Előfizetés

Meghalt Szilágyi István - fia ellen emberölés bűntett gyanúja miatt indult eljárás

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.05.03. 11:21

Fotó: Népszava
Vasárnap reggel érkezett a bejelentés rendőrségre, hogy Budapesten a XVII. kerületi X. utcában, egy családi házban egy férfi bántalmazza apját.
A Ripost írta meg először, hogy az egykor Lópici Gáspárt alakító 82 éves színészt vasárnap reggel holtan találták. A Blikk információi szerint a színész egy fejére mért ütésbe halt bele. A lap úgy tudja, a tragédia a kora reggeli órákban történt. A gyanú szerint a fia végzett vele egy szerszámmal. Szilágyi István fiát elvitték a rendőrök.    A rendőrség közleménye szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. május 3-án 7 óra 34 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Budapesten a XVII. kerületi X. utcában, egy családi házban egy férfi bántalmazza apját. A rendőrök a helyszínen elfogták a bántalmazót, a 49 éves Sz. Pétert, majd szemlét tartottak és megállapították, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta. A BRFK Életvédelmi Osztálya Sz. Péter ellen emberölés bűntett gyanúja miatt indított eljárást. Vasárnap délután kezdeményezték letartóztatását.

Szilágyi István 1937-2020

Szilágyi István 1937. december 7-én született Gyomán. 1957 és 1961 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult, diplomáját kézhez véve előbb Egerbe szerződött, néhány évig Párizsban élt, majd az Irodalmi Színpad (1970-1973), a Vidám Színpad (1973-1977), a Vígszínház (1977-1979), ezt követően egy évtizedig a Mafilm társulatának volt a tagja. A 90-es évektől nyugdíjazásáig, 2016-ig a Győri Nemzeti Színház tagja volt. "Pityi" becenevét Básti Lajostól kapta a főiskolán, amit egykori osztálytársa, Sztankay István terjesztett el. Szilágyi Istvánt jellegzetes arca miatt pályafutása alatt elsősorban az epizódszerepek találták meg. Számos filmben és tévésorozatban szerepelt, még főiskolásként játszott az Égre nyíló ablakban (1959), ezt követte a nagy sikerű Mit csinált a feleséged 3-tól 5-ig című, Makk Károly által rendezett vígjáték (1964). Országosan ismertté 1968-ban Sipos úr figurájának megformálása tette a Bors című tévéfilmsorozatban. Egyik legnagyobb sikerét Csukás István Keménykalap és krumpliorr című (1978) népszerű filmjében aratta a plakátragasztó Lópici Gáspár szerepében. Saját becenevének köszönhette A Tenkes kapitánya népszerű tévéfilm-sorozatban (1964) a Pityik őrmester nevet, amelyet az író Örsi István az ő tiszteletére adott az általa játszott labancnak. Volt többek közt szélhámos (Az örökös, 1969), szakács (A halhatatlan légiós, 1971), őrmester (Bors Máté), pandúr (Talpuk alatt fütyül a szél, 1976), huszár (80 huszár, 1978), piócás ember (Indul a bakterház, 1979) és ékszerész (Zsaruvér és csigavér, 2001). A könnyed szerepek mellett filmdrámákban is játszott: az Azonosítás, az Angi Vera, a Sztálin menyasszonya és A napfény íze című alkotásokban is láthatta a közönség. Hetvenéves kora után is kapott szerepeket, játszott a Szuromberek királyfi című mesefilmben, a Casting minden című zenés filmben, valamint a Véletlenül szándékos című krimiben, a Szomjas György által rendezett A Nap utcai fiúk című 1956-os filmben, és a 2009-i filmszemle versenyprogramjában is szereplő, Goda Krisztina által rendezett, Kaméleon című filmben. A színész igazi életterének a színházat tekintette, és azt vallotta, hogy nincs kis szerep. Pályafutása alatt a legnagyobb klasszikusok - többek közt Csehov, Dosztojevszkij, Steinbeck, Tennessee Williams - darabjaiban lépett színpadra. A szélesebb közönség filmes és színházi szerepei mellett reklámfilm-sorozatból is ismeri, a '90-es években a Lottó reklámarca is volt. 2002-ben a Gobbi Hilda által alapított Aase-díjban részesült, 2003-ban Gobbi Hilda-életműdíjat kapott, 2009-ben pedig a magyar filmkritikusok Életműdíját vehette át. 2010-ben Kisfaludy-díjat, 2015-ben Kisfaludy Életműdíjat, 2016-ban Pro Urbe Győr díjat kapott. 

