Előfizetés

Háy János: Vers, ballada, eposz, görög dráma, regény

Háy János
Publikálás dátuma
2020.04.11. 10:35

Fotó: Népszava
– 1 – Egyik ő a hegyen lakott, másik ő a völgyben lakott. Rögvest látszik, ez itt vershelyzet, valamint, hogy egyik ő csakis a hegyen lakhat, másik ő pedig csakis a völgyben. Ha ebben változás állna be, az nem vershelyzet lenne, hanem forradalom. Ám a hegyen hiába veszik mindenből a legdrágábbat, csempéből, háztartási gépekből, csaptelepekből, ezek a rendkívül drága gépek is elromolhatnak, a csapok csepegésre adják a fejüket, hogy használjunk végre egy költői képet, valamelyik háztartási gép, mondjuk a vízforraló, legyen a vízforraló, mert ott ugye a sokat jelentő víz és a forrás, amivel szinte észrevétlen megelőlegezzük az eseményeket. Ám a hegyen nem laknak termelők és szerelők, csak és kizárólagosan fogyasztók. Így került a völgyi lakó a hegyi lakó lakásába. Hogy a korábbi megnevezéseket használjuk: másik ő az egyik őhöz. A vers első csúcspontjához értünk, amikoris első látásra, beindultak a hormonok. Lassan-lassan zárlatot okoztak egyéb gépek is, végül probléma mutatkozott a vízvezetékkel is, s kiderült a másik ő nem csak remek villanyszerelő, hanem ért a vizes dolgokhoz is, de ha kell tetőt cserél és falakat. Mindezt megtudta egyik ő családja és elűzték a hegyről a szerelőt. A búcsú pillanatát azzal a képpel tudja a szöveg megjeleníteni, hogy másik ő egy sziklameredélyen lógva felfelé nyújtja a kezét, egyik ő felülről próbálja megmarkolni ezt a kezet, de mikor épp sikerülne a másik ő talpa alatt meggurulnak a kövek. Mindig épp annyit csúszik lejjebb, amennyi szükséges a két kéz közötti pár centis távolsághoz. Aztán ez a pár centi nő, s az izgalmas jelenet végén az amúgy a közösség, tulajdonképpen a nemzet számára is rendkívül hasznos szerelő a mélybe zuhan. – 2 – A verset balladaként folytathatjuk. Egyrészt van egy balladai homály, amely homályban sírás hallatszik, egyik ő zokog az elvesztett szerelemért, valamint üvöltözés, főleg az anya hangja, hogy tehetted ezt, hogy tehetted? Az apa hallgat, ha komoly dologról van szó, soha nem nyitja ki a száját, képtelen a lánya mellé állni, fél, hogy a felesége emiatt megint megvonja tőle a szexet, mint mindig, de most lenne neki mire hivatkozni. Na, jó kis helyzet, és még mindig homály van. Így aztán kiabálások közepette homályban egyik ő megszüli az idegen embertől való gyereket. Otthon szülés, még szerencse, hogy ez divatba jött, s nem kellett szégyenszemre végigmenni a hegyen terhesen egészen a hegyi kórházig az hegyidoktorhoz. De hát nem lehetett innéttől már rejtegetni a gyereket. Nem lehetett mondani, hogy internetről letöltöttek sírást, hogy újra gyermekhangok töltsék meg a házat. A szomszédok és a rokonok egyre csak kérdezgetik kitől van ez a gyerek, tán csak nem a szerelőtől, egy völgyi lakostól. A ballada ezen részén a gyereket sétálni vivő anyát megvető tekintetek kísérték erre a sétára, a hegyijátszótéren elfordultak tőle a hegyigyerekeket szült anyák. Vérmérgezőnek nevezték titokban, de a ballada szövege a nagyobb hatás kedvéért vérrombolónak nevezi, például amikor a lány elalszik és álmában minden hegyi lakos megjelenik és az arcába üvölti nagybetűvel: VÉRROMBOLÓ. Ennek az lett a vége, hogy egyik ő leugrik a János-hegyről és a zuhanás következtében elhalálozik. – 3 – A megmaradt gyereket, aki különben görög volt, mert időnként születnek görögök, görög hősök, a nagyszülők nevelik, mintha saját gyerek lenne. Ám egy napon amikor nagykorúvá válik egy igazságszerető hegyi lakos elárulja, ki is a valódi édesanyja. És az apám, kérdezi a görög hős, és akkor ez a jóakaró említést tesz az apáról. Ekkor a görög feldúltan berohan a palotába, mert közben palota lett a korábbi lakásból, fellöki a szolgákat, majdnem elbotlik Argoszban Odüsszeusz kutyájában, amit befogadtak, mikor a híres hős meghalt. A hegyen becsülik a kutyákat. Általában ilyenekkel mutatják ki az emberszeretetüket. Mit tettetek, kiabál a hős, apámat elűztétek, anyámat a halálba kergettétek. Bűnt halmoztok bűnre, aztán csak úgy záporoztak az állandó eposzi jelzők. A görög mikor kiüvöltözte magát útrakelt, hogy