orvos;egészségügyi ellátás;EESZT;

2020-04-30 08:11:33

Nem kell látnia az orvosnak a beteget ahhoz, hogy kezelhesse

Érdemi diagnózist is fel lehet távolról állítani különböző adatbázisokból és távmonitoring-eszközökkel szerzett információk segítségével.

A járvány ideje alatt úgy is nyújthatnak ellátást bizonyos esetekben a közfinanszírozott szolgáltatók, feltéve, hogy az orvos nem találkozik a betegével.

A kormányrendelet szerint az orvosok például távolról is megítélhetik betegeik egészségi állapotát, illetve diagnózist állíthatnak fel, ha további vizsgálatok elrendeléséhez, a gyógykezelés megkezdéséhez erre szükségük van. (A "távdiagnózisban" az elektronikusan rögzített leletek, illetve távmonitoring-eszközök és egyéb infokommunikációs technológiák révén hozzáférhető információk segítenek.)

A telemedicina keretében nyújtható szolgáltatások közé sorolták továbbá a betegirányítást, a beteg tájékoztatására, beleegyezésére, valamint adatainak kezelésére vonatkozó nyilatkozatok elfogadását.

Az orvos a jövőben végezhet előszűrést is telefonon vagy egyéb távkonzultációs eszközzel annak eldöntésére, hogy szükség van-e orvos-beteg találkozásra, de megítélheti ily módon azt is, hogy mennyire súlyos páciense állapota.

Továbbá írhat fel gyógyszert, szervezhet távkonzíliumot, állíthat ki beutalót, nyújthat pszichoterápiát illetve kaphat a beteg fizioterápiát is távkonzultációs eszközzel.  

A találkozók nélküli orvosi ellátásokat rögzíteni kell az e-térben is. A szolgáltatóknak a honlapjukon is tájékoztatniuk kell a pácienseket arról, hogy mikor és hogyan vehetik igénybe a szolgáltatást.