Michelle McNamara: Eltűnök a sötétben – Egy nő megállíthatatlan hajszája a Kaliforniai Gyilkos után (Részlet a regényből)

„Az erőszakos elkövetők többsége átgondolatlan, rendszertelen, így hamar el is kapják őket. A gyilkosságok jelentős részét olyan emberek követik el, akik ismerik az áldozatot, és hiába próbálják meg átverni a rendőrséget, ezeket az elkövetőket szinte minden alkalommal azonosítják és letartóztatják. A bűnözők nagyon kis hányada, mindössze talán öt százaléka jelenti az igazi kihívást.”

Manuela hason feküdt az ágyon egy félig felhúzott hálózsákban – néha abban aludt, ha fázott –, barna velúrköntösbe bugyolálva. Sebek vöröslöttek a csuklója és a bokája körül, annak a bizonyítéka, hogy megkötözték, majd leszedték róla a kötelet. A hátsó tolóajtótól mindössze két lépésre egy nagyobb csavarhúzó hevert a betonozott verandán. A tolóajtó zárszerkezetét felfeszítették.

A negyvennyolc centi átmérőjű tévét kicipelték a házból a kert délnyugati sarkába, a magas fakerítés mellé. A kerítés sarka kissé szétnyílt, mintha valaki nekiesett vagy nekiugrott volna. A helyszínelők apró körmintázatú cipőnyomokat találtak az első és hátsó kertben, valamint a ház keleti oldalán található gázórán is.

Az első furcsaság, ami felkeltette a nyomozók érdeklődését, az volt, hogy az egyetlen fényforrás a hálószobában a fürdőszoba fénye volt. Erről megkérdezték Davidet is, aki Manuela szüleinél tartózkodott éppen, rokonok és barátok körében próbálták feldolgozni a történteket és vigaszt nyújtani egymásnak. A nyomozók feljegyezték, hogy David megtört és zavarodott volt a kihallgatás során, a gyász miatt folyton elkalandoztak a gondolatai, a válaszai nem voltak koherensek, hamar témát váltott, a fényforrással kapcsolatos kérdés pedig teljesen összezavarta.

– Hol van a lámpa? – kérdezte.

Egy négyszögletes talapzatú és króm ágyúgolyót formázó burájú lámpa hiányzott az ágy bal oldalán álló hifiről. A lámpa hiányából a rendőrség következtetni tudott, hogy mi lehetett az a nehéz tárgy, amivel Manuelát agyonverték.

Megkérdezték Davidtől, hogy tudja-e, miért nincs szalag az üzenetrögzítőben. A férfi megdöbbent, majd megrázta a fejét, végül arra jutott, és ezt a rendőröknek is elmondta, hogy az, aki meggyilkolta Manuelát, minden bizonnyal üzenetet hagyott a készüléken.

A helyszín rettentően furcsa volt. Rettentően furcsa volt Irvine városának, ahol a bűnözés alig volt jelen. Rettentően furcsa volt az irvine-i rendőrkapitányságnak, mert egyesek úgy érezték, a helyszínt megrendezték. A néhány hiányzó ékszer és a kertbe kicipelt tévé betörésre vall, de melyik betörő hagyja a kertben a csavarhúzóját? Az is eszükbe jutott, hogy a gyilkost Manuela nagyon is jól ismerhette. A férje a kórházban töltötte az éjszakát. Manuela áthívta az egyik férfi ismerősét, aki aztán rátámadt a nőre, kitépte az üzenetrögzítőből a szalagot, mert rajta van a hangja, kifeszítette a hátsó ajtót, majd az eldobott csavarhúzóval tette teljessé a díszletet.

Mások azonban kételkedtek abban, hogy Manuela ismerhette a támadóját. A test megtalálását követő napon az irvine-i rendőrség kihallgatta Davidet a kapitányságon. Megkérdezték, hogy volt-e már korábban is problémájuk besurranó tolvajokkal. David elgondolkozott, majd eszébe jutott egy három-négy hónappal korábbi eset. 1980 októberében vagy novemberében lábnyomokat talált a kertben, amit nem tudott megmagyarázni. A mintázat alapján David úgy vélte, teniszcipőben járta körbe valaki a házat és a hátsó kertet. A nyomozók David elé toltak egy papírlapot, és megkérték, hogy rajzolja le lehetőleg minél pontosabban a cipőnyom mintázatát. David gyorsan, szórakozottan, kimerülten leskiccelte a mintát. Azt nem tudhatta, hogy a rendőrségnek van Manuela gyilkosának lábnyomáról egy gipszlenyomata a támadás éjszakájáról. David visszaadta a papírlapot, amelyre egy jobb cipő talpát rajzolta le, a mintázat apró körökből állt.

A rendőrség megköszönte David segítségét, és hazaengedték. A rendőrség összevetette a rajzot a gipszlenyomattal.

A minta egyezett.

Az erőszakos elkövetők többsége átgondolatlan, rendszertelen, így hamar el is kapják őket.