A világ körül Monet-val

Torma Tamás írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2020.05.02. 10:30
Impresszió, a felkelő nap
Fotó: CHARLY TRIBALLEAU / AFP
Egy hónapja még nem gondoltam, hogy ebből állandó program lehet. A világ múzeumai a koronavírus járvány miatt zárva – ezekben az időkben mindenki csak virtuális sétákat tehet a termekben. De azt folyamatosan bővülő lehetőségek között teheti. Ma Claude Monet nyomában megyünk múzeumozni.
Impresszió, a felkelő nap - ez a címe annak az 1872-ben festett képének, aminek nyomán magát az impresszionizmust is elnevezték. (A kritikus Louis Leroy írta így le először az impresszionizmust – más kérdés, hogy ő még lekicsinylően akarta leírni ezzel az irányzat követőit.) A festmény a franciaországi Le Harve kikötőjében készült, pontosabban azt ábrázolta, mert nem a formai hűsége, hanem Monet laza ecsetvonásai, a fények, árnyékok játéka és a középpontban, narancsszínben derengő, hajnali felkelő nap volt a fontos – a hogyan. A híressé vált kép az 1874-es, első impresszionista kiállításon is helyet kapott, és bár a párizsi kritikusok sem az elnevezést, sem a megközelítést nem fogadták túl jól, a mozgalom hamarosan népszerűvé vált, követői lettek az irodalomban és a zenében is. Claude Monet. A francia impresszionizmus úttörője szerette a természetet és a gyönyörű városokat, nagyra tartotta az építészetet, és meglepő állandósággal foglalkoztatta a levegő színe, a pára és a köd. (Ahogy ezt majd londoni képein is láthatjuk később.)  Mivel nevük és művészetük hasonlósága miatt gyakran keverik össze Edouard Manet-val, rögtön különböztessük is meg a kilenc évvel idősebb elődjétől, aki a múlt hagyományait azért jobban tiszteletben tartotta, és még az impresszionizmus befutása előtt meghalt. (Egy anekdota szerint, amikor Manet és Monet először találkozott utóbbi egy festménye előtt, Manet felkiáltott: - Ki az a csirkefogó, aki a nevemet és művemet utánozza? De a valóság alighanem prózaibb volt a későbbi barátok között.)
Párizs Monet Párizsban született 1841 májusában. A család 1845-ben a normandiai Le Havre-ba költözött és bár édesapja azt akarta, hogy a családi élelmiszerboltban dolgozzon, Claude Monet festő akart lenni. Már Le Havre-ban is ismert lett szén karikatúráival, és itt találkozott első festő mentoraival is. 1857-ben, 16 évesen, édesanyja halála után költözött fel Párizsban, ahol a Louvre-ba járva tanulmányozta és másolta is a korábbi mestereket. De másoltak itt mások is a régi nagy mesterektől: első párizsi éveiben így ismerkedett meg többek között Camille Pissarróval, később Renoirral vagy Alfred Sisley-vel. A fiatalok új megoldásokat kerestek a festészetben, a szabad teret és az élénk fényhatásokat részesítve előnyben, a fontainebleu-i erdőbe jártak ki tájképet festeni. Később ez, a levegő és a fény jelenségeinek újszerű festői megközelítése vált az impresszionizmus fő jellemzőjévé. Párizs művészeti életét viszont akkoriban még az akadémikus festészetet preferáló Szalon kiállításai határozták meg, a Szalon pedig visszautasította a rendhagyó képeket. Így, afféle anti-Szalonként jött a Visszautasítottak Szalonja, a Szalonból kimaradt művészek fóruma. Monet ugyan az impresszionisták egyik vezére volt, sikerét mégis egy olyan képe hozta meg, amit a Szalon befogadott: Camille, vagy A zöldruhás nő című képe 1866-ban. (Modellje későbbi felesége, Camille Doncieux volt. Évek múlva, miután második fiuk megszületett, Camille 32 éves korában belehalt a rákba. Monet második felesége, Alice, a hatgyermekes özvegy viszont élete végéig féltékeny volt Monet első feleségére.) De Monet első jelentős