Argentína;koronavírus;

2020-04-09 06:26:44

Szigorítaná a vesztegzár előírásait az argentin államfő

Alberto Fernández úgy véli, továbbra is meg kell tartani a karantént, mert eddig csupán azt érték el, hogy sikerült ellaposítani a fertőzések mértékét jelző görbét.

Az argentin elnök szigorítani készül a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására bevezetett korlátozásokat, amelyek hatálya vasárnap lejár. Ezt Alberto Fernández saját maga jelentette be szerdán.

A 13-as tévécsatornának nyilatkozva azt hangoztatta, hogy nem szándékozik feloldani a vesztegzár előírásait, sőt további szigorításokat helyezett kilátásba.

Úgy vélekedett, hogy továbbra is meg kell tartani a karantént, mert eddig csupán azt érték el, hogy sikerült ellaposítani a fertőzések mértékét jelző görbét, lelassítani a megbetegedések ütemét.

A politikus nem kívánt arról beszélni, hogy mikorra szűnhetnek meg a korlátozások. Megjegyezte ugyanakkor, hogy kormányzati tisztviselők már gondolkodnak a társadalmi távolságtartás egyes elemeinek lazításán, de fontos szempont, hogy az intézkedések ne növeljék a kockázatot. Ezeket a lépéseket semmiképpen sem a nagyobb városokban, településeken vezetnék be – emelte ki az argentin elnök.

Azt mondta, lehetővé tennék, hogy újra kinyissanak a bankok, pénzintézmények, de csupán a nagy bevásárlóközpontokban már elrendelt korlátozásokhoz hasonló előírások betartásával. Ezeken a helyeken kevesen tartózkodhatnának egy légtérben.

Az államfő ismételten arra figyelmeztette a polgárokat, hogy maradjanak otthon, ne törekedjenek a szabályok kijátszására.

Argentínában 1715 embernél mutatták ki a fertőzést, szerdáig 60-an haltak meg a kórban.