ellenzék;Állami Számvevőszék;

Négyszázmilliót veszíthet a DK

A DK pártigazgatója elmondta: az ÁSZ feljelentést tehet a Legfőbb Ügyészségnél az ellenőrzés lezárását követően, a büntetőjogi felelősség pedig Gyurcsány Ferenc pártelnököt terheli a jogszabályok szerint.

Egy hónappal a Demokratikus Koalíció (DK) 2017-2018. évi gazdálkodásának ellenőrzése után az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a párt alapítványánál is ellenőrzésbe kezdett tavaly ősszel. A probléma az, hogy az Új Köztársaságért Alapítvány több dokumentuma szintén megsemmisült a Teréz körúti irodatűzben.

Sebián-Petrovszki László, a DK pártigazgatója a Népszavának azt nyilatkozta, arra számítanak, hogy a hiányzó dokumentumok miatt a pártalapítvány állami támogatásának felfüggesztését kezdeményezik. A DK állami támogatása 207 millió, a pártalapítványé 195 millió forint évente.

Hétfőn megírtuk, az ÁSZ olyan iratokat is kért a DK-tól, amelyek már korábbról megvoltak a számvevőknél, ám az ellenzéki pártnál már nem, ugyanis ezek elégtek a tűzben. Gyurcsány Ferenc pártelnök hétfőn este az ATV-nek azt mondta, ezért ezeket a papírokat igyekeztek másodpéldányokból, másolatokból megszerezni, például a bankoktól átutalási bizonylatokat is kikértek. Hozzátette ugyanakkor, hogy lehetetlen megszerezni olyan számlákat, amelyek egy-egy kisebb vidéki rendezvényhez kapcsolódnak, például ha harapnivalót is biztosítottak a résztvevőknek. 

Miután tűz pusztított a DK központi irodájában, az ÁSZ közölte, hogy 2018-ban, az országgyűlési választási kampány költségeire vonatkozó adatokat, számlákat, dokumentumokat megkapták. Jelezték, hogy olyan dokumentumokat ugyanakkor nem vettek át a párttól, melyek a 2017-2018. évi költségvetési ellenőrzésre vonatkoztak volna, ugyanis az ellenőrzést csak 2019. második félévében kezdték meg. Ennek része, de nem egésze tehát a kampányhoz tartozó számlák, dokumentumok.

A pártigazgató elmondta, az ÁSZ feljelentést tehet a Legfőbb Ügyészségnél az ellenőrzés lezárását követően, a büntetőjogi felelősség pedig Gyurcsány Ferenc pártelnököt terheli a jogszabályok szerint. Erről a pártelnök úgy nyilatkozott hétfőn, hogy „szívesen megvívja ezt a meccset”, mert a tűzeset magyarázattal szolgál a hiányra. 

Sebián-Petrovszki szerint a párt tanult a tűzesetből. Még nem vették át az új pártirodájukat, de a jövőben tűzbiztos páncélszekrényeik lesznek. „Ez a biztonság elég drága, darabja másfél millió forint, ráadásul a technológia 60 percig áll ellen egy tűznek, ami sajnos a legutóbbi tűznél elégtelennek bizonyult volna, de ezt meg kell tennünk” – mondta. Ezen felül minden dokumentumot már digitalizálnak – egy embert ezért foglalkoztatnak –, ezeket pedig EU-országbeli szervereken tárolják, hogy semmi ne veszhessen el.

Mint korábban írtunk róla, a pártnak 100 millió forint hiteltartozása van, ezt szerették volna rendezni az idén, hogy kiszámítható pályára kerüljenek a választási kampány jövő évi megkezdése előtt. Ebből 70 millió forintot Gyurcsány Ferenc pártelnök kölcsönzött a DK-nak – utóbbiról ő beszélt hétfőn.