Jézust megfosztják ruháitól
Rongy rajtam százféle akad,
azt hiszik, megfoszthatnak tőlük,
azt hiszik, övék ez a pillanat.
Csak én vagyok józan, mindenki megőrült,
e megfosztottság mindig megmarad,
az őrület szokássá züllik:
majd leisszák maguk a sárga földig,
de önmagukról csak jót vallanak.
Csak én vagyok hibás, ez nem titok,
mert túl erősen hittem,
túl sok lélek megfordult itt benn,
ki is tartana ítéletnapig.
A végtelenség elé ballagok,
a kezem a keresztre szögezik.
Jézust sírba teszik
A bánat helyén bármi is marad,
az öröm helye bárhogy elveszik:
A megnyugvás egy percre áll meg itt –
munka ez is, a sorsomba falaz.
Őrült meló mindent megváltani,
annyi a baj, a bűn, a szégyen,
minden kis rezdülését érzem,
bennem fut át, s elágazik,
gyökér hatol a pokoli vidékig,
az ördögök is rémülettel nézik.
A sebem seb az égi békén,
ha a kezdet fontos, ez mi?
Csak élő volnék, elbeszélném!
Homlokom a töviskoszorút sebzi.
A titkos élet
Akinek van egy titkos élete,
szörnyű annak. Vagy nem is az?
Nehéz? Izgalmas és veszélyes?
Ha elragadják rosszféle szeszélyek,
kétfelé fordul rémülten feje.
Amikor boldog, akkor is kivan.
Amikor vidám, épp boldogtalan –
de másképp, mint te, vagy én, vagy annyian.
A vég csak nem is kezdete
valami el nem mondhatónak.
Akinek van egy titkos élete,
semmije se marad maholnap.
Magyarok
Nem vagyunk németek, se franciák,
se más efféle híres nációk,
a lényegünkről legkivált
beszélnek véres intrikák,
s a múltban bármi volt,
az nem vet ránk se árnyékot, se fényt.
De jobb egy nép, ha névtelen,
a közöny bármilyen kemény,
a jobbsors, ha reménytelen,
mint azt hinni, hogy különbek vagyunk
másnál, holott csak önmagunknál
különb dolog különbnek lenni.
A végtelenbe lépve ennyi,
amit még másból felfogunk.
A rossz a jóra önmagától átszáll.
