járvány;IKEA;újranyitás;szigorú szabályok;

Vasszigorral, de mindjárt újra nyitnak az IKEA magyar áruházai

Mindennap vásárolhatunk majd bútorokat a svéd üzletlánc áruházaiban, ha betartjuk a cég új járványellenes szabályait.

Negyvenhét nap koronavírus-járvány miatti szünet után május 5-én kedden újra megnyitja áruházait az IKEA a vásárlók előtt. A svéd cég a hvg.hu-val közölte: Magyarországon ezután minden nap 9 és 15 óra között lesznek nyitva, de a vásárlók számára szigorú biztonsági szabályokat vezetnek be. Alapvető, hogy az üzemeltetők gyakrabban takarítanak, kézfertőtlenítőket helyeznek ki, az egymás közötti 2 méteres távolság betartása kötelező. Az adott épületben egyszerre legfeljebb ötszázan tartózkodhatnak, és elsődlegesnek tartják az érintésmentes fizetési megoldásokat. 

Ugyanakkor a vásárlók csak abban az esetben léphetnek be az áruházba, ha maszkkal, vagy bármivel eltakarják a szájukat és orrukat. A vásárlók külön útvonalon használhatják az áruházak ki- és bejáratait, az áruház pedig a munkatársait és a vásárlóit folyamatosan emlékezteti majd a szigorú előírások betartására. A dolgozóknak nemcsak a maszk, hanem a kesztyű viselése is kötelező. Továbbá az épületeket gyakrabban szellőztetik, a bevásárlókocsikat és a kosarakat fertőtlenítik. A játszóház, illetve az nyilvános étterem továbbra is zárva tart. A vásárlók nem használhatják a megszokott sárga táskákat az áruházakban, de a kékeket elvehetik, belepakolhatnak megvásárolhatják és hazavihetik.