Tudomány;Olaszország;koronavírus;gyerekszületés;

2020-04-09 10:14:05

Kislánya született az első olaszországi betegnek

Giulia, Olaszország „egyes számú koronavírus-betegének” kislánya kedd éjjel jött világra a milánói Buzzi kórházban. Születését Codogno városa együtt ünnepli.

A Unilevernél menedzserként dolgozó, Mattia keresztnéven emlegetett férfi volt az első Covid-19-es eset Olaszországban, február 20-án derült ki a betegsége. Azóta ő és várandós felesége is felgyógyult. A 38 éves codognói férfit kórházban kezelték, sokáig volt válságos állapotban. Mint mondta, az tartotta életben, hogy látni szerette volna születendő gyerekét. A nagyapa, Moreno a vírus áldozata lett. Lakóhelyét, Castiglione d'Addát február 21. óta lezárva tartják.

Mattia focistatársai, a család egy barátjának éttermébe járó törzsvendégek, a codognói kórház orvosai és betegei is az „egyes számú betegtől” kapták el a fertőzést. Azt még mindig nem sikerült kideríteni, ki vitte be az országba a vírust.

Az olasz kórházakban, így a járvány által leginkább sújtott Lombardiában továbbra is születnek gyerekek, ám sok helyen az apák nem mehetnek be a szülőszobába, hogy a fertőzés veszélyét csökkentsék. Az újszülöttet videón mutatják meg a hozzátartozóknak.

Olaszországban több mint 135 ezer igazolt beteget tartanak nyilván, több mint 17 ezren haltak meg, a gyógyultak száma meghaladja a 24 ezret.

Peruban két nő, akiket Covid-19-cel diagnosztizáltak, egészséges gyereknek adott életet. Az egyik baba március 27-én, a másik 31-én született, orvosi tanácsra mindketten császármetszéssel, hogy az esetleges komplikációkat elkerüljék – közölte a limai Rebagliati kórház kedden. A babák valószínűleg nem kapták el édesanyjuktól a fertőzést, bár a második tesztjük eredményére még várni kell. Mindkét anya jól van, noha a betegségük kezelése még folyik. Mivel nincs bizonyíték arra, hogy a fertőzést közvetítené az anyatej, az anyákat támogatják abban, hogy a higiéniai szabályok betartása mellett együtt legyenek újszülöttjeikkel, gondjukat viseljék és szoptassák őket. Peruban 2954 az igazolt esetek száma, 107-en haltak meg, 1301-en gyógyultak ki a betegségből.