Benedek Szabolcs: Mi értelme volt a lóvasútnak?

Publikálás dátuma
2020.04.25. 10:07

Fotó:
„Sándor csodálkozva fölemelte a fejét. Nem vette észre, hogy hangosan kimondta a kérdést. Azt se tudta hirtelenjében, merre van.”
A Nagyvárad téri metrómegálló felső szintjén – ami egy vonalba esik az aluljárószinttel – óriási, szépia színű fotók láthatók a régi Budapestről. Kevesen veszik észre őket. Az állomásnak ez a fertálya nem esik útba a metróval közlekedőknek, mivel az első lépcsőről lehet a leggyorsabban megközelíteni a peront és távozni a beérkező szerelvényről. Ez a felső szint olyan, akár egy terasz. Mármint egy jókora terasz, hiszen a budapesti metrómegállók többsége gigantikus építmény. Legalábbis azokhoz a metrómegállókhoz képest, amelyek például Párizsban, Rómában, Barcelonában, Londonban vagy Európa más nagyvárosaiban vannak. Azokat funkcionálisan alakították ki, úgy, hogy a peronokat szűk alagutakon keresztül lehet megközelíteni. Nem úgy, mint Budapesten, ahol jellemzően hatalmas tereket hoztak létre a föld alatt. Sándor nem értette, hogy miért. Mint ahogy azt se tudta, miként kerültek ezek a régi Budapestet ábrázoló fotók a Nagyvárad téri aluljáróba. Persze némi kutakodással utána lehetne nézni, akár az interneten, akár egy illetékes, avagy a témában járatos személy megkérdezésével. Ám Sándor nem akart utánajárni. Gyerekkorától fogva megszokta, hogy kérdéseivel falakba ütközik. Hiába próbálta például annak idején megtudni, hogy miért van az, hogy ha a szoba egy pontján megnyomunk egy kapcsolót, akkor a plafonon világítani kezd egy lámpa, vagy miként kerül a víz a csövekbe, ahonnét a csapon keresztül távozik. Amikor erről faggatta az anyját, ő annyit mondott, hogy most nem ér rá elmagyarázni. Különben is, ha Sándor nagyobb lesz, meg fogja érteni. Tanulja majd az iskolában. Hiába próbált odafigyelni a tananyagra, Sándor ott se kapott a kérdéseire válaszokat. Kicsivel nagyobbacska fejjel arról érdeklődött, hogy egyáltalán, hogyan lehetséges az, hogy a világűr végtelen, merthogy ő nem bírja elképzelni, hogy csak megyünk, megyünk az űrben, és annak sose lesz vége. Meg hát mi az, hogy az idő valamikor régen, egy hatalmas robbanás után, a világegyetem születésével párhuzamosan elkezdődött, na de mégis, mi volt azelőtt. Ilyenkor a tanár leültette, és azt mondta neki, hogy még ráér ilyenekkel foglalkozni, egyelőre inkább a leckét kellene megírnia rendesen. Egyébként meg ez a felelet sajnos egyes. Így aztán Sándor leszokott arról, hogy a kérdéseit föltegye. Minek, ha úgyse kap rájuk feleletet. A kérdések egyre csak gyűltek és gyűltek. Sándor időnként úgy érezte, hogy szétmegy a feje tőlük. Ami amúgy is gyakran fájt. Mintha folyamatosan ott zakatolt volna benne megannyi kérdőjel. Próbálta őket időnként elcsitítani. Amikor leszállt a metróról a Nagyvárad téren, mielőtt hazafelé irányozta lépteit, végignézte a hatalmasra nagyított régi fotográ­fiákat. Egytől egyig, alaposan, mindet. Körbejárta a teraszt, nem hagyott ki egyet se közülük. Ám a kérdések továbbra is csak sorakoztak. Arra például, hiába törte a fejét, miközben hosszan nézte a régi képeket, ugyancsak nem bírt rájönni, hogy miért kellett a kocsikat annak idején sínekre tenni. A villamos, az egy dolog, azt szerette is Sándor, szívesen üldögélt