nem tette kötelezővé. A kijárási korlátozósokról szerdán döntenek majd, valószínűleg hatályban maradnak majd, jelenleg locsolni sem szabad (legfeljebb családon belül). Az érettségik lebonyolításáról több forgatókönyv is készül, ezekről az aktuális járványügyi helyzetben döntenek majd. Gulyás Gergely szerint a jogállamiságért aggódó 13 uniós tagállam közös kiáltványához azért csatlakoztunk, mert mi is elkötelezettek vagyunk ezen értékek mellett, ebben semmi cinizmus nincs.
Frissítve: 2020.04.04. 13:52