képei ezzel párhuzamosan születtek, így az 1866-os Reggeli a szabadban, amelyen a még anyagszerűbb, realista ábrázolás együtt van jelen az érzékenyen kezelt fényekkel. Monet párizsi képein a levegő szinte vibrál a napfényben, ami beragyogja a várost. Ezután Renoirral a Szajnát is sokszor megfestették, a víz állandó napfényes reflexióit, a színes árnyékok mozgalmasságát. (Monet egyszer öngyilkossági kísérletéhez is a Szajnát választotta: kiállítási kudarcai és családja rossz anyagi helyzete miatt 1868-ban mély depresszióba esett és az egyik hídról a folyóba ugrott. Szerencsére túlélte - később számos festményén örökítette meg azt a bizonyos helyet.)
London "A köd nélkül London nem lenne gyönyörű" - mondta Monet és erre számtalan festménye a példa. Először 1871-ben, a francia-porosz háború kitörése után menekült Angliába barátjával, Pissarróval, ahol egyszerre fedezte fel magának a japán fametszeteket és William Turner művészetét illetve az angol köd formaalkotó hatását. Képeit azonban a Királyi Akadémia sem fogadta be, így tovább vándorolt Hollandiába, ahol 25 képet festett az Amszterdam melletti Zaandamban. Onnan visszatért Franciaországba. aztán Angliába – pontosabban Londonba - később háromszor is. Ahol három kitüntetett témája volt: a Waterloo illetve a Charing Cross Railway híd és a Parlament háza – természetesen mindhárom a párálló, ködlő Temzével. 1899 ősze és 1901 tavasza között például a londoni Parlament épületéről készített egy sor festményt szinte mindig azonos nézőpontból. Először a Savoy Hotel ötödik és hatodik emeleti ablakait használta, a február 23-i köd és napfelkelte például annyira megragadta, hogy párhuzamosan egyszerre öt vásznon dolgozott. Délutánonként viszont a Szent Thomas Kórházból (, a járvány idején itt kezelték Boris Johnson angol miniszterelnököt) követte a Parlamentre eső fényeket: a kép mindig azonos, néha az épület is alig látható, csak a szín, a fény és a sűrűsödő esti köd változik. Monet csaknem száz vásznat készített Londonban, majd ezeket akkori otthoni műtermében, Giverny-ben tökéletesítette. 
Argenteuil Miután a menekülésből 1871 őszén visszatért Franciaországba, közel Párizshoz, egy Szajna melletti faluba költözött. Monet háza ma a Karl-Marxról levezetett sugárút 21. alatt található.) Argenteuil a vitorlázók és evezősök kedvence volt, 1878-ig Monet is számtalan vitorlást festett meg az itteni kikötőben. Sokak szerint argenteuil-i időszaka esik egybe művészetének kiteljesedésével Itt festette néhány legismertebb művét, többek között a már említett, a mozgalomnak nevet adó Impresszió, a felkelő nap című képet is. lett, stílusuk a lég rebbenő változásaival. Jellemző ez Monet sorozataira is, amelyeket azonos témákról, különböző napszakban, de mindig más fényviszonyok mellett festett meg. Az első ilyen a párizsi Saint-Lazare pályaudvarról készült. De Monet Renoir egyik festményének főszereplője is lett, amikor barátja meglátogatta. Miközben Monet a kertjének virágjait festette, Renoir úgy döntött, hogy megörökíti barátját kedvenc időtöltése közben. (Monet Fest a Kertjében Argenteuil-ben) Az argenteuil-i kertek, téli és folyóparti tájak ma a világ legnagyobb múzeumaiban láthatók a párizsi Louvre-tól a berlini Alte Nationalgalerie-n át a New York-i MOMA-ig – vagy éppen a Metropolitanig
