rablás;metró;térfigyelő kamera;M3-as;

2020-04-12 10:29:53

Két metrómegálló között vertek meg és raboltak ki egy nőt Budapesten

A támadó az áldozat telefonját akarta, de mivel nem kapta meg, dühbe gurult.

A 3-as metrón, utazás közben raboltak ki és bántalmaztak egy nőt április 7-én – az esetről később maga a sértett tett bejelentést a rendőrségen. Elmondása szerint este nyolc körül utazott a metrón, mikor a Lehel téri és a Dózsa György úti megállók között egy férfi odalépett hozzá, és megpróbálta kitekerni a kezéből a telefonját, írja a police.hu.

A kísérlet nem sikerült, ezért a támadó többször hasba vágta áldozatát, és megszerezte a készüléket: a Dózsa György úti megállónál leugrott a szerelvényről, és elfutott a helyszínről.

Mivel a sértett még időben bejelentést tett, a térfigyelő kamerák és a jó személyleírás alapján a rendőrök azonosítani, követni tudták a gyanúsítottat: a férfit szombatra virradó éjjel egy körül találták meg, ahogy felsétál a Nyugati téri aluljáró egyik lépcsőjén.

A 34 éves, budapesti N. Csabát végül a Teréz körúton fogták el járőrök, és a XIII. kerületi rendőrkapitányságra vitték. Itt rablás gyanújával hallgatták ki – őrizetbe került, a rendőrség pedig kéri letartóztatásának bírósági elrendelését is.