Aranyat érő tanácsok: milliárdos turizmustender kárenyhítésre

Publikálás dátuma
2020.04.29. 06:40
A balatoni hajózást Mészáros Lőrinc, az idegenforgalmat Orbán Ráhel körei menthetik meg
Fotó: Röhrig Dániel / Népszava
A hazai turisztikai ágazat rövid időn belüli talpra állítása érdekében kérne tanácsokat a Magyar Turisztikai Ügynökség és a felügyelete alá tartozó hét cég.
A koronavírus járvány okozta károk mérséklésére és a hazai turisztikai ágazat rövid időn belüli talpra állítására kérne szerteágazó tanácsokat a Magyar Turisztikai Ügynökség (MÜT), illetve a tulajdonosi felügyelete alá tartozó hét cég. A friss közbeszerzési pályázat indoklása szerint a COVID-19 okozta járvány az egész világon és így Magyarországon is jelentős mértékű visszaesést hozott a turizmusban. A szektor „60 nap alatt a mennyből a pokolba jutott” – jelentette ki Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója a cég honlapjára kitett podcastban. Ebből a gödörből kellene kimászni, ami tagadhatatlanul nagy kihívásnak tűnik. Az ajánlatkérők ehhez kérnének komplex segítséget. A feladat – mint írják – rendkívül összetett, több szakmai területet (gasztronómia, rendezvényszervezés, sport, hivatás, kulturális és aktív turizmus, stb.) érint és sokrétű tervezést igényel.
A nyertes ajánlattevő egyedi megrendelések alapján ad tanácsokat, amelynek főbb területei a turisztikai infrastruktúra- és termékfejlesztés, digitális, üzletviteli és tranzakciós tanácsadás desztináció-menedzsment, valamint ágazati képzés. Az előzetes kalkulációk alapján egy-egy komplexebb projekt értékét 300 millió forintra becsülik, míg a turisztikai fejlesztésekhez kapcsolódó megvalósíthatósági tanulmányok és elemzések darabja nettó 130 millió forint körül lehet majd. Előbbiből várhatóan évi 2-3 darabot, utóbbiból évi ötöt rendelnének. Ezenfelül indítanának tantermi és e-learning képzéseket, adatbázisokat hoznának létre és általános stratégiák és akciótervek kidolgozása is elvárás. De a MÜT vagy a leányvállalatok által végrehajtott lehetséges felvásárlásokhoz és fúziókhoz kapcsolódó stratégia készítése, valamint a turisztikai szabályozások előkészítésének támogatása is a tanácsadó cég feladatai közé tartozna. A szerződés a nettó 5 milliárd forintos keret kimerüléséig, de legkésőbb 2022 december végéig szól. Az ajánlatokat május 25-ig várják.
Az MTÜ és leányai egyébként már másodszor hirdettek milliárdos tanácsadói tendert az idén. Februárban projekt koordinációs és tanácsadói feladatok ellátására kötöttek szintén 5 milliárd forintos keretszerződést. A két tender ajánlatkérői köre nagy átfedést mutat. Az MTÜ mellett mindkettőben részt vett a hazai turisztikai fejlesztéseket összefogó Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt., a várhatóan egy évet csúszó dubai világkiállításon való részvételt szervező EXPO 2020 Magyarország Zrt., a kikötők, szállodák, hajók és kempingek eladásáról szóló reorgianzációs tervével nagy vihart kavaró Balatoni Hajózási Zrt. valamint a Hableány hajóbaleset miatt elhíresült Viking Cruises céggel üzletelő Mahart PassNave Zrt. Hozzájuk csatlakozott most új ajánlatkérőként az Orbán Ráhel barátnője által vezetett Magyar Divat & Design Ügynökség, valamint a Turisztikai Marketingkommunikációs Ügynökség is. Utóbbit Osváth Eszter vezeti, aki előzőleg Orbán Viktor kormányfő lelkes támogatójának, Kálomista Gábor producernek a feleségével dolgozott együtt a közszolgálati média egyik cégében.
A februári tendert a NER-hez sok szálon kötődő Eubility Group Tanácsadó és Szolgáltató Kft. nyerte meg. Az Eubility jelenleg a Figura Ferenc által birtokolt  LPBF Holding Zrt. tulajdonában van, de korábban Knyihár Krisztián és cégáttéten keresztül Dicső László is feltűnt a tulajdonosok között. A vállalkozók lapértesülések szerint az állami milliárdokkal segített napelembizniszbe is beszálltak, éppen úgy Gyüre külterületén vettek ehhez telket, ahol Sájer Gábor is. Sájer egykoron a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Elios Zrt. vezetője volt. A szintén Tiborcz érdekeltségbe tartozó Appeninn Nyrt, egyébként éppen idén februárban vásárolta meg a Dicső László birtokolta Alagút Investments Kft., amelynek irodaházában működik az Eubility is. De Dicső szerezte meg egy másik céggel közös BBID Kft révén az Andrássy 47. szám alatti sok pert megért palotát. A BBID vezetője pedig az a Balázs Attila, akivel közösen vette meg az Appeninn a balatonfüredi kikötőt. Tiborcz egyébként pár napja bejelentette: eladja az Appeninn 29 százalékos részesedését, mivel „nem kíván olyan cégben tulajdonos lenni, amely állami és önkormányzati támogatások elnyeréséért indul”. 
Szerző

