felsőoktatás;diploma;nyelvvizsga;

2020-04-15 14:22:00

Az idén diplomázókra is érvényes a nyelvvizsgamentesség, de aki akar online is vizsgázhat

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája a szakminisztériumnál tájékozódott a részletekről.

A kormány biztos, hogy nem fogja szűkíteni azoknak a körét, akik nyelvvizsga nélkül is átvehetik diplomájukat, sőt a nyelvvizsgamentesség az idén augusztus 31-ig sikeresen államvizsgázókra is vonatkozik – erről az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tájékoztatta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját (HÖOK). Palkovics László innovációs miniszter múlt héten jelentette be: a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre tekintettel eltekintenek a diplomához szükséges nyelvvizsgakötelezettségtől. Ma 75 ezer olyan egyetemi hallgató van, akinek azért nincs diplomája, mert nincs nyelvvizsgája.

Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke lapunknak úgy nyilatkozott: az ITM tájékoztatása szerint a mentesség egyetemi és főiskolai, alap- és mesterszakos diplomákra is vonatkozik, és független a záróvizsga időpontjától is. Vagyis azok is kézhez vehetik diplomájukat, akik tavaly, és azok is, akik például tíz éve államvizsgáztak, de azóta sem sikerült letenniük a nyelvvizsgát. Az intézkedés a felsőoktatási szakképzésben tanulókra is vonatkozik. Mindezen felül idén a mesterszakra jelentkezők esetében is eltekintenek a nyelvvizsga-követelménytől.

A HÖOK üdvözölte a döntést. Budai Marcell szerint ma van egyfajta „minőségcentrikus” megközelítése a nyelvvizsgának, holott a bizonyítvány sokszor nem egyenlő a tényleges nyelvtudással. Ezt bizonyítja, hogy míg Magyarország a megszerzett nyelvvizsgabizonyítványok tekintetében nemzetközi viszonylatban nem teljesít rosszul, addig a nyelvi kompetenciaméréseken rendszerint az utolsó helyeken szerepelünk.

Az ITM ugyanakkor szerdán közleményben jelezte: a veszélyhelyzet idején az arra alkalmas vizsgaközpontok online módon is szervezhetnek nyelvvizsgát. Az ITM miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára, Schanda Tamás tájékoztatása szerint a vonatkozó rendelet értelmében, akár az írásbeli, akár a szóbeli résznyelvvizsga teljesítése – amennyiben az ebben a tanévben történik – a pontszámításnál komplexnek számít, így az online vizsgázók az idei felsőoktatási felvételi eljárás során jogosulttá válnak a többletpontra.

A nyelvvizsgaközpontok pedig elektronikus úton nyújthatják be az akkreditációs kérelmet, amelyet az Oktatási Hivatal soron kívül, legfeljebb 8 napos eljárás során elbírál. A központnak az akkreditációs szabályozáson túl biztosítania kell az elektronikus nyelvvizsgák szabályszerű lebonyolításához, a vizsgázók biztonságos beazonosításához szükséges technikai feltételeket is.