rajta. Na de hát az árammal működik, és az áramot szállító vezeték meghatározza, hogy merre mozoghat. A ló viszont akármerre elhúzhatja a kocsit. Mi értelme volt a lóvasútnak? – Hogy mit mondasz, tesó? Sándor csodálkozva fölemelte a fejét. Nem vette észre, hogy hangosan kimondta a kérdést. Azt se tudta hirtelenjében, merre van. Pár órával ezelőtt fölült a Nagykörúton végigsuhanó villamosra. Ha valamelyik végállomáson leparancsolták a szerelvényről, néhány perccel később visszakapaszkodott rá annak indulása előtt. És mindig törekedett arra, hogy legyen ülőhelye. Amióta az anyja egyszer régen rászólt, hogy próbáljon már meg egyenesen, mozdulatlanul állni, vagy ha nem képes rá, akkor inkább üljön, mert ez a hintázás mindenkit idegesít, Sándor mindenhova leült. A Nagyvárad téren is úgy nézte a képeket, hogy letelepedett eléjük. A biztonsági őrök már megszokták. Legalább őket se idegesíti a hintázással. Merthogy – ezzel Sándor maximálisan tisztában volt – nem képes egyenesen állni. – Miféle lóvasút? Egy férfi állt Sándor előtt. Csapzott, torzonborz figura, koszos ruhában, ráadásul elég kellemetlen szagokat árasztott magából. Ahogy Sándor fölemelte a fejét, tekintete egy magasságba került a férfiéval. Aki meg elég magas volt, úgyhogy lehajolt hozzá. Arcán jobboldalt friss sebhely húzódott, fogai hiányosak voltak, a szeme vizenyős, ám a hangja épp olyan barátságos volt, akár a tekintete. – Figyeljél, tesó – kérdezte –, kell egy kis lóvé? Szükséged van valamennyire? Előbb megcsörgette a zsebeit, utána vett elő egy maréknyi aprót. – Na, hát nyújtsd a kezed. Nekem most van bőven. Elég szépen összegyűlt. Szívesen adok. Kell? Sándor elfordította a fejét. Megint a villamos sáros és olajos padlóját nézte. – Na, kell? Sándor némán bólintott. – Akkor nyújtsad a kezed. Sándornak esze ágában se volt kihúzni a kezeit a kabátja rejtekéből. Sok mindent nem szeretett. A fejében dübörgő kérdéseken kívül például azt se, ha valaki látja a kezét. A válla egy mozdulatával jelezte, hogy tegye csak a férfi az ölébe, a kabátjára az aprót. Amaz a fejét rázta. – A kezedet nyújtsad, tesó. És akkor elárulom, mi értelme volt a lóvasútnak. Sándor gyanakodva megint fölemelte a fejét. Ezúttal nem teljesen, csak a férfi derekáig. Nem nézett a férfira. – Meg tudom neked mondani. Mérnökember voltam. Csak utcára kerültem, mert bezárták a gyárat. Utána csőstül jött minden. Na, akarod hallani? Sándor lassú, szaggatott mozdulatokkal kihúzta a kabát alól a kezét. Épp csak annyira, amíg a férfi beleöntötte a markába az apró egy részét. Utána rögtön visszadugta. – Hát azért, tesó, mert a síneken könnyebben gördül a kerék. Kisebb az ellenállás. És a sárral se kell törődni. Úgyhogy a lovak nagyobb terhet is elbírtak. ha sínre tett kocsit vontattak. Ez volt a lóvasút értelme. Többet nem beszéltek. A következő állomáson a férfi leszállt. Sándor szorította a tenyerében, a kabát alatt az aprót. Arra gondolt, az anyja gyakran zsörtölődik, milyen sokba kerül neki a felnőtt fia eltartása. Hát most örülni fog, mert az keresett egy kis pénzt. De még némi időbe beletelik, mire hazaér. Előbb megy pár kört a villamossal. Aztán a Nagyvárad téren újra alaposan megnézi a lóvasutat ábrázoló képet. És boldog lesz, hogy egy kérdéssel kevesebb zakatol majd a fejében.

