Szívén és száján

Kétfrontos háborúban áll a "fake news", korunk közkedvelt kifejezése, amely persze más szavakkal a történelem kezdete óta élt és virult. Már II. Ramszesz egyiptomi fáraó is bevetette népe megtévesztésére. Egy évszázada Amerikában Pulitzer és Hearst bulvárlapjának ádáz versengésekor „sárga újságírásnak” nevezték. Napjainkban főként egyik vitathatatlan művésze, Goebbels a hatásos hamis propaganda névadója, de a hadviselő felek mindkét oldalon buzgón éltek vele. A hidegháborúban a titkosszolgálatoknak volt „piszkos trükkök” ügyosztálya. A KGB ügynöke „telepített” egy hamis sztorit egy afrikai újságban, a helyi TASZSZ-tudósító sietett ebből nemzetközi hírt csinálni, s a többi ment a maga útján - diplomáciai, olykor fegyveres konfliktusokat is okozva.

Amióta az internet és a közösségi oldalak betörtek életünkbe, a fake news gyakorta válik stílszerűen életveszélyessé. Ezért is tanulmányozzák tudományos intézetek, sőt parlamentek is, a fő terjesztőnek tartott Facebook alapítóját washingtoni kongresszusi meghallgatásra is becitálták. Folyik tehát a harc a fake news ki-, vagy legalább visszaszorítására, amit fő terjesztőik a szólásszabadság korlátozásának bélyegeznek. Ám akad köztük, nem is akárki, a Twitterein azokat gátlás nélkül továbbító Trump elnök, aki maga is elszántan harcol – a fake news ellen. Mármint annak legfőbb ellensége, a mérvadó – alapos, az állításokat ellenőrizve közlő – média és általában a szakmaiság ellen.

Megrótt újságírók

Trumpban pedig bízhatunk: ami a szívén, az a száján. Belemerülve a csapongó fecsegéseibe, önfeledten árulta el stratégiai célját: „Az egyik oka, hogy ezeket a sajtótájékoztatókat tartom az, hogy ha nem tenném, az emberek a fake news-nak hinnének. S nem engedhetjük, hogy higgyenek a fake news-nak”. Hozzátette: a közvélemény majd rájön, hogy ő milyen csodálatos munkát végez. Mondta ezt akkor, amikor hetek óta zajlik a vita az amerikai sajtóban, hogy helyes-e a tévétársaságoknak élőben sugározniuk ezeket a Trump-tirádákat. E napi fehér házi tájékoztatókon az elnök körül ácsorgó szakértők olykor óvatos udvariassággal próbálják helyesbíteni Trump téveszméit és ténytorzításait, de ő tántoríthatatlanul a (járvány miatt elmaradt) kampánygyűlésein szokott stílusában magasztalja önmagát és csepüli aznapi, s persze örök ellenségeit. Kivált a hamis állításait számon kérni merő objektív sajtót. (De a nagy tekintélyű fő járványügyi szakértő is kihívhatta folytonos okvetetlenkedéseivel az elnöki haragot, mert e sorok írásakor Trump egy Anthony Fauci doktort szidalmazó Twittert továbbított: ez szokott a kiebrudalás előjele lenni, bár nehéz elképzelni, hogy az amerikaiak nyolcvan százaléka által a leghitelesebbek egyikének tekintett tudóst csak úgy ki lehetne rúgni, egyelőre az elnök vissza is táncolt).

Bár gyakran indulatból, ám tudatosan szidalmazza naponta az általa fake news-nak becsmérelt tévéket, lapokat. Kipécézve tapintatlan kérdéseket is feltevő riportereiket: „Maga harmadrendű tudósító, s amit most mondott, az szégyen!” Leginkább, törzstáborát ismerve, aligha véletlenül, a nők és közülük is az afroamerikaiak kérdéseit kedveli durva jelzőkkel minősíteni. Hajdan Reagan egy kérdésre kedélyesen így felelt: ”Sarah, hát szabad ilyen goromba kérdést feltenni egy ilyen kedves fickónak, amilyen én vagyok?!” Hol van az önimádó Trump ettől az öniróniától?! Trump még saját házi tévéje, a Fox hálózat tudósítóját is képes volt ledorongolni, ha „nem jót” kérdést tett fel: „Azt kellett volna mondania, hogy »gratulálok, nagyszerű munka!«, ahelyett, hogy ilyen ellenszenves módon kérdezett”. Röpködnek szájából az olyan minősítések, hogy „ez elkapós”, „fenyegető”, „gunyoros” kérdés, vagy – kedvenc szavával – „undok” (ezt kapta állandó jelzőjeként Hillary Clinton és Nancy Pelosi házelnök is). S a tudósítókat rendszeresen megrója, amiért nem „pozitívabb” módon „közelítik meg” a témát, ami neki nyilván a hízelgést jelenti, hiszen a körötte levő embereinek többsége nem is mulasztja el elnökét dicsérni.

