Hol vannak az új frontvonalak? (Lábjegyzetek a vidéki lakájmédiáról, a nyilvánosságról és a sajtószabadságról)

Először nem akartam hinni a fülemnek, de folytattam. Pontosabban, folytatni próbáltam kérdésemet, de a hőbörgő és huhogó hangok egyre erősebbek lettek. Ezért kicsit hangosabbra vettem, de csak egyre rosszabb lett. Újra próbálkoztam és nagy nehezen felvetésem végére értem, s eztán gyanútlanul hátranéztem. Megdöbbenéssel láttam, hogy a helyi, önkormányzati média emberei próbálták – egyébként sikerrel – megzavarni kérdésfelvetésemet. Alig hittem a szememnek. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer itt tartunk. Aztán ez újra megismétlődött. A sajtótájékoztatóra érkező másik, nem a fideszes önkormányzati és nem a kormányzati médiához tartozó újságíró kérdezett. Most már szemtől szembe láttam, hogy félhangosan hogyan fejezik ki nemtetszésüket a valódi kérdéseket feltevő újságírókkal szemben a helyi „médiamunkások”. Bukóforduló, vagy rossz irányú paradigmaváltás? – ötlött fel bennem. Az újságírók mindig egyszerre kollégák, de ellenfelek is a hírversenyben. Féltik értesüléseiket és informátoraikat, itt is vannak kölcsönös rokon- és ellenszenvek, viták és barátságok, de ebben a furcsa elegyben természetes módon mégis mindig egy oldalhoz tartozónak tudtuk magunkat, még ha erről nem is beszéltünk sokszor.

Mindez 2019. szeptember 16-án az orosházi művelődési ház kistermében történt, ahol Simonka Györgynek, a térség fideszes országgyűlési képviselőjének kellett volna sajtótájékoztatót tartania az Orbán Viktor vezette kormány eddig végzett munkájáról. A hangzatos cím ez volt: „Védjük meg közös eredményeinket!” Már a szervezés is különleges volt, mert az esemény előtt három nappal, szeptember 13-án kora délelőtt egy levélben értesítették a sajtót arról, hogy a sajtórendezvény regisztrációhoz kötött, s arra aznap délig lehet jelentkezni. Az értelmetlen intézkedés alig két-három órát adott a jelentkezésre – már annak, aki azonnal elolvasta a meghívót. Lecsúsztam én is. Írtam, de a szigorú határidő miatt elutasítottak. Újból írtam, jelezve, hogy teljesen fölösleges és kirekesztő ez a szabályozás, de újabb nemleges választ kaptam a szervezőktől. Ám kisvártatva jött egy levél, hogy Simonka Györgyhöz eljutottak üzeneteim, és nagy szeretettel vár a tájékoztatóra. Hihettem, hogy visszatér minden a rendes kerékvágásba, de a helyszínen újabb meglepetés ért. A kormánypárti képviselő kabinetfőnöke azzal fogadott, hogy „egy hirtelen jött betegség levette a lábáról” a politikust, aki így sajnos nem lehet itt. Ezt ekkor már nem hittem el.

Alig egy hónappal korábban ugyanez történt a medgyesegyházi ipari park alapkövének ünnepélyes letételekor. Igaz, akkor „előre nem látható sportsérülés” volt az „indok”. Annak előtte pedig az engem rágalmazás miatt a bíróság elé citáló Simonka hamis orvosi igazolással maradt távol az általa kezdeményezett és utóbb elvesztett peréről. Az akkori forgatókönyv szerint a fideszes politikus „bal térde berobbant, ezért 5-7 nap teljes pihenésre volt szüksége”, ezért nem tudott jelen lenni a tárgyaláson. Csakhogy Simonka lebuktatta saját magát. Közismert, hogy igen aktív a Facebookon, szinte minden eseményről beszámol, amin részt vesz. Így derült ki: „teljes pihenést igénylő térdfájása” nem zavarta abban, hogy a kérdéses időpontban sajtüzemet avasson. Majd a következő napon fogadja a medgyesegyházi iskolások küldöttségét, mi több, Békéscsabán újraválasztották a Fidesz Békés megyei választmányi elnökének.

Az orosházi sajtótájékoztató egy hónappal azt követően volt, hogy Simonkát az ügyészség bűnszervezetben, különlegesen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással vádolta meg. Világossá vált, ha nem csak a lakájmédia jön el az általa meghirdetett eseményre, akkor vészforgatókönyv lép életbe. Hazudnak valamit és elbujtatják. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a másik, valódi kérdéseket feltevő médium a Jobbikhoz közelálló Alfahír volt. Az általam képviselt Magyar Narancsot sok minden választja el ettől az orgánumtól. Mégis az adott helyzetben sorstársak, egyben a nem lakájmédia képviselői, s éppen általuk, jól hallhatóan, nem is szívesen látott újságírók lettünk. Nem Pogácsás Tibor belügyi államtitkár és az orosházi fideszes polgármester adta ezt tudtunkra – noha a sajtótájékoztató alkalmi házigazdáiként a hátuk közepére sem kívántak bennünket –, hanem a helyi, Simonka irányította médiumoknál dolgozók. Az új frontvonal nem a bennünket többnyire figyelmen kívül hagyó, nekünk nem válaszoló és médiumainkat meg nem hívó kormánypárti politikusok, valamint az ellenzéki és a független sajtó között húzódik, hanem a média egészén belül van már! A jól fizetett és kezes bárányként viselkedő propagandisták és az újságírók között. A kollégák vagyunk-e még kérdésére: határozott nem a válasz! Annak minden jövőbeli következményével együtt is.