Giverny  Az 1880-as –90-es években indulnak tehát Monet sorozatképei - az első ilyen a Kazlak-sorozat, amit aztán később követnek a Nyárfák, a Szajna reggel és a Roueni katedrális. (Rouen északnyugat felé nem volt messze Giverny-től, ahová Monet 1883-ban költözött.) Ennek az 1890-92-es sorozatnak a képein szinte mellékessé válik a katedrális és a gótikus kőcsipkék, mindent a levegő és a fény változása foglal el - reggel, délben, délután és este. Az impresszionista csoport a 1880-as években felbomlott, de Monet-nak éppen ezek az évek hozták meg az elismerést - az anyagit is. 1889-ben például már Rodin-nel állítottak ki közösen és óriási sikerrel.  
Velence  Monet 68 éves volt, amikor felfedezte Velencét. 1883 és 1908 között több hosszabb utat tett mediterrán tájakon, de Angliában is ekkor készítette a már említett sorozatait. Egy angol barátja, Mary Hunter beszélte rá a velencei utazásra, ahol feleségével a Grand Canal egyik palotájában lakhatott. " Túl szép ahhoz, hogy festeni lehessen! – jegyezte fel elragadtatását az egyik családtag, pedig amikor Monet 1908-ban Velencébe látogatott, nem tervezett munkát. Eleinte csak vázlatot készített - ezeket mind hazaérve fejezte be -, októberre aztán megérkeztek a festőanyagai és a velencei ősz is számára megfelelő fényeket produkált. Minden nap szoros menetrend szerint haladt: 8 órától az első motívum, a San Giorgio Maggiore temploma volt a szemközti Szent Márk tér felé nézve, tíztől mindez már fordítva, azaz a San Giorgio sziget a híres, Palladio által tervezett templommal a Szent Márk térről nézve. Ebéd után a Palazzo Barbaro lépcsőin dolgozott, aztán a nap végén a naplementét gyakran egy gondolából figyelte meg, és a rajzolást, festést sokszor még a szálloda ablakából sem hagyta abba. Az 1912-es San Giorgio Maggiore alkonyatkor egyik legnépszerűbb festménye lett, pedig ekkor már megromlott szemmel tudta csak megfigyelni Velence csatornáit és műemlék épületeit. 
Giverny   A kis normandiai halászfalu Giverny, ahová az öreg Monet visszavonult. A Kazlak-sorozat végre megérdemelt anyagi sikert is hozott, megvásárolt egy birtokot, amit tele ültetett növényekkel, virágokkal, amik aztán festményei témái lehetnek. 1893-ban megvette az otthona melletti földdarabot is, ahol japán stílusú kertet alakított ki. A vízililiomokat Dél-Amerikából és Egyiptomból hozatta, amikor pedig a helyi tanács arra kötelezte, hogy irtsa ki az egzotikus vízi virágokat, Monet egyszerűen nem vett tudomást a felszólításról. És jól tette. Mert méltán legismertebb sorozata a Tavirózsák (vagy Vízililiomok) lett - legalább 250 olajképet festett meg főszerepben ezekkel a virágokkal. Életének utolsó 30 évében ez vált fő tematikájává, ugyanakkor mindezt már csak a szürkehályogtól szenvedve tehette meg: többé már nem ugyanúgy látta a színeket. A vörösek fakóvá váltak számára, a rózsaszínek unalmassá, a köztes színek és alsó árnyalatok pedig szinte láthatatlanná - festményei ezt követően vöröses árnyalatot öltöttek. A művészettörténészeknek pedig új témát adott azzal, hogy vajon a megváltozott látása miként befolyásolhatta a festményeit: tudatosan stílust váltott vagy csak a látása romlott meg? 1923-ban csak abba egyezett bele, hogy a jobb szeméről a hályogot sebészeti úton távolítsák el. Jogilag ekkor már vaknak számított, de ő egy kivételes festő volt: kissé ugyan elmosódottabban, de ecsetvonásainak helyét gondosan megjegyezve dolgozott tovább. A kaliforniai Stanford Egyetem kutatói összehasonlították korai és kései vízililiom képeit és azt állapították meg, hogy Monet nem a színekkel kísérletezett, nem az absztrakcióba jobban hajló műveket próbált alkotni, hanem egyszerűen már nem látta rendesen a világot. Végül azért levettem Monet albumomat is a polcról és összeszámoltam: az illusztrációként használt 66 képen a világ 38 különböző múzeuma osztozik Párizstól Japánig és New Yorktól Hannoverig. És köztük ott van a Szépművészet Múzeum is.

