Elment egy újságíró, akinek szent volt a szöveg, íróként, szerkesztőként, olvasószerkesztőként. Különleges képességgel látta meg a lényegest a lényegtelen tengerében, s eredeti módon tudott tényeket úgy elemezni, hogy azokon túl mindig megjelent egyfajta filozófia, egy távolabbi fókuszból való rálátás. Szelíd volt és töprengő, inkább kérdezett, mint kijelentett, inkább meggyőzött, mint rábeszélt. Ízléssel nyúlt mindenhez, ami kultúra, legyen bár színház vagy klasszikus zene, festmény vagy szobor, kiállítás vagy tánc. Alaposság, tényszerűség, széles körű tájékozottság jellemezte, s egyfajta konok kérlelhetetlenség a minőséggel szemben.
Volt újságíró és főszerkesztő a Szolnok megyei Néplapnál, rovatvezető és olvasószerkesztő a Népszabadságnál, dolgozott a Társadalmi Szemlénél. Támogatta a tehetségeseket, szeretett és tudott is tanítani: információelméletet, médiaismereteket, internetes újságírást, s tanórákon túl, baráti beszélgetéseken világlátást. Közelképtár címmel jelent meg kötete, a magyar tudományosság és művészet hazai és határon túli kiválóságaival készített interjúiból.
Ebben a harsány világban egy csendes töprengővel kevesebben lettünk megint.