"Tragikus az elbocsátási hullám" a vendéglátásban

Publikálás dátuma
2020.04.29. 06:20

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
„Kivéreztették a cégeket, sokaknak nem lesz tőkéje az újrainduláshoz” – nyilatkozott a Népszavának Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke annak kapcsán, hogy május elejétől várhatóan fokozatosan kinyithatnak a vendéglátóhelyek. A szakember szerint üdvözlendő, hogy épp a teraszos szezon kezdetén jöhetnek az első lazítások.  Kovács László teljesen elfogadhatónak tartja, ha a nemzetközi példákat követve kötelezővé teszik a maszk vagy a kesztyű viselését, illetve a kötelező távolságtartást az éttermekben. „Mentálisan is leépültünk, mi és a vendégek is ebben a bezártságban, tennivaló nélkül. Szükségünk van erre – tette hozzá Kovács. A kormányzati elképzelésekről, hogy újranyithatnak a kávézók, éttermek, a Magyar Nemzetben írtak. Az érdekvédelmi szervezet vezetője szerint számokban egyelőre nem kifejezhető, de "tragikus az elbocsátási hullám”, „óriási a bér és működési költség”. A nagyobb vállalkozásoknak egy hónapra százmilliós nagyságrendű bérköltségeik vannak, ők voltak az elsők, akik emiatt kénytelenek voltak leépítésekbe kezdeni. Hangsúlyozta, bő két hete már vészhelyzet volt a turizmus-vendéglátás szektorban, amikor megérkezett az első „mentőcsomagnak nevezett intézkedés”. Az is azonban olyan volt, hogy napokig kellett értelmeznie a szakmának, hogy ki jogosult annak felhasználására. Mivel nullára zuhant a munka és a bevétel is, a későbbi, 2 órás munkaidőre is kiterjesztett állami bértámogatás sem jelentett segítséget, „ez is havi 40 órával több munkabér, mint amennyit az éttermek ki tudnak fizetni” Kovács szerint. A szintén támogatott távmunkát abszurdnak nevezte, amit lehetetlen alkalmazni egy étteremben. Kovács kiemelte, hogy a kormány a munkabérek támogatására fordít energiát, miközben a turizmus-vendéglátásban nullára csökkent az elvégzett munka. Ezért egy javaslatot készítettek a kormány számára, hogy a szektorban a vállalkozásokat mentesítsék a járulékfizetéstől, illetve hozzanak létre egy új munkajogi státuszt a munkát nem végző alkalmazottak megtartására. A cégek nekik egy létminimumot biztosító szociális juttatást fizetnének ebben a rendszerben, ami később levonható lenne az államnak fizetendő szociális hozzájárulási kötelezettségekből. „Ezt azt jelentette volna, hogy az államnak nem kell azonnal mélyen a zsebébe nyúlnia a szektor támogatására, a cégek nem emésztik fel tartalékaikat, állományban maradnának a dolgozóik és maradna tőkéjük arra, hogy gombnyomásra újraindítsák a vállalkozást, ha enyhül a járvány. Ezt sehol nem látjuk az intézkedések között” – mondta Kovács. Hogy milyen lesz hosszabb távon a helyzet a vendéglátásban, azzal kapcsolatban kifejtette, hogy mivel várhatóan nem fogadhatnak egyszerre annyi vendéget a helyek, mint amire az üzleti terveiket alapozták, ezért az árakban is változás lehet. Emellett jó eséllyel kisebb stábbal fognak csak működni a helyek.  Ahol a külföldi turisták alkották a vendégkört, például a fővárosban, ott hosszú éjszakára számíthatnak a vendéglátók. Mivel azonban a lakosság is a tartalékait éli fel, a vendéglátók nem számíthatnak hatalmas hazai vendégkörre sem. „Amiben igazi reményünk van, az a SZÉP-kártya keretének és kedvezményeinek kormányzati kiterjesztése, ennek óriási szerepe lesz a kilábalásban”- jelentette ki Kovács László

