Közbeszerzési Hatóság;

2020-04-17 19:16:21

Megvan a Közbeszerzési Hatóság új elnöke

Kovács László öt évre kapott megbízást a szervezet vezetésére.

Kovács Lászlót választotta a Közbeszerzési Hatóság (KH) elnökének 5 évre a szervezet keretében működő Közbeszerzések Tanácsa - közölte a KH az MTI-vel pénteken.

A tisztújító ülésre azért volt szükség, mert a KH korábbi elnökét szerdai hatállyal a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) élére nevezték ki. Rigó Csaba Balázst emellett a Közbeszerezési Tanács alelnökévé is megválasztották.

A KH új elnöke 2017 márciusa óta a szervezet főtitkári feladatait látta el. Kovács László a közlemény szerint eredményesnek nevezte a hatóság eddigi munkáját, ezért annak folytatását tűzte ki célul. Véleménye szerint az elmúlt években sikerült egy korszerű, támogató szervezetet kialakítani, amely a megelőzésre és a hatékony kommunikációra épít. 

A KH közölte azt is, hogy a veszélyhelyzetre tekintettel kiemelt figyelmet fordítanak a járvánnyal összefüggésben indított eljárásokra.

- A munkavégzés folyamatos, az elektronikus ügyintézés gördülékenyen zajlik - írták.

Kovács László jogi diplomát szerzett, majd tanácsadóként, illetve főosztályvezetőként dolgozott a Közbeszerzések Tanácsa titkárságán, részt vett az új közbeszerzési törvények kidolgozásában.