Charles Bukowski versei – Erdődy Kristóf fordításában

Publikálás dátuma
2020.04.25. 08:23

Fotó: IMDB
Gyep Az ablakban állok és egy férfit tartok szemmel, aki a füvet nyírja a csattogó hangok beszállingóznak, röpdösve mint a legyek és darazsak a tapéta előtt, mint egy átmelengető tüzecske, jobb mint egy steak, és a fű éppen elég zöld és a Nap a Napra hasonlít, és az életem többi része egy helyben áll, lesve a zöld aprólékot ami oldalt kirepül – olyan érzés, mintha az utolsó gondjaimat nyírnák le, mintha azért botlanál meg, hogy soha többé ne csinálj semmit. Hirtelen megértem a hintákban ülő öreg férfiakat, a Colorado barlangjaiban dekkoló denevéreket, a pirinyó bolhákat, melyek halott madarak szemébe másznak. Föl s alá fut pályáján a benzin- motorral. Nem éppen érdektelen. Az utcák hátukon fekszenek, élvezve a tavaszt mosolyognak. Rettegett Iván Csupán nagy nehezen maradt talpon és lehajolni számára gonddal járt kövér volt a szemei kiguvadtak alacsony homloka alatt kínok közt mosolygott mivel alsó állkapcsa el volt fertőzve agyonvágta legidősebb fiát miközben rájött a tombolhatnék szorongni kezdett mire betöltötte a 40. életévét roppant dolgokat vitt véghez nyomban fejlődés és aprítás terén 1584-re halott elérve az 54-et és összsúlyát tekintve 209 fontot nyomott legutóbb nyáron kihozták a csontvázát az Arhangelszk-templomból a Kremlben és készítettek az alapján egy élethű másolatot róla immár majdhogynem készen áll és úgy néz ki mint egy buszsofőr a 20. századból.  Mondd már, miért Te kiviharzottál ide, mondta, és lyukakat tapostál bele ennek a fickónak a kocsijába, és aztán egy bokorra vetetted magad és azt magad alatt kilapítottad, nem tudom, miféle fene esz belülről téged, de nem gondolod, el kéne menni lassan egy pszichiáterhez? Nekem van egy oltári jóm, az neked biztos feküdne. Mondj már valamit, mondj. Én nagyon aggódom érted a rendőrség miatt, mindig, mikor így előadod magad, olyan állapotba kerülök, és csak a rendőrökre tudok gondolni… Mondd már, ismételte, miért csinálsz ilyen dolgokat? Amikor végre elhúzott, felmarkoltam egy széket és egyenesen kivágtam az ablakon. Csomó szilánk keletkezett, és a szúnyogháló is kettévált. Mutass nekem egy olyan döglött állatot, ami Wales-ből sodródik Los Angelesbe, ahol feléled. Nyugdíjasok Nézem az öreg nyugdíjasokat a szupermarketben és ők csontosak és büszkék és félik holtak, éhen halnak egy helyben állva és egy hangot nem hallatnak. Réges-rég más hazugságok mellett megtanították nekik, hogy hallgatni bátor dolog. Most, egy teljes munkával eltöltött élet után, elkapta őket az infláció. Körülnéznek és ellopnak egy szőlőt, rágcsálják azt egy ideig. Végül vesznek valami apróságot. Bevásárlás egy egész napra. Megint egy ilyen hazugság, amit beléjük véstek: Nem szabad lopnod. Inkább éhen döglenek, minthogy lopjanak. Egy magányos szem szőlő nem elég. És aprócska szobákban, ahol a leértékeléseket tanulmányozzák, magukban éheznek, és mukkanás nélkül halnak meg; fiatal fickók hosszú szőke hajjal fogják őket kicipelni a panziókból és a halottaskocsiba tolni és elindulni velük, gondolataik Vegasban, a pinán meg a győzelmen. Minden rendkívül jól el van rendezve: mindenki kap egy kanál mézet és egy kést bele.  Szerelmes vers félúton a semmi közepén a töredezett toronyban adjátok meg a kukacoknak ami jár a sötétségben lakó vaksötét az utolsó játszmát elbukva kinyúlva azután zörgő csönd a csontokban

