Még nem tudjuk, miként reagálnak az emberek arra, ha éheznek - interjú Herczog László volt munkaügyi miniszterrel

Ha a kapacitásokat meg tudjuk őrizni, benne a munkaerőt is, akkor a gazdaság vissza tud állni a válság előtti növekedési pályára. Ennek egyik része, hogy a munkavállalók is kapnak segítséget - mondta Herczog László volt munkaügyi miniszter.

Március eleje óta naponta ezrek vesztik el a munkahelyüket. Egyetért azokkal, akik szerint még hátravan a kirúgások második hulláma?

Igen, az import alapanyagokat, alkatrészeket felhasználó vállalkozások tartalékai kezdenek kifogyni, és ha megszakad a termelési lánc, nem lesz bevétel, nem tudnak bért fizetni, akkor jöhet egy újabb hullám. De hogy hányan lesznek végül, akik elvesztik az állásukat, az a cselekvés szempontjából másodlagos: tízezer emberen ugyanúgy kell segíteni, mint százötvenezren. Sajnos, a kormánynak nincs jó válasza ebben a helyzetben, nem látja be, hogy az olyan szokásos rutinok, mint az átképzés, most nem működnek. Például rengeteg pincér és szakács elvesztette az állását, de két-három hónap múlva folytatni tudják a munkát, minek, mivé kellene átképezni őket?

Hozhat hitelvesztést a kormánynak, hogy ragaszkodik a munka alapú társadalom dogmájához, miközben a mostani válságban nem azok csináltak valamit rosszul, akiket kirúgtak, hanem leállt a gazdaság?

Ezt nehéz kiszámítani, de az biztos, hogy ennek a hangoztatása általában, de most különösen értelmetlen, hiszen nem létezik más, mint munka alapú gazdaság, a világon minden gazdaság munkán alapul, ez közgazdasági egyszeregy. A jelszó csak arra jó, hogy bűnbakká tegyék a dolgozó többség szemében a munkanélkülieket, segélyben részesülőket azzal a váddal, hogy teljesítmény nélkül kapnak pénzt. Ez normális helyzetben sem elfogadható. A mostani válság minden eddigi gazdasági válságtól különbözik, mert kirobbantó oka nem gazdasági, hanem azon kívüli: a járvány. A tipikus gazdasági válságokban tönkremennek cégek, mert eladósodnak, megszűnik a piacuk, de most normálisan működő vállalkozások és szolgáltatások egyik pillanatról a másikra kényszerültek bezárásra. Különbség az is, hogy a gazdasági válságok többnyire a termelő szférát érintik súlyosan, de most a szolgáltatások álltak le, amit még nehezebb kezelni, mert ma már többen dolgoznak ebben a szektorban, mint a termelésben.

A válság után elvileg a szolgáltató szektor pillanatok alatt helyre tud állni, már ha a cégek túlélik az addig hátralévő hónapokat. Visszatérhet a válság előtti magas foglalkoztatási arány?

Óvatos lennék abban, hogy pillanatok alatt, de mindenesetre egyértelmű, ha túlélik a válságot, tudják majd folytatni a tevékenységüket, hiszen megszűnik az ok, ami miatt bajba kerültek. De akármilyen jól tudsz úszni, ha 15 percig a víz alatt kell maradnod és nem kapsz oxigénpalackot, akkor meghalsz. Ebben a helyzetben tehát a legfontosabb feladat életben tartani a vállalkozásokat és a munkavállalókat. A bizonytalan prognózisok szerint 2020 komoly visszaesést hoz, de jövőre már jöhet nagyobb növekedés – persze az idei alacsony bázishoz mérve. Ha a kapacitásokat meg tudjuk őrizni, benne a munkaerőt is, akkor a gazdaság vissza tud állni a válság előtti növekedési pályára. Ennek egyik része, hogy a vállalkozások kapnak kedvezményes hitelt és állami támogatásokat, de a munkavállalóknak is kell a segítség, hiszen eddig rendszeres munkajövedelemhez jutottak, most egyik pillanatról a másikra bevétel nélkül maradtak.

Lesznek munkavállalói csoportok, amelyek majd nem tudnak munkát találni? A nyugdíjasok vagy a képzetlen borsodi munkavállalók visszatalálnak a munkaerőpiacra?

Februárig munkaerőhiány volt a magyar gazdaságban, és ha visszamennek Nyugatra az eddig ott dolgozók, megint az lesz, tehát szükség lesz ezekre az emberekre a gazdaságban. Ráadásul a közép- és nagyvállalkozások hatalmas értéke a humántőke, az a dolgozó, akinek van helyismerete, akit betanítottak. Őket egyben akarják tartani vagy visszavenni, ha lehet, de kérdés, hogy milyen állapotban lesznek addigra, hiszen a falvakban legfeljebb mezőgazdasági idénymunkát tudnak vállalni, most a helyzetük eléggé reménytelen.

A válság végén mennyiben lesz más a munkaerőpiac, a gazdaság, mint előtte?