Palkovics: Eljött az idő, hogy az emberek megszokott életét helyreállítsuk

A kormány a csúszó szabályozással kézben tudta tartani a járványt, így most eljött az idő, hogy az emberek normális, megszokott életét és a gazdaság válság előtti működését, amennyire lehet, helyreállítsuk – fogalmazott a Magyar Hírlapnak Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. A kormány három szempontot, a járvány egészségügyi kezelését, a gazdaságra gyakorolt hatásait és a társadalmi élet minőségét vette alapul az intézkedései során. Mint mondta, a lazítás azért léphető meg, mert ha a társadalmi érintkezéssel nő is fertőzések száma, arra már az egészségügy fel van készülve. A miniszter is kitért arra, hogy a turizmus és vendéglátás területén akkora volt a leállás, hogy ott „az újraindítás valóban pontos kifejezés”.

Vezénylés és közmunka is lehet Orbán Viktor ígérete

Publikálás dátuma
2020.04.29. 06:00

Fotó: Röhrig Dániel / Nepszava
Elérhetetlenné tették, hány munkanélküli maradt ellátás nélkül és azt sem tudni, milyen állást kínál majd az állam a most elküldött dolgozóknak.
Pár órával Orbán Viktor újabb hangzatos parlamenti bejelentése előtt a szakszervezetek, munkaadói szervezetek és a kormány hétfői internetes egyeztetésén (VKF) még szóba sem került, hogy az állam állást kínál mindenkinek, aki a járvány miatt kialakult gazdasági válságban veszíti el a munkáját és nem talál új piaci munkahelyet. Ezt megerősítette lapunknak Mészáros Melinda, a Liga és Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke is. Így aztán a gazdaság szereplői csak találgatnak, mit takarhat a miniszterelnök kijelentése, hogy ha lejár a három hónapos álláskeresési támogatás ideje, „nem lesz olyan ember Magyarországon, aki ne kapna állásajánlatot munkáltatótól vagy az államtól”. Az állam szolgálatában állók évek óta panaszolják, hogy nekik van a legrosszabb foglalkoztatójuk. Sokan tehát kényszerként élnék meg a kivezénylést egy közszolgálati munkahelyre, de nem ezért tartja megvalósíthatatlannak az ígéretet Herczog László közgazdász. A Bajnai-kormány szociális és munkaügyi minisztere úgy fogalmazott, a kormány játszik a világos bábukkal, neki kellene megmondani, milyen rendszerben képzelik el az emberek tömeges foglalkoztatását, vezényléssel vagy közmunkával, mert a közfoglalkoztatás újbóli kiterjesztése – amit a legtöbben belelátnak az üzenetbe – nem megoldás. Munkának azt a hasznos tevékenységet lehet tartani, amiből valamilyen hozzáadott érték keletkezik – tette hozzá, de ez egyik foglalkoztatási módra sem jellemző. Ha valakit kényszerrel osztanak be egy munkahelyre, nehezen várható el, hogy hasznosan dolgozzon. A versenyszféra érdekegyeztetésén Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a tervekre vonatkozó kérdésekre csak annyit felelt, nem lövi le a poént. Ehelyett előre próbálta elsimítani a botrányt, hogy nagyon durva különbségeket tartalmazó statisztikai adatok jelennek meg egymás után a foglalkoztatásról és a munkanélküliség alakulásáról. