Olasz orvosok beszámolói szerint sokszor kellett dönteniük arról, hogy kinek juthat lélegeztetőgép és kinek nem. Ha Magyarországon több lesz a beteg, mint a lélegeztetőgép, akkor mi alapján kell dönteniük az orvosoknak? Készül ajánlás a súlyos állapotú betegek sorolási elveire?
Lehetséges, hogy szükség lesz erre, az viszont biztos: arra, ami most történik, senki nem volt felkészülve. Olyannyira nem, hogy az elmúlt húsz évben teljesen másféle etikai problémákról vitatkoztunk, és a soroláson is egészen mást értettünk. Azt például, hogy ki férhet hozzá a legdrágább, ritka ellátásokhoz, genetikai tesztekhez, transzplantációhoz vagy például milyen területeken alkalmazhatóak a legújabb képalkotó technológiák. Pár hónap leforgása alatt a gálánsan finanszírozott mesterséges reprodukciótól eljutottunk a kórházi ágyakban fekvő betegek közel hatvan százalékának gyors hazaküldéséhez. Mintha a huszonegyedik századból hirtelen a spanyolnátha keserű évtizedei közé estünk volna vissza néhány hónap leforgása alatt. Erre nem volt felkészülve senki. Gyanútlanok voltunk, senki nem készült arra, hogy mi történik majd akkor, ha olyan mértékű terhelésnek lesz kitéve az egészségügyi rendszer, mint ebben a járványban, és élet-halál kérdésekről kell dönteni. Részben éppen azért emlegetik sokszor a görbelaposítást: így tudják minimalizálni a legnehezebb döntési helyzetek számát. Ha egyszerre kevés beteg kerül az intenzív osztályokra, akkor nyilvánvalóan kevesebbszer kell dönteni arról, kinek jusson lélegeztetőgép.
Mégis fajulhat odáig helyzet, hogy az orvosok személyes döntése lesz, kit tesznek lélegeztetőgépre és kit nem.
Soha nem látott próbatétel elé állítja az egészségügyi ellátórendszert ez a járvány. Ha nincs elég gép, kórházi ágy, akkor valamilyen módon muszáj osztályozni, sorolni. Az olasz aneszteziológusok szövetsége a saját szakmai ajánlásába etikai elveket is beépített. Az egyik például az volt, hogy aki előbb kerül az ellátóhelyre, az kapja az ellátást. Később azok kerülhettek az intenzív osztályra, akiknek nagyobb esélyük volt a gyógyulásra. Lehetett hallani íratlan szabályokról, arról például, hogy a fiatalok előnyt élveztek. Vagy arról: ha valakinél tizenöt nap után sincs javulás, akkor azt leveszik a gépről, a hatvan év feletti koronavírusos betegeknél pedig nem lehet külső keringéstámogatást alkalmazni. Több amerikai kórház is tervezi, hogy felülírja az újraélesztés eddigi gyakorlatát, ami szerint a beteg szava a döntő, és a koronavírusos betegek esetében eleve mellőzik az újraélesztést. Nálunk elsőként egy aneszteziológusoknak szóló szakmai kollégiumi ajánlás jelent meg, aztán szakmánként kiadtak egy-egy protokollt arról, melyek azok az ellátások, amiket mindenképp biztosítani kell, mert elmaradásuk maradandó egészségügyi károsodást okozhatna.
Segíthet a mesterséges intelligencia a sorolásban?
A mesterséges intelligencia azokból az adatokból tud dolgozni, amelyek rendelkezésre állnak. A koronavírus-járvány esetében pedig az az egyik probléma, hogy nincsenek jól összevethető adatok. A jelenleg rendelkezésre álló adatok összegyűjtéséhez is nagyon eltérő módszertant használtak még az Európai Unión belül is. Más és más a tesztelés gyakorlata, de még a halál közvetlen kiváltó okait is eltérő módon tüntetik fel az egyes országokban. A beteg egészségügyi állapotának értékelésében számos olyan szakmai szempont is van, amit egyelőre nehéz algoritmusokba szedni. Ennek ellenére a szakirodalom elemzésében, a terápiás lehetőségek felkutatásában, a járvány alakulásának modellezésében, a röntgenképek vizsgálatában már eddig is sok helyen alkalmazták a mesterséges intelligencia eszközeit. Van, ahol a karanténszabályok betartásának ellenőrzésében, és a kontaktszemélyek felkutatásánál is igénybe veszik ezt a technikai lehetőséget.
Elfogadható az, hogy járványra készülő kórházakból súlyos betegeket adnak haza, akár olyan családokba is, amelyek nem képesek a megfelelő gondozást, ápolás, rehabilitációt biztosítani? Erősebb-e a járványtól rettegők joga a súlyos betegekénél?
