csőd;kereskedők;bevásárlás;újranyitás;

2020-04-29 18:03:35

Kilátástalan helyzetben a bevásárlóutcák - a kereskedők az újranyitás helyett a túlélésért küzdenek

Nem tudták kihasználni a gazdasági mentőcsomagokat a bevásárlóutcák kereskedői. Az érdekképviseletükkel foglalkozó menedzsmentcég azt tapasztalja: míg Bécsben túlélnek, Budapesten továbbra is csődközeli helyzetben vannak a bevásárlóutcák.

Szinte semmilyen támogatást nem tudtak eddig igénybe venni a bevásárlóutcák kereskedői, a legtöbben, kizárólag a bérletidíjak elengedéséről vagy halasztásáról számoltak be pozitív tapasztalatként. A járulékok elengedése átmenetileg néhány vállalkozónak nyújtott ugyan segítséget, de a teljes bevételkiesések miatt így sem tudták megtartani az alkalmazottaikat.

Van olyan vendéglátóegység, amely a 95 munkavállalóból 15-öt tudott megtartani, a dolgozók nagy része a fizetetlen szabadságok helyett a munkanélküli segélyt választotta. A legtöbben a túléléssel és nem az újranyitással foglalkoznak – foglalta össze a helyzetet Antal Attila, a Bevásárlóutca menedzsment igazgatója. (Budapesten a BUM tagjai közé tartoznak többek között Király utcai, Ráday utcai, Mikszáth téri vendéglátóhelyek, Liszt Ferenc téri kávéházak, Pozsonyi úti vállalkozások vagy éppen a Falk Miksa utcában található galériák, műtárgykereskedések, de a fővárosi vásárcsarnokok is.)

A kereskedők sorsa főleg azon múlik, hogy ki milyen vendégkörre épített a járvány előtti időszakban. Akik zömében turistákból éltek, azok még pozitív becsléseik szerint is a tavalyi éves bevételük legfeljebb 30 százalékára számítanak 2020-ban. Sokan úgy vélik, hogy a korlátozások feloldása után sem lesz értelme kinyitni, mivel nem tudnak majd elegendő bevételt termelni a működéshez - sorolta Antal Attila. 

 

Mivel a bevásárló- és tematikus utcák mintája Bécsből származik, az megmentésükhöz is az osztrák intézkedéseket veszi alapul a vállalkozások érdekképviselete. Bécsben is óriási a munkanélküliség, dacára annak, hogy ott többféle támogatáshoz juthatnak a kereskedők. A bezárt egységek nem tudnak bevételt termelni, így hiába minimalizálják a keletkező költségeket, azt sem tudják fizetni a vállalkozások. Ugyanezt erősítették meg a budapesti tematikus utcák kereskedői is – magyarázza Antal Attila.

Szerinte a bécsi gyakorlatok alapján szükség lehet a kereskedelmi és iparkamarai önkéntes tagság kiteljesedésére: az osztrák fővárosban a kötelező tagság több felhatalmazást és több anyagi segítséget is jelent a vállalkozásoknak. A szakértő szerint erre jó példa az ottani iparkamara és Bécs városának közös kríziskerete, amely likviditási hitelt és vissza nem térítendő támogatást jelent a tematikus utcáknak. Úgy vélte: az itthoni vállalkozásoknak is tőketámogatásra, és további bértámogatásra van szüksége az újrakezdéshez, amíg a kereslet nem áll helyre.