Kövér László;fizetésemelés;fegyverzet;házőrség;

2020-04-29 11:36:38

Majdnem félmilliárddal nőtt Kövér minihadseregének fizetése

Emelkedett a törvény szerinti bér, és prémiumból is szépen jutott a házőrség dolgozóinak.

Összesen bruttó 478,5 millió forinttal nőtt 2018 és 2019 között az Országgyűlési Őrség dolgozóinak bére - derül ki szervezet parlamenti oldalára feltöltött, nyilvános beszámolókból. 

Az összesítésből az is látszik, hogy a több százmilliós béremelést nem indokolja a létszám óriási növekedése: míg 2018-ban 416 foglalkoztatott (ebből 16 vezető) dolgozott a szervezetnél, a tavalyi összesítés szerint 424 foglalkoztatott (ebből 18 vezető) volt a házőrségi kötelékben. 

A bértáblából az is kiderül, hogy a tisztek havi nettó 700 ezer forintot kerestek tavaly Kövér hadseregében, fizetésüket pedig átlagosan havi 426 ezer forint egészítette ki különféle juttatások formájában. Jóval szerényebb, nettó 302 ezer forint a nem vezető beosztású őrök fizetése, igaz, ők is szép prémiumot és túlórapénzt - fejenként átlagosan 161 683 forintot -  kereshetnek havonta. A fizetéskülönbség azonban így is közel háromszoros a két besorolás között.

A 2013-ban alapított házőrségről a többség azt tudhatja, hogy félelmetes fegyverarzenállal rendelkeznek – a gépkarabély, gránátvető, mesterlövész puska is rendszeresített eszköz náluk; a hadsereghez illő fegyverzetre a belügyminiszter szerint a terrorveszély elhárítása miatt van szükségük.

Hazai terrortámadásról ugyan nem hallottunk a közelmúltban ahogy az őrség munkáját is viszonylagos csend övezi: legutóbb kedden adtak hírt létezésükről, amikor rendőrt hívtak a Parlamentet rózsaszín festékkel kidekoráló részeg lányra.