bajnokság;kézilabda BL;Ferencváros FTC;Siófok KC;

2020-04-10 15:57:14

Megdöbbent a kézilabda szövetség döntésén a Siófok

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöksége a koronavírus megjelenése miatt befejezettnek nyilvánította a 2019/20-as bajnoki és kupasorozatokat. Az egyhangúlag meghozott döntés értelmében érmeket nem osztanak ki, helyezéseket nem határoznak meg, és nem lesznek kiesők, illetve feljutók sem. A nemzetközi kupákban azok a csapatok indulhatnak, amelyek a 2018/19-es (vagyis a tavalyi) idény alapján erre jogosultak voltak.

A szövetség közleményében leszögezte, mindent megtesz azért, hogy a férfiaknál a MOL-Pick Szeged és a Telekom Veszprém indulhasson a Bajnokok Ligájában. A nőknél jelenleg a címvédő Győri Audi ETO helyzete biztos, de reménykednek egy szabadkártyákban is. Ha ezt megkapja a szövetség, akkor a tavalyi eredményeket figyelembe véve a Ferencváros lesz a másik BL-induló. Csakhogy a nőknél ez hatalmas vihart kavar, mert idén a Siófok KC jobban állt a Ferencvárosnál, és mivel legyőzte a Népligetben, alighanem ezüstérmesként fejezte volna be az idei szezont. 

Nagy László, az MKSZ alelnöke elismerte, hogy nem mindenkinek fog tetszeni a döntés: „Az idei esztendőt kidobott esztendőnek kell elkönyvelni, mintha meg sem történt volna. Igen, a Siófok esetében női szinten ők lehetnek a szenvedő alanyai a határozatnak” – kommentálta a határozatot. A Siófok hivatalosan csak annyit írt ki honlapjára, hogy megdöbbentette a döntés, mivel hiába álltak jobban a Ferencvárosnál, ezek szerint mégsem ők indulhatnak a vélelmezett szabadkártyával. S noha a klub későbbre ígért hivatalos állásfoglalást, ezt a játékosok saját közösségi felületükön már megtették. 

A pont a Ferencvárosból a Balaton-parta igazolt Nerea Pena ezt mondta videójában: „Nagyon örülök, hogy a szövetség lemondta a bajnokságot, mert mindig is az egészség volt az első. Ugyanakkor nagyon szomorú is vagyok, mert ez a döntés egyáltalán nem volt igazságos számunkra. Nem fair kidobni hét-nyolc hónap munkát a kukába. Nagyon sokat harcoltunk ebben az idényben. Nagyon meglepett a szövetség döntése, nem tartom igazságosnak.” 

Szikora Melinda, aki ugyancsak az FTC-ből igazolt Siófokra úgyszintén megdöbbent: „Szavakkal borzasztó nehéz leírni, hogy milyen érzések keringenek most bennem, hiszen úgy tűnik, minden erőfeszítés hiábavaló volt.” Tomori Zsuzsanna (korábban szintén FTC-játékos) a klub honlapján azt mondta, az elmúlt időszak történései teljesen valószerűtlenek és a szövetségi döntés számára érthetetlen, mert lejátszották a bajnokság hetven százalékát és most azt mondják, hogy az elmúlt tíz hónap meg sem történt. „A teljesítménynek, a pályán elért eredménynek kellene döntőnek lennie” – vélte.