Hiteltelenítés

Tévedünk, ha azt képzeljük, hogy Trumpot csöppet is zavarja, hogy a mérvadó lapok, publicisták felhánytorgatják neki ezt a mindenkit, főként a médiát ócsárló és önfényező szóáradatot. Esze ágában sincs változtatni: újraválasztási stratégiájának erre van múlhatatlanul szüksége. Ahogyan egész politikája csakis az ilyen „odamondogatásra” vevő szavazótábora kedvében akar járni, e napi sajtótángálása is azoknak szól, akik neki hisznek: bennük kell folytonosan erősíteni a hitet, hogy igazi tájékoztatást, valós tényeket csak őtőle kaphatnak, a világért sem a fake news médiától. Vagyis a fake news világbajnoka kinevezte a hamisítások számon kérőit fake news sajtónak. S amint másutt, történetesen idehaza is tapasztalhatjuk, mindenütt azok a legbuzgóbb követői, akik – finoman szólva – nem bánnak akkurátusan a tényekkel. S miként Trump és amerikai szócsövei, ők is versengve bélyegzik fake news gyáraknak a hiteles médiát. Nehogy szavazóiknak eszükbe jusson arra hallgatni.

Indulatot mímelve kelnek ki hideg számításból azok ellen, akik makacsul nem hajlandó tudomásul venni – Trump tanácsadójának önleleplező beismerésével – „alternatív tényeiket”. Tehát az általuk kínált alternatív világot, amelyben ők mindent csakis jól csinálhatnak, kizárólag igazat mondanak, s ekként jó okkal harcolnak lankadatlanul az – általuk éppen kiszemelt – ellenségek ellen. Ahogyan az előző század diktatúrái is, ám azokat furmányosan lepipálva, a demokratikus kulisszákat meghagyva. Dehogy kell információs vasfüggöny, teljes médiamonopólium (mifelénk a majdnem teljes is megteszi). A totális diktatúrák a Szabad Európát zavarták, pedig elegendő – legalábbis a saját tábornak – a szabad médiát totálisan hitelteleníteni. Trumpnak Amerikában nehezebb dolga van, ezért sem hagyja csupán csatlósaira, viszont ahol az ország nagy területein el sem érhető a kinevezett fake news, ott a vezérnek ritkán kell e piszkos munkát magának elvégeznie, versengenek érte – illyési szavakkal – magánszorgalmú ebei. S amerikai felmérések szerint nem is hatástalanul. A Pew Intézet kutatóinak az amerikaiak kétharmada elismerte, hogy megzavarják tájékozódását a „kitalált hírek”, s csak tizedük képes e kavalkádban eligazodni. S a mérvadó sajtó dolgát is irdatlanul nehézzé teszik: nemcsak a kormányokra jellemző titkolózással kell megbirkózniuk (Amerikában sokkal előnyösebb, alkotmányban rögzített pozícióból), hanem a valódi fake news-szal is. Egy elemzés kimutatta, hogy a 2016-os elnökválasztásról megjelent húsz fake news nagyobb teret kapott a Facebook-on, mint a húsz legfontosabb kampánysztori a 19 vezető médiaforrásból.

Rágalomária

Trumpnak (és másolóinak) már csak ki kell találnia, hogy kié a kitalált hír. Szophoklész állítólag mondott olyat, hogy a hazugság nem képes megöregedni, mifelénk a sánta kutyával vetik egybe, ám mai világunkban, amikor az emberekre, bocs, rátekeredik a kibogozhatatlan világháló, mégis csak Rossininek adhatunk igazat, az ő rágalomáriájának. Amerikában ezért is kiirthatatlan a negatív kampány. Ahogy közelednek a választások, ilyenek lepik el a képernyőt: a jelölt nem annyira önmagát kínálja, hanem ellenlábasát szapulja. Máris gyakoriak a tévékben a demokrata emlékeztetők: az elnök hogyan becsülte le, majd alá a víruskihívást, mit és miként mulasztott el időben megtenni, mely szakértőket hurrogott le. Önmagát és tetteit rendíthetetlenül dicsérve, a közelmúlt történéseit szemrebbenés nélkül átírva és a Fox műsorai által megtámogatva Trump ez ellen küzd, s pótolhatatlan fegyvere fake news-szá nyilvánítani az általa kreált kép bírálóit. Mint a régi viccben: kinek hiszel, nekem vagy a szemednek?

Bizarr módon e fake news csatát a tévénézők naponta láthatják a Fehér Ház pulpitusán: a "furcsa párt", tehát a szakmáját kiválóan tudó doktort és a mindenkinél mindent jobban tudó valóságshow sztárt. Az elnök vírusölő csodaszert reklámoz, a doktor közli: nem, nincs bizonyíték arra, hogy a maláriaellenes gyógyszer e fertőzés ellen hatna. Sajnos a védőoltásra is még várni kell, s hát jóval többet, mint az elnök vélte. S ha Trump minduntalan tagadja, hogy a kormány képtelen elegendő tesztet biztosítani, a doktor kongresszusi meghallgatásán tudatja: ismerjük el, ez kudarc. Ama két szót ejtve ki, amelyeket Trump még sohasem. Nem csoda, ha hívei már lázonganak. Faucit a vírusveszélyt tudatosan eltúlzó, vagyis Trump megbuktatására játszó „titkos balosnak” nevezik, Dr. Vészjóslónak, aki kárt okoz a gazdaságnak, tehát az elnök újraválasztásának. Áradnak a Twitteren a Faucit gyalázó szövegek, meg is kellett erősíteni védelmét. De attól nem tudják majd megvédeni, hogy ha a „vészjóslásával” kicsikart társadalmi önkorlátozások lenyomnák az áldozatok számát, ő és tudóstársai, no meg a rájuk hallgató politikusok, sajtó a trumpista tábor bűnbakjává válnak: miért is kellett vészt jósolni?! Akkor jön csak az igazi fake news világa. A veszélyt lebecsülők, a korlátozásoknak hetekig ellenállók, élükön Trumppal, a „vészjóslók” sikerét fogják ellenük fordítani.