Kiss Noémi: Réce Anna, 1951

Publikálás dátuma
2020.04.18. 13:05

Törvényes gyermekem, Bakk Teréz június 1-jén történt elhalálozása tárgyában ma itt önként megjelentem. Magamat a rendőrségi bejelentőmmel igazoltam. 1945. augusztus 1. óta élek közös háztartásban Bakk Györggyel, kitől idáig három élő gyermekem született, a legutóbbi Bakk Teréz. Június 1-jén 14 óra 30 perckor megszoptattam Teréz nevű gyermekemet, mely alkalommal tizenöt percig szopott. Majd tisztába tettem és a szobában az ágyra helyeztem el bepólyált állapotban. Ezen helyzetében a gyermek kb. 15 órakor minden különösebb észrevétel nélkül elaludt. Később a nagyobbik gyermekemmel, a kétéves Györggyel eltávoztam az orvoshoz. Távozásom előtt megnéztem a szobában lévő gyermekemet. Láttam, hogy nyugodtan alszik. Így azzal a gondolattal mentem el otthonról, hogy csak nem ébred fel addig, míg vissza nem érkezem. Távozásom időpontjában közöltem a tőszomszédságban lakó özv. László Istvánnéval, hogy orvoshoz megyek, és a kislányt bent hagytam a szobában. Arra nem kértem meg, hogy nézzen be hozzá. 17 órakor értem vissza a fenti cím alatti lakhelyemre. A ház lakóitól értesültem, hogy kisleányomnak baja történt. A lakásba érve a gyermekemet a szobában az ágyon, a pólyából félig kicsúszott állapotban, jobb oldalára fekve találtam. Mivel a gyermek még kissé meleg volt, azonnal felkaptam és átvittem a Rókus kórházba. Ahol azonban már csak a beállott halált állapították meg. Így a gyermeket minden kezelés nélkül átszállították a Törvényszéki Orvostani Intézet halottasházába. Előadom, hogy Teréz nevű gyermekem ez ideig semmilyen betegségben nem szenvedett. Orvosi kezelés alatt betegség miatt nem állott. Csupán a körzeti csecsemővédő intézetbe jártam bemutatni, ahol legutóbb 1951. V. 19-én voltam. Az általam felmutatott ellenőrző könyvecske is igazolja. Megjegyezni kívánom, hogy Terézt más alkalommal is otthon szoktam hagyni, mivel a legnagyobbik gyermekem 4 éves, óvodába jár. A másik 2 éves, de beteges, az egyik lábára biceg. Ezen alkalommal is Teréz nevű gyermekemet azért kellett otthon hagynom, mert én magam is krónikus szívbeteg vagyok, nem tudtam elvinni magammal. Gyermekem törvényszéki orvostani boncolása ellen kifogást nem emelek. Temetéséről gondoskodom. Réce Anna alkalmi munkás Özvegy László Istvánné, Gyulai Pál utca 11.: 1951. június 1-én, du. 15 óra 30 perckor a szomszédomban lakó Réce Anna beszólt hozzám, hogy elmegy a nagyobbik gyermekével az orvoshoz. Azonban a kisebbik talán nem fog felébredni, míg vissza nem jön. Ekkor én azt válaszoltam neki, reméljük, hogy nem fog sírni. Ezt követően, mivel én máskor is, ha el szokott menni Réce Anna és a gyermeket otthon hagyta, be szoktam nézni a gyermekhez, hogy mit csinál. Így mivel kissé tovább maradt el, hallgatóztam az ablaknál. Teljes csönd volt. Később ismét hallgatóztam. Mivel még mindig csöndet tapasztaltam, így arra gondoltam, megnézem a gyermeket és megkerestem a lakás kulcsát, amit az ajtónál szoktak elhelyezni. Megtaláltam, bementem a lakásba, kb. 17 óra 10 perckor. A gyermeket az egy szoba-konyhából álló lakás szobájában a bejárati ajtótól balra lévő ágyon, a dunyha tetején pólyában, abból félig kimászva, arcra borulva találtam. Mire a gyermeket megfordítottam, akkor láttam, hogy a gyermek halott. Orrából, mindkét orrlyukból kis