A nagy kérdés a turizmus alakulása. Nem az, hogy mikor, hanem hogy egyáltalán visszaáll-e a válság előtti szintre. Nem tudjuk, de sokan azt mondják, nem folytatódnak a nagy utazások, drágulnak a repülőjegyek is, mindez a szállástulajdonosokat is érzékenyen érinti, tehát ebben a szektorban hosszabb távon is létszámcsökkentés várható. Másrészt a válság rákényszerítette az embereket olyan megoldásokra, amiktől korábban tartózkodtak, de bebizonyosodott, hogy így is lehet dolgozni, tehát várhatóan sok helyen megtartják az otthoni munkavégzést, már csak azért is, mert így spórolni lehet az irodabérleteken. Ennek óriási perspektívái vannak, jövedelmezőbb lehet, mint a bejárás, arról nem beszélve, ha többen maradnak otthon, az a nagyvárosi tömegközlekedést is tehermentesíti. A szerkezetváltás a gazdasági fejlődés természetes velejárója, nem különleges, annyi történik, hogy várhatóan felgyorsul és némileg irányt vált a folyamat.

Milyen következményei lesznek, hogy nincsenek szociális kapaszkodók a túlélésre?

Hatalmas feszültségek várhatók. Azt már tudjuk, milyen csendes beletörődéssel fogadta a társadalom, hogy a migránsok veszélyesek és Soros sokat árt az országnak, de azt még nem tudjuk, miként reagálnak az emberek arra, ha éhesek. Hétről hétre nő azok száma, akiknek elfogyott a tartalékuk és már nincs semmilyen forrásuk a megélhetésre. Ezt passzívan nézni számomra meghökkentő. A válság minden országban óriási kihívás, ebben a helyzetben együtt kell működni a kormánnyal. Tehát amikor azt mondjuk, hogy a jövedelmüket elvesztőknek segíteni kell, nem a kritikán van a hangsúly, segíteni szeretnénk azzal a kormánynak, hogy erre a kérdésre ráirányítjuk a figyelmüket. Ugyanis, ha tömegesen éhezni fognak az emberek, az kiszámíthatatlan folyamatokhoz vezethet. Nem értem, hogy Orbán Viktor számára miért nem világos, hogy ez egy más helyzet, ami más megoldásért kiált. Nem tudom, miben bíznak.

Hogyan kellene megteremteni a most állásukat vesztett emberek egzisztenciális biztonságát?

A megoldás az lenne, hogy jövedelmet, pénzügyi támogatást adunk azoknak, akik elvesztették a munkájukat. Ez történhet egyrészt közvetlenül, a jövedelem nélkül maradt emberek anyagi támogatásával, másrészt az önkormányzatokon keresztül, hiszen ők tudják, kiknek kellene segíteni. Nem kellene félniük attól, hogy az önkormányzatoknak ez politikai hasznot hozhat. Kivetettek egy csomó adót olyan területeken, amiket nem szeretnek az emberek. Benne vannak a bankok, a multik, a teljes kiskereskedelemre rászálltak, és kiterjed az intézkedés az önkormányzatokra, mert politikai ellenfelek, ahogy az ellenzéki pártok is. Az utóbbiaktól elvett források pitiáner összegek a költségvetés szempontjából, de ezeket a szervezeteket igen nehéz helyzetbe hozzák. Most sem az emberek számítanak, hanem a politikai haszon.

A különadók fedezik, hogy több álláskeresési támogatást kell átmenetileg kifizetnie az államnak?

Valószínűleg, de nem ez a kérdés. Ezeket az adókat ki sem kellene vetni. Az EU egyrészt támogatást adott, másrészt most enyhített a szigoron: eltekintenek attól, hogy a költségvetési hiány nem lehet magasabb 3 százaléknál, ha több kiadása lenne az államnak, azt is megengedik. Nem igaz tehát, amit a magyar kormány változatlanul hangoztat, hogy az eladósodás ellehetetleníti a jövőt. Nem jó az eladósodás, de ennél rosszabb, ha tömegeknek nincs megélhetési lehetősége. Most a jelent lehetetlenítik el. A segítés módszere másodlagos, a lényeg, hogy most ne maradjanak az emberek ellátás nélkül. Ez politikai elhatározás kérdése.

Egyelőre nem látszik ilyen politikai szándék.

A megvalósításnak inkább politikai illetve pszichológiai akadályát látom. A megélhetésüket elvesztők megsegítését a hazai ellenzék, számos szakértő szorgalmazta, a többi EU-ország pedig meg is valósította. Orbán Viktor pedig nem szereti, ha mások mondják meg, mit kell csinálni. Emlékezzünk, mit mondott a felcsúti kisvasutat ért kritikákra: „Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig.” Az emberek csak akkor mondják majd, hogy elég volt, amikor ténylegesen éhezni kezdenek. Minden eddigi konfliktustól különbözik a mostani helyzet, de éhséglázadásig nem lenne szabad elmenni, ez senkinek, a kormánynak sem érdeke. Biztos vagyok benne, hogy ha megérzik a robbanásveszélyt, akkor meghátrálnak, és egy fordulattal kihirdetik a támogatást. Ha valahol erőt érzékelnek, eddig is képesek voltak száznyolcvan fokos fordulatra akár egy napon belül is. Nem lennék meglepve, ha a közeli hetekben bejelentenék, hogy mégis pénzt kapnak a friss munkanélküliek.