„Semmit nem csinálok, mégis hulla vagyok” – Lefáraszt a szobafogság

Néhány hetes bezártság után a levertség fokozódik, ekkor tudatosul ugyanis, hogy amit átmenetinek hittünk, az hosszabb időre átrendezi az életünket. Jó hír, hogy ez is elmúlik.

Nincs abban semmi meglepő, ha ugyan az ember a kényszerű bezártságban nem tesz semmi megerőltetőt, mégis fáradtnak és kimerültnek érzi magát – írta a Qubit egy, a Conversationben megjelent cikk alapján. A sokakat érintő problémára Sarita Robinson és John Leach, a Central Lancashire-i Egyetem, illetve a Portsmouth-i Egyetem pszichológus kutatója hívta fel a figyelmet. Azok, akik hetek óta alig teszik ki a lábukat a lakásukból, nemcsak fáradtnak érzik magukat, hamarabb fekszenek le aludni, de lelkileg is kimerültek.

Szakértők szerint ez történik akkor is, ha valaki új országba költözik: a teljesen átálláshoz, az új életvitelhez és a megváltozott környezethez való alkalmazkodáshoz nagyjából 3 hónapra van szükség. Egy-két hét bezártság után sokan tapasztalhatnak levertséget, folyamatos szomorúságot és kétségbeesettséget is. Ekkor „esik le” ugyanis, hogy amit gyorsan múló, átmeneti időszaknak gondoltak, az hosszú időre átrendezi az életüket. A szakértők azzal biztatnak, hogy a motiválatlanság és a levertség a kritikus időszak után viszont nyomtalanul eltűnik, és jó eséllyel vissza sem tér.

Az új helyzetekhez való alkalmazkodást és a kellemetlen tünetekkel terhelt átmeneti időszakot könnyebbé és gyorsabbá lehet tenni néhány praktikus óvintézkedés betartásával: a naplóírást, az élmények rögzítését például nagyon ajánlják a szakemberek, mert sokat segít a nehézségek feldolgozásában. Mindenhol halljuk, a napirend és annak betartása elősegíti, hogy úgy érezhessük, a megváltozott helyzetben is uraljuk az életünket. Fontosak a pihenőidők, amikor célszerű másokkal beszélni, csetelni. Legyen meghatározott ideje a testmozgásnak, de fontos az is, hogy legyenek rövidebb, és amennyire a jelen helyzetben lehet, hosszabb távú céljaink is.