Japán;Tokio;koronavírus;

2020-04-27 10:28:55

Újabb országokból tiltotta meg a beutazást Tokió

Így már Kínából, az Egyesült Államokból, és az összes európai ország mellett Oroszországból és Szaúd-Arábiából sem lehet Japánba menni.

A japán kormány 14 újabb országgal bővíti azoknak a listáját, ahonnan tilos beutazni a távol-keleti szigetországba a koronavírus-járvány miatt – jelentette be hétfőn Abe Sindzó japán miniszterelnök.

A szerdától hatályos rendelkezés értelmében így már 87 országból nem lehet Japánba utazni. Felkerült a listára Kína, az Egyesült Államok és az összes európai ország mellett Oroszország és Szaúd-Arábia is.

Japánban hétfőn 14 156 koronavírusos esetet tartottak számon. A fertőzés okozta Covid-19 betegség több mint 380 ember halálát okozta.

David Beasley, az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) vezetője arra figyelmeztette a világ leggazdagabb országait, hogy a koronavírus-járvány nemcsak az ő gazdaságukat veszélyezteti, hanem súlyos következményekkel jár a konfliktusok sújtotta, sebezhető országokban is, ahol emberek millióit sújthatja majd éhínség, ha a világszervezet nem tud segíteni.

Beasley az AP amerikai hírügynökségnek adott interjúban elmondta: azt is hangsúlyozza a világ vezetőinek, hogy létfontosságú fenntartani az ellátási láncokat, amit jelenleg a járvány miatt számos tényező – exportkorlátozás, határlezárás, a termelés leállása – akadályoz. A WFP képes megakadályozni az éhínség okozta humanitárius katasztrófát, ha van elegendő forrása és hozzáférése az érintett területekhez. Viszont ha nem működnek az ellátási láncok, az katasztrófával járhat – figyelmeztetett Beasley.