jégkorong;

2020-04-29 19:10:02

Kapitány nélkül könnyebb

Reagált megkeresésünkre a Magyar Jégkorong Szövetség.

Nehéz helyzetbe hozta volna a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) a május végi tisztújító közgyűlésen irányító pozícióba kerülőket - az elnöki tisztségre a jelenlegi vezető, Such György mellett a korábbi kiváló válogatott kapus, Szuper Levente is jelöltette magát -, ha nem kerül sor a szövetségi kapitányok felmentésére, többek között ez szerepel az MJSZ sajtóosztályának lapunknak szerdán elküldött válaszaiból. (A kérdéseket tegnap megjelent cikkünkhöz tettük fel kedden délelőtt, de esti lapzártánkig nem kaptunk válaszokat.)

Az MJSZ szerint Pat Cortina, a női nemzeti csapatot az A csoportba feljuttató szakember szóbeli megállapodás alapján dolgozott az együttessel, ám mivel Wolfsburgban vezetőedző, eddig sem tudott ott lenni a felkészülési tornákon és ez a jövőben sem megoldható, ezért kell olyan szakember, aki mindig a női válogatott rendelkezésére áll. Cortina felajánlotta, hogy a jövőben is szívesen segít, ha ezt igénylik. A férfi válogatott szakvezetőjének, Jarmo Tolvanennek lejárt a szerződése - és bár a válogatott az előzetes várakozásokat felülmúlva továbbjutott a nottinghami olimpiai selejtezőtornán -, az MJSZ nem érezte indokoltnak a megállapodás meghosszabbítását.

Az MJSZ azt írta, a küldöttek részére április 26-án elküldték a közgyűlési meghívókat. A koronavírusjárvány miatt később születik döntés arról, milyen technikai keretek között tartják meg a tanácskozást.