Gogol pufajkája

Regény a Gulagról, amit végigröhög az olvasó? Láss csodát, ilyet is produkált az orosz irodalom a múlt században. Szergej Dovlatov (1941–90) műve, A zóna önéletrajzi ihletésű, ahogy a szerző jóformán minden más sora is. Alcíme: Egy smasszer feljegyzései. Hogyan lett a szerencsétlen fiatalember fegyőr egy munkatáborban? Sorkatonai szolgálatra hívták be, de egy függelemsértés miatt a hadbíróság büntetésből Komiföldre küldte, köztörvényes bűnözőket őrizni. A hatvanas években, Hruscsov uralmának vége felé történt.

„A láger tipikus szovjet intézmény”, vonta le a három hosszú év tanulságát az író. Anti-Szolzsenyicinként arra jutott, elhanyagolható a különbség a szögesdrót kerítés két oldala között. Őrök és foglyok egyformán kopaszra borotvált fejjel, ócska pufajkában járnak, mocskos barakkban fagyoskodnak, mahorkás kapadohányt szívnak, nőkről ábrándoznak, alkohollal seftelnek. Sötétedés után alig lehet megkülönböztetni őket, márpedig az északi télben korán sötétedik. A zord vidéken csak úgy élhetnek túl, ha kijátsszák a képtelen szabályokat. Nem mintha annyira élni akarnának, inkább csak megszokásból csinálják.

Mindazonáltal a lágerélet nem nélkülözi a humort. November 7-én „előre látható rendkívüli események” zajlanak, magyarán a szabadnapos smasszerek berúgnak és összeverekszenek. Az ünnep tiszteletére a táborparancsnok szocialista felajánlást tesz: 26 százalékkal csökkentik a lágerben elkövetett gyilkosságok számát. A büntetőtelep kultúrtermében bemutatják A Kreml csillagai című egyfelvonásos színdarabot, a politikai tiszt rendezésében, sittesek előadásában. Lenint, Dzerzsinszkijt és a bolsevik forradalom többi idealizált hősét válogatott gazfickók alakítják, betörők, zsebtolvajok, pederaszták. Így telnek a napok a tundrán, korántsem egyhangúan.

A Gulagról szabadulva Dovlatov immár civilben tapasztalta meg a brezsnyevi pangást is. Volt segédmunkás építkezésen, idegenvezető, filmgyári díszletes, újságíró, üldözött ellenzéki. Élete szánalmas tántorgás, véget nem érő magánéleti és munkahelyi válság, folytonos pénzzavarral súlyosbítva. Pénz pedig kell, legalább innivalóra; ha nincs vodka, megteszi a kölnivíz is. Az egymást érő abszurd kalandok, kivételes önreflexióval papírra vetve, ellenállhatatlanul viccesek és szomorúak egyszerre: a röhögés az olvasó arcára fagy. Szovjet-orosz valóság, alulnézetből.

Szergej Donatovics végül emigrált. Kicsempészett írásait az Egyesült Államokban véglegesítette és publikálta. Magányos útjára elkísérte történeteinek állandó motívuma, a féktelen ivászat. A korkép kórkép is, az elhatalmasodó alkoholizmusé, ahogy a zseniális fenegyerek menthetetlenül halálra piálja magát. Nem érte meg az ötvenedik születésnapját, már a távolból sem láthatta széthullani a Szovjetuniót. Ám hagyatéka, a lazán kapcsolódó elbeszélések füzére több szellemes anekdota-gyűjteménynél: egységes, maradandó életmű. Lenyűgözően nagy mestert nevelt e reménytelenül kisszerű időkben a groteszk irodalmi hagyománya. Klasszikus bújt ki Gogol pufajkájából.