Balaton;hajózás;Mészáros Lőrinc;

2020-04-25 06:30:00

Bahart-vagyon: Mészáros Lőrincék nyitottak portfóliójuk bővítésére

Komoly meglepetést és indulatokat keltett a tóparti településvezetők körében a Balatoni Hajózási Zrt. reorganizációs terve. A Mészáros Lőrinc érdekeltségében álló Balatontourist is reagált a fejleményekre.

Keddi dátummal kapták meg és május 6-ig kell szavazniuk a Bahart Zrt. részvényeseinek arról a tervezetről, amely szerint a cég bérbe adná a vitorláskikötők üzemeltetési jogát, emellett bezárna és értékesítene négy kikötőt, s eladná két kempingjét, siófoki szállodáját, valamint több hajóját. 

A voksolás tulajdonképpen formaság, hiszen a tavaly augusztusi, 6,6 milliárd forintos tőkeemelés óta az állam nevében eljáró Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) minősített többséggel rendelkezik. Hiába ellenkezne tehát akár az összes részvényes önkormányzat – a legnagyobb pakettel Siófok rendelkezik, valamivel több mint tíz százalékos tulajdonrésszel –, az MTÜ önmagában is elegendő, hogy rábólintson a tervekre.

Melyekről – legalábbis a lapunk által megkérdezett polgármesterek mind ezt állították – a települések mit sem tudtak, s csak akkor szembesültek a majdani várható változásokkal, amikor e-mailben kiküldték nekik.

- Mindenképpen reagálunk rá, s készül egy közös állásfoglalás – válaszolta a Népszavának Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke, Balatonfenyves polgármestere. – Egyelőre még gyűjtjük a véleményeket, így konkrétumot nem tudok mondani, de arról hallottam, hogy több polgármester is komolyan kritizálja a terveket.

Lombár Gábor szerint ugyan a BSZ alapvetően érdekérvényesítő szervezet, ám manapság egyre nehezebb a feladata, az összbalatoni elveket ugyanis gyakran felülírják a helyi gazdasági érvek.

- Éppen ezért, bár nem lenne szerencsés, ha például a kempingek vagy az eladásra szánt kikötők funkciója megváltozna – mondta –, csak reménykedni lehet benne, hogy vagy a Bahart köti ki a szerződésekben, nem lehet funkciót változtatni, vagy a települések zárják ki helyi rendelettel a másfajta hasznosítást.

Előbbire, valljuk be, kevés az esély, hiszen a vízparti ingatlanok sokkal többet érnek zárt lakóparkként, mint kempingként, ahogyan ez több, Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került kemping esetében is kiderült már.

Megkerestük a felcsúti oligarchához tartozó Balatontouristot, elképzelhetőnek tartják-e, hogy részt vesznek a majdani nyilvános pályázaton, ha meghirdetik a két kempinget? Vadászné Székely Orsolya, a cég marketing menedzsere szerint a kempinglánc mindig nyitott volt portfóliója bővítésére.

- A sajtóhírt olvastuk, de több információval nem rendelkezünk – felelte –, a két érintett kempingről akkor tudjuk álláspontunkat kialakítani, ha megismerjük az ingatlan tulajdonos elképzeléseit, ajánlatát, és megfelelő idő áll rendelkezésre annak elemzésére.

Bezárásra és eladásra ítélt kikötője iránt Csopak is érdeklődne (emellett Akali, Kenese és Udvari kikötőjétől válna meg a Bahart). Ambrus Tibor polgármester kijelentette, természetesen nemmel szavaznak a tervezetre, ám tudják, ennek igazából csak formai jelentősége lesz.

- Csopaknak fontos a közforgalmú kikötő – magyarázta. – Azt megértjük, ha egy cég nem lát üzletet a menetrendszerinti hajózásban, s bár a napi három járatot szerették a helyiek és a vendégek, de ha veszteséges, elfogadjuk, hogy leállítják. A kikötőre viszont szükség van, akár a sétahajózás, akár a vízitaxik miatt. Nagyon nem szeretnénk, ha megszűnne, így adott esetben, ha tényleg meghirdetik eladásra, megpróbáljuk megvásárolni.

- Amikor az állam többségi tulajdonos lett a Bahartban, azt mondtam, ha a szándék valóban tisztességes, és mindez csak a cég fejlesztése, nem pedig a szétszedése és a lenyúlás érdekében történik, akkor támogatni tudjuk – reagált a hajózási cég jövőbeni terveire Lengyel Róbert, a második legnagyobb részvényes Siófok polgármestere. – Amíg a cég az önkormányzatok kizárólagos tulajdonában volt, egyben tartottuk, nem hagytuk elkótyavetyélni a jelentős ingatlanvagyont, és nyereséggel működtettük. Az utóbbi időben már az osztalékot sem vettük ki, hogy abból is fejleszteni lehessen. Alig került azonban az állam többségbe a Bahartban, máris napirenden a szétcincálás. A közgyűlési határozati javaslat alapján egyértelmű: darabjaira akarják szedni a nagy múltú céget. Éppen ezért kezdeményeztem a Balatoni Szövetség elnökénél, hogy álljunk ki egységesen és nyilvánítsuk ki egyet nem értésünket a tervezett intézkedések egy részét illetően. Egyszerűen nem nézhetjük tétlenül a Bahart széthordását, hiszen akkor hallgatólagosan cinkosokká válunk.