Ez egy rendkívüli helyzet, és az egészségügyi törvényünk olyan speciális szabályokat fogalmaz meg járvány esetére, amelyek akár a betegek jogainak időleges korlátozását is jelenthetik. De itt sok a félreértés. Az emberi jogokat és a bioetika alapelveit járvány idején sem függeszthetjük fel. Az Európa Tanács a napokban megerősítette, hogy az emberi méltóságot ugyanúgy tisztelni kell, mint amennyire nem szabad megfeledkezni a tájékoztatási kötelezettségről. Li Ven-liang, ma már mártírként számon tartott kínai orvos példája is mutatja, mennyire fontos, hogy időben hozzáférjünk az információkhoz. Ő tudatta először a világgal, hogy a vírus emberről emberre is terjedhet. Emiatt retorziókban volt része, mégis neki köszönhetjük, hogy a vírus terjedésének mikéntje nem maradt még tovább titokban. Most különösen fontos a bizalom, hogy a hatóságok nyíltan közöljék, és el is magyarázzák az embereknek, hogy mit, miért tesznek. Az információknak pedig transzparensnek kell lenniük, hogy akár szakmai vitákat is lehessen azokról folytatni. Így tudnak az emberek leginkább alkalmazkodni a mindnyájunkat érintő korlátozásokhoz.
A beteg ellátáshoz való jogához, vagy a járványra való felkészüléssel kapcsolatos kiürítésről szóló utasításhoz kell inkább igazodniuk az orvosoknak?
Mivel ez egy elhúzódó járvánnyá válhat, az egészségpolitikának a nem koronavírusos betegek érdekeit is szem előtt kell tartania. Hosszú távon az ő ellátatlanságuk is okozhat idő előtti halálozást. Európa legátfogóbb bioetikai egyezménye, az oviedói azt írja elő a ratifikáló országoknak, köztük Magyarország számára is, hogy „megfelelő minőségű egészségügyi ellátáshoz való igazságos” hozzáférést biztosítson polgárainak. Ám az igazságosság elveit ez az egyezmény sem részletezi, de arra sem ad pontos útmutatást, hogy mi van akkor, ha szűkösek a források. A mostani járványban is csak akkor lehet a lehető legtöbb életet megmenteni, ha lesz elég orvos, eszköz mindkét betegcsoport kezelésére, azaz a kapacitások bírják majd a terhelést. Nemcsak arra kell gondolnunk, hogy növekvő betegszámot kell ellátnia az egészségügynek. Meg kell találni azokat a lehetőségeket, amelyekkel ebben helyzetben még növelhetők is kapacitások, hogy maradjon idő, erő a nem járványos betegek ellátására is. Nekem nagyon tetszett a kanadai gyakorlat: ott kiálltak a politikusok és megmutatták azt, hogy mit jelent, ha sikerül ellaposítani a megbetegedési görbét. Ha nem hirtelen és egyszerre jelennek meg az ellátórendszerben a koronavírusos betegek, akkor van lehetőség felkészülni, és maradnak olyan kapacitások, amivel a napi gyógyítási feladatok is menedzselhetők. Nemcsak azt mondták el, hogy most mindenkinek áldozatot kell vállalnia a járványhelyzetre való tekintettel, hanem azt is, miként fordítják a közösség hasznára azt az időt, ami az intézkedésekkel megnyerhető. Előremutató, hogy a napokban az Európa Tanács ajánlásokat fogalmazott meg a covid-19 járvány idején alkalmazandó etikai elvekről. Ebben kiemelik, hogy az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésnek, különösen a szűkös források tekintetében egyenlőnek kell lennie, és a hozzáférést kizárólag orvosi kritériumok határozhatják meg. Különösképp oda kell figyelni a legsérülékenyebb személyekre, a fogyatékkal élőkre, az idősekre, a menekültekre és arra, hogy senki ne szenvedjen hátrányos megkülönböztetést ellátása során.
Az orvos-beteg kapcsolatban is hozhat jelentős változást a járvány?
Hogyne. Néhány hete a Hastings Center, a világ egyik legfontosabb bioetikai kutatóközpontja új irányelveket adott ki a koronavírusos betegek kezelésének etikai kérdéseiről. Ennek egyik fontos eleme, hogy a korábbi, döntően betegcentrikus orvosi ellátás kiegészül a népegészségügy szempontjaival. Az orvos-beteg kapcsolat legfontosabb etikai normái, mint például a beteg felvilágosításának kötelezettsége, vagy a „ne árts!” elve irányadó marad, de emellett az orvosnak az egészségügyi ellátás közösségi szempontjaira is oda kell majd figyelnie. Én is úgy gondolom, hogy nem szabad az egészségügyi dolgozókat, orvosokat olyan helyzetbe hozni, amely szakmai integritásukat, esküjüket, lelkiismeretüket sérti, mert ez akár egész életen át tartó traumákhoz vezethet, és ezáltal a betegek bizalma is elvész. Ezért a járványhelyzetben is érvényesek az ellátásra vonatkozó etikai normák, még ha az egészségügy átmenetileg speciális biztonsági előírások szerint működik most.