csíkban vér folyt ki, valamint a szájából habos nyáladék. Ezt követően azonnal kiszaladtam a lakásból és szóltam a házfelügyelőnek és a többi szomszédaimnak, akik a lakásba jőve megállapították, hogy a gyermek ismeretlen körülmények következtében meghalt. Ezt követően azonnal értesítettük a mentőket, akik azonban közölték, hogy rögtön nem tudnak kijönni. Így mivel a gyermek még kissé meleg volt, azt az időközben megérkező Anyja becsomagolta és bevitte a Rókus kórházba. Ott már csak a beállott halálát állapították meg. Megjegyezni kívánom, hogy a kórházban az orvos azt mondotta, hogy a gyermek rángógörcsöt kapott és annak következtében halt meg. Továbbá tudomásom szerint Réce Anna krónikus szívbajban szenved. Az elhalt gyermek is igen gyenge természetű volt, mely miatt az Anyja több esetben panaszkodott is, hogy nem tudja, mi van a gyerekkel, de nem akar szopni, annak ellenére, hogy orvoshoz is elvitte már. Egyebet előadni nem tudok és nem is kívánok. Réce Anna elítélt fogolydossziéját 2020. január 10-én emelik ki kérésemre a Fővárosi Levéltárban. Megérkezik az olvasóba január 13-án. A leletet a nagyapám jegyzi, aki akkor orvos szakértőként dolgozott. Sárga, dohányos papír, sok az elgépelés. Hajszálak. Lelet: A fent megjelölt kórház felvételi irodájában kockás mintájú flanelkendőbe takarva fekszik az ingben és hálórékliben felöltözött 3 és fél hónapos, közepesen fejlett és táplált leánycsecsemő holtteste. A holttest bőre általában halvány, oldalt és hátul – a nyomásnak kitett helyeken – összefolyt sötét szederjes színű ujjnyomásra elhalványuló hullafoltok láthatók. A hullamerevség az egész testre kiterjedő, előre fejlődő jellegű. A holttest száj- és orrnyílásaiból kevés véres nyák kifolyása észlelhető megmozdításkor. Az orrnyílások kevés beszáradt vérű anyaggal szennyezettek. Az adott világítási viszonyok mellett külsérülési nyom nem észlelhető. A holttest nyelve kissé előtüremkedő állapotban rögzült. Vélemény: Bakk Teréz, 3 és fél hónapos csecsemő halálát – a halottszemlét megelőzően kb. 5-6 órával – ismeretlen körülmény okozhatta, rögtönösen. A holttest boncolása a halálkor megállapítása céljából szükséges. Budapest, 1951. év június hó 1-jén. Dr. S. Tibor rendőr őrnagy Vádindítvány: Vádat emelek a szabadlábon lévő Réce Anna, 26 éves, beregszászi születésű, közös háztartásban él Bakk Györggyel, alkalmi munkás eltartottja, Gyulai Pál utca 11. szám lakos ellen. Emberölés bűntette miatt. Réce Anna három hónapos Teréz nevű csecsemője fulladás következtében meghalt. Halálának Réce Anna volt az okozója gondatlanság által, hogy a bepólyált csecsemőt az ágyra helyezve a lakásban másfél órán keresztül teljesen őrizetlenül hagyta. Gyanúsított mulasztásának nagyfokú társadalmi veszélyességére a bekövetkezett halálos eredmény utal. A szocializmust építő népi demokráciánkban szemünk fénye a gyermek. Bölcsőde áll a gyermekek és a kisgyermekes anyák rendelkezésére. Gyanúsított ezzel a lehetőséggel nem élt, de még csak a szomszédokat sem kérte meg, hogy a csecsemőjére felügyeljenek, a magával tehetetlen kisgyermekére a lakásajtót rázárta. Ítélet: Réce Anna vádlott bűnös. Gondatlanságból elkövetett emberölésben. A járásbíróság ezért három hónap börtön büntetésre ítéli. A vádlott köteles a bűnügyi költségeket az államnak megtéríteni. A vádat a bíróság helybenhagyja. Budapesti Központi Járásbíróság
Szerző