A Főhőst 2018 októbere óta követhetjük a Hír TV-n. Nem mérgelődő társaságokba visz - jobb fülünknek kedves beszélgetéseket hallgatni. Ez egy igazi műsor, van koncepciója, szerkezete, vizuális tere, formája. Politikai sztármagazinként határozza meg magát. „Sorozatunkban közéleti szappanopera sztárok, megmondóemberek, politikuscelebek életútján száguldunk végig. A hajtűkanyarokban kapaszkodjanak!” – olvashatjuk weboldalán. Ígéretesen tiszteletlen, civil szöveg.
Szükség volt már valami hasonló műsorra. Bár Puzsér Róbert Sznobjektívjét egy ideig még nehéz lesz felülmúlni a szabad szurkálódás porondján, de jó, ha van próbálkozás. Igen, rántsuk le magunk közé a közéleti méltóságokat, és csiklandozzuk meg őket a gúnyájuk alatt. Mindehhez pimaszul független (de nem meggyőződés nélküli), civil hangütés kell, ami a Főhősben nehezen vitatható. Hiszen a műsorvezető, Apáti Bence a Magyar Nemzet főmunkatársa, képben-hangban társa a szerkesztő, a hírtévés Losonczi Kata, és feltűnnek még hozzászólók a Magyar Hírlaptól, a Figyelőtől, a Pesti Srácoktól. Politikus, befolyásos közéleti figura sehol. (Vagy talán rosszul látok valamit?)
A műsorvezetőknek, különösen Apátinak, jól áll a laza külső, az ironikus hanghordozás. Előkapnak egy főhőst a népképviselők, népbefolyásolók gárdájából, bejátszanak pár, nem éppen nagyságáról árulkodó felvételt, dokumentumot a pályájáról, és narrátorszövegükkel, kollégáik néhány bevágott mondatával szépen elpáholják, vagy mondjuk inkább úgy, a helyére teszik.
Jópofa, kitűnő ritmusban előadott negyven percek. Bár nem alkalmasak mindenre. Visszaélésekkel, korrupciókkal kapcsolatban felszínesen vádaskodók maradnak. Előfordulnak semmitmondóan summás ítélkezések. Bajnai Gordon egyéves, válságkezelő miniszterelnökségét például nem lehet annyival elintézni, hogy kudarc volt, pont. Nem szerencsés az sem, ha megalapozatlanul gyanakvást keltünk valakivel szemben. Minek odavetni, hogy Szabó Tímea talán kapcsolatban volt külföldi titkos izékkel? És ha vesszük a bátorságot, hogy megtépázzunk egy világszerte elismert filozófust, Heller Ágnest, érdemesebb lenne a nézeteivel, téziseivel vitatkozni, 1959-es levelek mutogatása helyett. Esetleg kiderülne, mit takar a „ballib” jelző, mit támadunk és miért, amikor ráaggatjuk valakire, valamire.
Ezzel együtt tudott élvezetes lenni ez az anarchista szemtelenség. És egy ponton mindenképpen elgondolkoztató. Sok csipkelődő portré ugyanis akarva-akaratlanul arról szól, hogy tehetséges, jó szándékú, bölcs, szerethető emberek beleroppannak a hatalmi politizálás szorításaiba. Egyre szánalmasabban hadakoznak egy számukra légüres térben. Mert ők valóban civilek. A szakszerű, kulturált kormányzást képviselik, és/vagy a társadalmi igazságtalanságok ellen, a közvetlen érdekképviseletért lépnek fel. Biztos, hogy Bajnai Gordon, Szabó Tímea, Karácsony Gergely, Szél Bernadett, Hadházy Ákos, Kunhalmi Ágnes és mások jó terepet választottak a harcra? Átalakítható a parlamentben, hatalmi-gazdasági elitek és pártlobbik erőterében a polgári társadalom államisága, politikai intézményrendszere demokratikusabb működési formákra?
Kegyetlen dolog persze ezeken az embereken gúnyolódni. De az anarchista szemléletbe belefér. Csak hát idővel felmerült a nézőben, hogy valóban ilyen hangütésű-e a Főhős. Legfőképpen az volt furcsa és zavaró, hogy egy évig egyetlen kormánypárti alanyt sem szemelt ki magának.
De idén megtört a jég. Végre megjelentek a hatalmi oldal képviselői. Csak…, az addigi hangütéstől idegen módon – pozitív hősökként. Mint a politizálás példamutató alakjai. A műsor szerkezetileg két részre szakadt. Az elsőben a szokott módon, bejátszásokkal és narrátorszöveggel megfricskáznak egy ellenzéki figurát, majd beül elénk joviálisan egy kormánypárti politikus vagy megmondóember, a tisztelet kékes hátterével körberagyogva mesél önmagáról, majd egy „kvízjáték” keretében felismer eltorzított közéleti hangokat.
Kész. Ezzel sikerült mindent tönkre vágni. A műsor elvesztette formai egységét, stílusát, szemléletmódját. És ezzel együtt minden tartalmi érdekességének hitelességét. (Másfél hónapja elindult Losonczi Katával egy szintén kétpólusú Főhős International is: középszerű, karrierista Merkel, kapkodó, piperkőc Macron és megfontolt, bölcs, országboldogító Kaczyński.) Ebben a váltásban nem fedezhetünk fel fajsúlyos szellemi-politikai elköteleződést. Nem tekinthető felvállalt kormánypropagandának sem, mert annak is vannak végiggondolt tézisei, üzenetei. Ez más. Közönséges politikai talpnyalás.
Maradok hát inkább Szabó Tímeával, Szél Bernadett-tel meg a többi „szerencsétlennel”, legyen bármilyen nevetséges is. És ha igazi, tekintélydöntő, anarchistás, civil morgásra vágyom, jöjjön Puzsér Róbert, gonoszkodó, romboló őrületeivel együtt. Megkérdezhetik persze, hogy akkor is elutasítanék-e egy mostani Főhős-típusú műsort, ha a kormánypártot gúnyolná, és az ellenzéket dicsőítené. Ki tudja? Mindenki esendő. De a lényeg az aprócska „ha”. Vagyis az, hogy nincs ilyen műsor. És ne is legyen.