A gyilkosságok jelentős részét olyan emberek követik el, akik ismerik az áldozatot, és hiába próbálják meg átverni a rendőrséget, ezeket az elkövetőket szinte minden alkalommal azonosítják és letartóztatják. A bűnözők nagyon kis hányada, mindössze talán öt százaléka jelenti az igazi kihívást. Ők azok, akik előre megtervezik a bűntettet, és haragjukat nem színezi megbánás. Manuela meggyilkolása ez utóbbinak a jegyeit viseli magán. A gyilkos megkötözte a nőt, majd eltávolította a kötelékeket. A fejsérülés brutális volt. A körmintás lábnyomok előfordulása közötti hónapok pedig arra utaltak, hagy valaki már hosszú ideje ólálkodott a ház körül, valaki, akinek a brutalitását és a terveit csak önmaga ismerte.

Február hetedikén, szombaton, dél magasságában, miután a rendőrség már huszonnégy órája a nyomokat vizsgálta, még egyszer átfésülte a házat, majd törvényesen is visszaadta azt Davidnek. Ekkoriban még nem voltak hivatásos helyszíni takarítók. Kormos ujjnyomok borították a kilincseket, David és Manuela franciaágyának matraca itt-ott lyukas volt, ahol a helyszínelők bizonyítékként kivágtak belőle egy darabot, az ágyat és mögötte a falat vér borította. Drew, aki rendőrnek készült, tudta, hogy ő lesz az első választás a ház kitakarítására, és önként ajánlkozott rá, úgy érezte, ennyivel tartozik a bátyjának.

Tíz évvel korábban az apja, Max Witthuhn bezárta magát a házuk egyik szobájába, miután összeszólalkozott a feleségével. Drew ekkor nyolcadikos volt, és éppen egy iskolai bulin vett részt. A tizennyolc éves David, a legidősebb gyermek törte be az ajtót, miután a puskalövés hangja betöltötte a házat. David a testével takarta a látványt a család többi tagja elől, miközben csak ő látta, hogy mi maradt meg az apja szétdurrant agyából. Mindez két héttel karácsony előtt történt. Az élmény megfosztotta Davidet mindennemű biztonságérzettől, utána képtelen volt kitörni a bizonytalanságból. A szája néha mosolyra húzódott, de a tekintete sosem.

Aztán összehozta a sors Manuelával, és ismét biztos talajon állt az élete.

Manuela esküvői fátyla ott lógott a hálószobájuk ajtaján. A rendőrség arra gondolt, hogy talán ez is egy nyom lehet, megkérdezte erről is Davidet. A férfi elmondta, hogy a felesége mindig is ott tartotta a fátylat, egyike volt ritka szentimentális megnyilvánulásainak. A fátyol bepillantást engedett Manuela gyengédebb énjébe, amit olyan kevesen ismertek – és már nem is fognak megismerni.

Drew menyasszonya, aki nővérnek tanult, felajánlotta, hogy segít a helyszín feltakarításában. Később két gyermekük lesz, huszonnyolc éves házasságuk pedig válással ér véget. Drew azonban kapcsolatuk mélypontján sem feledkezett meg a felesége váratlan segítségéről, ami egy elmondhatatlanul kedves gesztus volt a részéről.

Több üveg hipót és több vödör vizet vittek a házhoz, majd felhúzták a sárga gumikesztyűket. A munka kemény volt, de Drew arca kifejezéstelen, a tekintete pedig száraz maradt. Próbált úgy tekinteni az esetre, mint egy lehetőségre, amiből tanulhat. A rendőrségi munkához elengedhetetlen a hűvös, távolságtartó gondolkodás. Akkor is, amikor az ember a sógornője vérét mossa le a réz ágykeretről. David és a menyasszonya alig három óra alatt megszabadította a házat az erőszak minden nyomától, és kitakarítottak, hogy David visszatérhessen.

Miután végeztek, Drew visszapakolta a megmaradt tisztítószereket a csomagtartójába, majd beült a volán mögé. Éppen rá akarta volna fordítani a slusszkulcsot, amikor megtorpant és összerezzent, mintha csak egy hatalmasat kellene tüsszentenie. Furcsa, elfojthatatlan érzés lett úrrá rajta, talán a kimerültség lehetett az oka.

Nem fog sírni. Ez nem azt jelentette. Nem is emlékszik arra, hogy mikor sírt utoljára. Ő nem olyan volt.

Aztán a ház felé fordította a fejét. Eszébe jutott az első alkalom, amikor eljött ide, hogy mi járt a fejében, amikor a kocsiban ülve a bátorságát szedte össze, hogy becsöngessen.

A bátyámnak tényleg minden összejött.

Ezzel az eddig elfojtott zokogás utat tört magának, képtelen volt tovább harcolni ellene. Drew a kormánynak szorította a homlokát, és sírt. Nem úgy, mint amikor az ember torkát szorongatja a sírás, hanem mint amikor rászakad az emberre a gyász, öntudatlanul, kimosva önmagából mindent. A kocsi belseje ammóniától bűzlött. A vértől még napokig gyászkeretes lesz a körme.

Végül aztán sikerült összeszednie magát. Volt nála egy apró tárgy, amit át kellett adnia a helyszínelőknek. Az ágy alatt találta, valószínűleg ők nem vették észre.

Egy darabka Manuela koponyájából.

Beke Cz. Zsolt fordítása