lezárás;koronavírus;

2020-04-22 06:18:00

Lezárva

Játsszunk el a gondolattal: Karácsony Gergely lezárja Budapest határait. 

Számos vidéki település a kormánytól kapott különleges felhatalmazással élve immáron két hétvégén is lezárt népszerű kirándulóhelyekhez tartozó parkolókat, úttorlaszokat emelt, forgalmas útra terelt bicikliseket (persze csak a más településről érkezőket), kitiltotta a sétálókat, feljogosította polgárait, hogy bármi eszközzel akadályozzák az ingatlanuk elé parkolókat. A fővárosi agglomeráció települései egy összehangolt akcióval gyakorlatilag lehetetlenné tették a budapestieknek, hogy kimehessenek a városból a zöldbe. 

Mi lenne, ha fordítva történne mindez? Szigorúan gondolatkísérletként játsszunk el azzal az ötlettel, hogy Budapest határában bevezetnék a dugódíjat, sőt meg is tiltanák a behajtást. Ha az agglomerációba kiköltöző, de javarészt itt dolgozó, itt vásárló, békeidőben itt szórakozó, egészségügyi ellátást igénybe vevő, haza javarészt csak aludni járó városkörnyékieket hirtelen elvágnák mindettől? Mi lenne, ha gyermekeik innentől csak a lakóhelyük szerinti bölcsődébe, óvodába, iskolába járhatnának? Mi lenne, ha csak a helyi boltban és piacon vásárolhatnának? Mi lenne, ha színházba, vacsorázni és kirándulni is csak helyben mehetnének? Lenne nagy háborgás, hitetlenkedés, háládatlanság emlegetése. Az agglomeráció polgármesterei vélhetőleg egymás szájából kapnák ki a szót az összetartozást, az egymásrautaltságot szajkózva. 

S ez igaz is lenne. Már csak az a kérdés, hogy most, veszélyhelyzet idején miért nem jut ez az eszükbe? Miért lett minden budapesti vírusterjesztő pária? Ebben a szörnyűséges járványgócpontban kapta el a vírust az ország hivatalosan nyilvántartott fertőzöttjeinek fele, azaz 1000 ember. Így maradt cirka egymillióhatszázkilencvenkilencezer, aki nem kapta el, és az országos tisztifőorvos által ajánlottak szerint, kirándulva, biciklizve, futva, sétálva oldaná a karantén miatti stresszt. Mert ez gyűlik, s előbb-utóbb semmiféle úttorlasz, rendelet, kifeszített műanyag szalag nem állítja meg. Ez persze igaz a fővárosi parkokra is.