Fedezetelvonás alapos gyanúja miatt 2016-ban még az Együtt Békés megyei politikusaként büntetőfeljelenést tettem Simonka György ellen. Mindezt egy sajtótájékoztatón, a Fidesz békéscsabai irodája előtt jelentettem be. Az eseményre szóló meghívó nem ködösített talányosan, hanem konkrétan megnevezte a sajtótájékoztató témáját. A feljelentést sok példányban sokszorosítottam, az esemény végén odaadtam a sajtó képviselőinek, egyben néhány tévés stáb kíséretében a közeli postára mentem, ahol az ajánlott levelet feladtam Polt Péter legfőbb ügyésznek.

A térség legrégibb és legnagyobb médiuma nem küldte el munkatársát az eseményre. Mert, nem tudni mi alapján, feltehetőleg nem ítélte olyan súlyúnak vagy komolyságúnak az eseményt, amely akárcsak egy mínuszos hírt megért volna online felületén és a másnapi lapban. Végül is, olyan „mindennapos” a Körös-völgyben, hogy egy ellenzéki politikus büntetőfeljelentést tesz a legfőbb ügyésznél az egész térség legerősebb politikusa, egy kormánypárti országgyűlési képviselő ellen. Ha alaptalan és hamis tényeken alapul a feljelentés, azért, ha megállja a helyét, azért érdekes. Képzelhetik, milyen bombahírek, tudósítások és beszámolók kaptak helyet a másnapi lapban!

Másnap írtam egykori kollégámnak, a megyei lap főszerkesztőjének és csodálkozásomnak adtam hangot, hogy távol maradtak. Holott egy munkatárs kiküldésével legalább a halvány esélyét megadhatták volna maguknak és a közlésnek. Persze világos volt, nem szakmai okok miatt döntöttek a távolmaradás mellett. A goromba, nagyképű és kioktató főszerkesztői válaszban a Békés megyei nyilvánosság és sajtószabadság legnagyobb kerékkötője lettem, aki durván beleszól a szerkesztés autonómiájába és szabadságába. (És nem szakadt le a plafon!) Majd alig két hét telt el, s fordult a kocka. Igaz, kételyek bőségesen maradtak így is.

Feljelentésemre megérkezett – az országgyűlési képviselők mentelmi joga miatt – az ügyben illetékes Központi Nyomozó Főügyészség (KNyFÜ) válasza, amely befogadta a jelzésemet. Sőt, megerősítette, ebben az ügycsoportban már folyik a nyomozás, amelynek érintettje Simonka is. A jókora fordulat miatt újabb sajtótájékoztató tartottam, ugyancsak a békéscsabai Fidesz-iroda előtt. Erre már eljött a Békés Megyei Hírlap újságírója, de beszámolója a független és pártatlan tájékoztatás megcsúfolása volt. Cikkében rám hivatkozva nagyon röviden leírta, hogy az ügyészség elismerte: nyomozás folyik Simonka ügyeivel kapcsolatban. Majd annak ellenére, hogy kiosztottam az ügyészi választ, külön megkereste a KNyFÜ-t. Az új tények fényében feljelentésem általuk történt elhallgatását jótékony homály fedte a megyei napilapban, majd ezt követően átadták a szót Simonkának. Ő hatszor akkora terjedelmet kapott, ami teljes egészében a gyalázásomról szólt. A terjedelmi aránytalanság önmagában is elgondolkodtató. Ahogy az is, hogy a minden alapot nélkülöző vagdalkozásra semmilyen válaszlehetőséget nem adott a térségi napilap. Ekkor is tanultam valamit a vidéki „sajtószabadság” mibenlétéről. Ez az eljárás önmagában is példátlan, amit az tesz még súlyosabbá, hogy a fentiektől nem teljesen függetlenül Simonka ma a vádlottak padján ül.

Az egyik Békés megyei fideszes országgyűlési képviselő, a NER hazug rendszerének egyik biztos támasztéka nemrégiben, március 15-e előestéjén, már a koronavírus árnyékában fogadást adott a térségi médiamunkásoknak. Na, nem mindegyiknek. Ennek a NER-politikusnak semmi gondja nincs azzal, hogy a közmédiumok közvetlen és durva Fidesz-propagandát nyomnak hosszú idő óta, hogy a megyei napilapokat bekebelezte a rendszer szörnyszülötte, a KESMA, hogy az önkormányzati sajtó kezes bárányként szolgálja ki a tévedhetetlennek hitt hatalmat. Őt is.

A meghívott és a terített fehér asztalok mellett ülő, a befolyásos kormánypárti politikust alázatos figyelemmel hallgató médiamunkásokat pedig nem gondolkodtatja el: miért a hatalom – a mindenkori hatalom – rendezi meg azt az ünnepet, amely mégiscsak az övék volna! Elvileg kisajátíthatatlanul. A kérdés álnaiv. A NER központosító, demokráciaromboló, autokráciába hajló, állandó harcra, valamint az emberek önállótlanságára és félelmére építő rendszerében valószínűleg a lelkük mélyén sejtik, ők már régen propagandisták. Igazi kérdések, autonómia és függetlenség nélkül. Ők már nem ellenőrizni és tájékoztatni, megmutatni és leleplezni, hanem szolgálni akarnak, jó alattvalóként. Így vendégelte meg a NER-lovag a lakájmédiát, és locsogtak üres szavakat a helyben egyébként nem létező sajtószabadság állítólagos fontosságáról. Kérdés, tudják-e, hogy csak viccelnek, még ha olykor komolynak tetsző képet is vágnak hozzá? És melyik a rosszabb: ha tudják, vagy ha nem tudják…?

A kézirat leadása óta határidő nélküli rendeleti kormányzás van az országban, ami a legkomolyabb és legaljasabb támadás a honi demokrácia és alapköve, a sajtószabadság ellen. A helyzet még rosszabb, mint gondolnánk.