a völgyben meglelje az apját. Álruhát öltött. Lehetett kapni a farsangi mulatságokra vagyonokért olyan ruhát, amiben kiköpött völgyi lakosnak néz ki az ember. Persze a völgyben mindenki tudja, hogy ez jelmez, de nem haragszanak, mert a jelmezesek néha, ha betévednek a völgyi ivóba, fizetnek. Mit akarsz tudni, hegyiember, kérdezték, mikor megjelent a görög. Hogy ki az apám, mert én a hegyre születtem, de az apám egy völgyi ember, aki az anyámmal esett szerelembe, s e szerelem gyümölcse vagyok én. Dehogy, itt nincs olyan ember, aki valóban és nem csak álmában, megdughatott volna egy hegyi lakost. Ha fizetek egy kört, akkor sincs? Akkor sincs. Mikor van? Ha három kört fizetsz. Akkor a görög hős elővette bugyellárisát és letette a három kör árát. Ismerünk mondták akkor a völgyi lakosok, egyszerre, mert még nem voltak olyan individualisták, hogy külön beszéljenek, hogy ismernek egy szomorú villanyszerelőt a Böszörményi út negyven szám alatt, tényleg alatta, mert a szuterénban lakik. A görög hős ekkor néhány istenhez intézett fohász után nekikerekedett és a megadott címen megtalálta az apát. Apám, kiáltott. Fiam, kiáltott az apa, mert rögtön felismerték egymást. Az már csak töredékesen van kifejtve, hogy az anya végül is a János-hegyről mikor leugrott, megakadt egy ágban vagy véletlen a libegőre esett, ami aztán levitte a Zugligeti végállomásra és ott bújt el, erdei gombákon élt éveken keresztül, sem a szerelmét, sem a gyerekét nem kereste, mert talált egy gombafajtát, ami minden fájdalmát elfeledtette. Az apa és a fiú, mikor végre megtalálta a Gombásasszonyt, ez volt az eposzi jelzője, nem haragudott rá. Megölelték egymást és végre egyesült a család. Hamarosan hivatalosan is létrehoztak egy családegyesítő egyesületet, a hegylakók nagy szomorúságára, mert ez az egyesület kiderítette, hogy az imént megénekelt egyedi eset korántsem egyedi eset, mert a hegyen bizony más lakásokban is igény mutatkozott szerelőre. – 4 – Mikor a család végre egy lett, az apa megtudta, hogy mi történt az anyával, hogy nem a libegőre esett, hanem egy hatalmas kőre és eltört a gerince, s azon nyomban meghalt, ezt elmondta a fiának, hogy bosszút kell állni, mert csak így állhat helyre a világ rendje. Meg kell ölni a gonosz nagyszülőket, meg kell ölni a gonosz szomszédokat, meg kell ölni a teljes rokonságot, ki kell irtani az egész hegyet, mert onnét ered a bűn, A fiú akkor elővette kardját és tőrét és íját, amit az istenektől kapott és egy ládikában rejtegetett a palota pincéjében. Felajzotta az íjat és lőtt, hogy a bűnt kiirtsa a világból és a bűn a hegyi lakosokban volt benne. Amikor kilehelték a lelküket, akkor a bűnt lehelték bele a levegőbe, hogy hah. A levegő megtelt bűnnel, s ez a sok bűn végül rátelepedett a bűnirtó lelkére. Uramisten, mit tettem, megöltem anyám szüleit, megöltem az összes rokonomat, megöltem a szomszédaimat, s a bűnt, ami eddig bennük volt rászabadítottam a világra. Mit tettem, apám, mit tettem. Azt tetted, amit kellett, fiam, görög hős. Apám erre te biztattál! Ahelyett, hogy igaz emberré tettél volna, belőlem gyilkost neveltél. Az utóbbi mondat furcsa szórendje mutatja, hogy az eredeti szöveg ógörög volt. Íme hát én lettem a világ átka, miattad lettem az, kiáltotta a fiú, majd a kiáltással majdnem egyidőbe az apa szívébe mártotta a tőrét, amit egyébként a színházban más darabokban is szoktak használni. Uramisten, mit tettem, kiáltott fel a görög gyermek, megöltem apámat, a világban nincs tovább maradásom, s ezzel a rímelő mondattal és az apából kiemelt tőr segítségével végzett magával. Sajnos az anya mégsem halt meg, mert a libegős változat volt az igaz, s épp ekkor tévedt a színpadra, mert erre gombászott rögtön felismerte a halottakban a fiát és a szerelmét, ráborult először az egyikre, aztán a másikra, kiemelte a gyermekből a tőrt és egyenest a szívébe döfte. Mindenki meghalt a darab szereplői közül, csak a hegyiemberek lelkéből kilehelt gonoszság maradt a világban. – 5 – Ha folytatnánk, regény lenne ebből a történetből, de regényt sajnos nem lehet írni, mert meg kéne nevezni a szereplőket és kiderülne, hogy ez az egész rólad és rólam szól.