Közszolgálati zöldtartalom kormányfüggetlen podcast-ben

Hargitai Miklós
Publikálás dátuma
2020.05.02. 09:22

A karantén a régóta érlelődő ötletek megvalósításának az ideje.
A szunnyadó ideák közül az egyik immár valóság: április 22-én, vagyis a Föld napján elindult a Greenfo – évtizedes távlatban és jelenleg is a legolvasottabb környezet- és természetvédelmi hírportál - podcast-adása, hogy visszacsempésszen valamit az éterbe az egykori közrádió hajdani zöldműsorainak szellemiségéből és tartalmából. A ma hírfogyasztóvá érő közönség nem emlékezhet rá, de a rendszerváltás után a közszolgálati médiában mainstream téma volt a fenntarthatóság: ha nem is a belpolitikával vagy a sporttal egy súlycsoportban, de mégis folyamatosan jelen volt, önálló műsorokkal, profikból álló szerkesztőségekkel és azzal a privilégiummal, hogy az aktuális kormányoknak is odamondogathattak, ha a regnáló hatalom – a szó szoros vagy átvitt értelmében – belegyalogolt valamelyik pótolhatatlan természeti értékünkbe. A NER és a zöld gondolat egymáshoz való viszonya alapján nem is az a csoda, hogy ez az ambivalens felállás megszűnt (jórészt a hozzá tartozó műsorokkal együtt), hanem az, hogy egészen 2013-ig fennmaradhatott. Sarkadi Péter tévésként illetve rádiósként az említett aranykor közszolgálati professzionalistái közé tartozott addig, amíg tehette, és átmenetileg a Jazzy hullámhosszára is átmentett valamit a múltból, közben pedig szerkesztette/szerkeszti a Greenfo-t, és várta a jobb időket. Várta, várta, de mivel nem akartak elérkezni, potenciális témából pedig több is volt az elegendőnél, gondolt egyet, és újra mikrofont ragadott, nem zavartatva magát attól, hogy egy olyan országban, ahol a rádiófrekvenciákat ugyanaz az állam osztja, amelyik fölszámolta az állami környezet- és természetvédelmet, aligha lesz olyan adó, amelyik műsorra tűzi a jelenkor környezetpolitikájával szemben kritikus (vagy egyáltalán, a természet törvényeit a politikától független, objektív valóságként kezelő) megnyilatkozásokat. A Greenfo podcast alapvetően interjúkkal operál, és jól teszi, hiszen a magyar elektronikus médiából bántóan hiányoznak a hazai zöld értékőrzés saját hangon megszólaló, releváns kérdésekre válaszoló szereplői. Az első adásban a Bagladi Erika – Mosonyi Szabolcs természetfilmes páros volt a vendég, de készült már felvétel Orbán Zoltánnal, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivőjével, illetve hamarosan készül a kormányból kiebrudalt Ángyán József volt vidékfejlesztési államtitkárral, illetve Ácsné Évával, a beszántott Kishantos egyik vezetőjével is. Ezeknek a hanganyagoknak természetesen a közmédiában lenne a helyük, főműsoridőben. De tíz éve tanuljuk (bár megszokni még nem sikerült): a köz szolgálata nem a cégtáblától, hanem a tartalomtól függ. Mivel online műfajról van szó, a szerkesztés interaktív, azaz elfogadnak – sőt várnak – téma- és riportalany-javaslatokat a közönségtől, a támogatásokat pedig, mint mindenki ezekben a napokban az internetes sajtóban, ők is köszönettel veszik.