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regisztrált álláskeresőket rögzítő számai – ha a két hete közölt heti 12 ezres növekedés folytatásával számolunk -, már 350 ezer főnél járhatnak, a statisztikai hivatal más módszerrel ennek a felét méri és akkor még nem beszéltünk az adóhatóság adatairól. Azt, hogy nehéz eligazodni a munkanélküliségi adatokban, a szakszervezetek is kifogásolják.  A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) egyik egykori elnöke egyenesen úgy fogalmazott a Népszavának, hogy a kormány tudatosan titkol el adatokat a nyilvánosság elől, ami a statisztikai és az információs szabadságról szóló törvény súlyos megsértése. Katona Tamás szocialista politikus úgy véli, már százezer körül járhat a frissen elküldött dolgozók száma. Kiemelte, hogy a foglalkoztatási szolgálat honlapját átalakították és azóta nem hozzáférhető, hány regisztrált munkanélküli nem kap semmilyen ellátást. Így nem fogjuk tudni azt sem, hogy a most regisztrálók közül júliusban hányan kerülnek légüres térbe, vagy könyörögnek a 22 800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatásért. Az egyetemi tanár szerint a február végén hivatalosan bejelentkezett 264 ezer álláskereső több mint fele nem kapott egy fillért sem, és márciusban ez az arány tovább romolhatott, de a kormányt nem érdekli, miből élnek ezek az emberek. Ráadásul a segélyekhez szigorú feltételeknek kell megfelelni, például az álláskeresési támogatás csak annak jár, aki az előző három évben 365 napot dolgozott, így azok, akik időnként külföldön vállaltak munkát, feketén vagy bizonytalan körülmények között dolgoztak, szintén nincsenek benne a statisztikákban. Katona Tamás 200 ezerre teszi a számukat. 

Politikai csata

Az ellenzék parlamenti kérdései ugrasztották ki a miniszterelnöki szándékot, hogy a most utcára tett emberek közül állami foglalkoztatásba vonják azokat, akik nem találnak piaci munkát, de érdemi választ nem kaptak azóta sem a kérdésre, vajon mit kell érteni ez alatt. Az MSZP elnöke, Tóth Bertalan elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány az alacsonyabb bért kínáló közmunkát kínálja a bajban lévőknek, míg Molnár Csaba, a DK alelnöke úgy értékelte a helyzetet, hogy az új munkanélküliek brutális száma azt mutatja, a kormány nem tudja és nem is akarja kezelni a válságot. Az innovációs tárca nem felelt a tervekre vonatkozó kérdéseinkre és a tegnap nyilatkozó kormánytagok sem adtak magyarázatot, hogy valóban a közmunka bővítésén, vagy a munka nélkül maradók állami munkahelyekre történő vezénylésében gondolkodnak. A választás politikai és nem gazdasági alapon történik majd.