Murányi Zita: női napozó (versek)

Murányi Zita
Publikálás dátuma
2020.04.11. 10:14

Fotó: BORIS ROESSLER / AFP - DPA
kedd Amikor éppen a föltámadást gyakoroltuk néhány levél a földre hullott egyébként se kellett volna hogy fönt legyenek egy téli ágon az elszáradt őszi falevelek a szelet nem lehetett orkánhoz hasonlítani csak bennünk pusztít amikor nem fúj súlytalanul állunk ketten vagy egyszáz kiló direkt nem mértük meg valaki megkérdezte hány kilós egy fa nem tudni a gyökereket is beleszámolta-e vagy csak a törzset a kopasz ágakat minket a hársfa sárga virága sokkal jobban érdekelt nem a színe az illata miatt vagy az a bodza néha elbódít valakinek a tea jutott eszébe róla és bőrünkön érződött forrósága valaki a kiskanálra gondolt amivel meg szokta kavarni mi a fém koccanására a szájra hogy hány cukorral issza magát a csók halálvágya a keddekre úgy általában amikor nem esik hány óránk maradt estig a légellenállásra amiért nem merevedtek meg az esőcseppek az istenes égben mint egy szivárványos buborék amiben kipukkaszthatnánk egymást is a tükörképed szürke felhőtölcsérekre az ablakokra otthon melyeken mégis megtapadtak egyetlen kövér cseppre hogy úgy pattan el mint az özönvíz miniatűrje. női napozó ülök az éjszaka alatt és fázom sárga fény olvad el a látóhatáron mintha örökbe fogadnám a magasságot csillagok ezüstje takarja néhány vonásom nincs is másom amibe arcom belemárthatom az ég alatt ez az éjszaka mint egy holdsugaras női napozó az esték elhagyott teraszán fekszem hogy a nap vasaljon vállaimra hófehér patkót mint nyáron legombolni ezt a végtelen megsemmisülést mielőtt elalszom.

Tatár Sándor: Sztéjethóm, herrgottnochmal! (szonett)

Tatár Sándor
Publikálás dátuma
2020.04.11. 09:32

Fotó: CHANDAN KHANNA / AFP or licensors
Sztéjethóm, herrgottnochmal! A világ oroszlántanya. A szobád óvó menedék. Ha a hőmérő higanya felszökik, már fél-vereség, mert grasszál most kint rút ragály s, ah, könnyen útjába akadsz – szófával, könyvvel cimborálj; sulykolja ezt száz falragasz. Az Istent ne kísértsd te most (máskor se, de most pláne ne) – Otthon teát, langy citromost! Haltak már több, mint elegen: aljas s erős e rákfene. A jövő lutri – de legyen!