Versenysportról maszkban, fertőtlenítővel – Ilyen volt a magyar érettségi

Publikálás dátuma
2020.05.04. 17:23

Fotó: Markoszov Szergej / Népszava
Helyenként ügyetlen kérdésfeltevésekről, de alapvetően jó, megoldható feladatokról számoltak be a középszintű magyar érettségi kapcsán a lapunknak nyilatkozó szaktanárok. A diákok szerint nem feltétlenül nyugodtan, de gördülékenyen telt az első vizsganap.
A középszintű érettségi első részében a tanulóknak a könyvek történetéről, az olvasásról és a kódexekről szövegértelmezést kellett megoldaniuk, ezt követően a sportról, a szabadidős tevékenységekről szóló érvelést, vagy egy fogyatékkal élőknek szóló program szervezéséhez kapcsolódó hivatalos levelet kellett írniuk. A második részben Fekete István-novellaelemzés vagy Arany János és Tóth Árpád versösszehasonlítás közül választhattak. Emelt szinten Márai Sándor Halotti beszédéhez kapcsolódó nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsort kellett megoldaniuk a diákoknak, ezt Szabó Lőrinc versének értelmezése, és a meseolvasáshoz kapcsolódó véleményalkotás követett. Az Oktatási Hivatal adatai szerint magyarból középszinten hatvannyolcezren, emelt szinten kétezren vizsgáztak.

Megoldható feladatok közép szinten

Alapvetően jó feladatokról, időben is megoldható, helyenként problémás, ügyetlen kérdésfeltevésekről számolt be lapunknak Schiller Mariann, a Magyartanárok Egyesületének tagja, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium vezetőtanára. Az első feladatnál nagyon jó szöveget kaptak a diákok, ami kellemes terjedelmű is volt, és sikerült sok év után először úgy nyomtatni, hogy olvasás közben nem kellett lapozni – ismertette Schiller Mariann. Mint elmondta, jó és elegendő lábjegyzettel egészítették ki a szöveget, és a bekezdéseket is számozták a feladatmegoldást segítve. – Abszolút megoldhatók a feladatok mindenki számára, egy-egy pontot itt-ott lehet veszteni, de korrektek a kérdések, egy kivételével mindegyik valóban csak szövegértés. Valószínű, hogy kicsit gyakorlottabb olvasóknak nem is kell hozzá hatvan perc – nyilatkozta a magyartanár. Az első feladatlapra kilencven percük állt rendelkezésre az érettségizőknek, ezt hatvan-harminc perc alapján javasolt felosztani a szövegértés, illetve az érvelés, vagy gyakorlati szövegalkotás között. Az érvelésnél Szentgyörgyi Albert idézet, illetve a verseny- és a szabadidős sportokról szóló kérdések szerepeltek. Schiller Mariann szerint ez a feladat is rendben volt, a témakör eléggé diákközeli, sokan hasonlóra készülhettek előzetesen. 120-200 szót kellett írni, így bőven juthatott rá ideje mindenkinek. A gyakorlati szövegalkotás ugyanakkor némileg problémásabb volt a magyartanár szerint, noha a műfaj megszokott: hivatalos levelet kellett írni az iskola igazgatójának. A magyartanár szerint a téma nagyon szép, fogyatékkal élőknek kell diákösszefogással programot szervezni, ám a felvezető szövegből nem egyértelmű, milyen fogyatékra vonatkozik a feladat, így valószínűleg ezt kevesebben választották, mint az érvelést. A példákban az olvasható, hogy a program lehet kirándulás, tánc, zenés rendezvény, így ez sem szűkíti a meghatározást, hogy mozgáskorlátozottaknak és nagyothallóknak egyaránt kell szervezni, vagy ki kell-e választani egyet. – Nem derült ki, hogy igazából mi a feladat, ezért itt a megoldókulcsnak lesz igazán szerepe. Úgy gondolnám, a diákok kiválasztottak egy vagy két fogyatékot, amiről írtak.
A második feladatlapnál szintén választani lehetett egy novella és két versösszehasonlítása közül, erre 150 perc állt rendelkezésükre a diákoknak. Jól olvasható, rövid Fekete István novellát kaptak, de a kérdések talán nem voltak a legszerencsésebbek – jegyezte meg Schiller Mariann kiemelve, a feladatleírásban szerepelt a válasz is. – Ez évek óta így történik, hogy az, amire az érettségiző rájöhetne, eleve el van mondva, el van véve tőle valaminek a megtalálása. Egyébként sem gondolom szerencsésnek a kérdést, a novella ugyanakkor elemzésre alkalmas. Sajnálatos módon kimaradt, hogy mikori a szöveg: az kiderült, hogy mikor jelent meg, és hogy nem az író életében, de az író élete lemaradt. Ez nem nagy gond, de esetleg segítség lehetne. Valószínűleg a gyerekek nagy részének nem jut eszébe, hogy ez az a Fekete István, aki a Vukot és a Tüskevárat írta. A versösszehasonlításnál Arany János Kertben és Tóth Árpád Lélektől lélekig című verse szerepelt. Mint a magyartanár elmondta, ezek egymás mellé tehetők, de probléma lehet, hogy a Kertbent sokan tanítják, sokan viszont épp nem, a Lélektől lélekiget pedig nem sokan tanítják. Nagy különbséget jelenthet, ha valaki tanulta ezeket. – Nagyon nehéz a két vers összevetése, igényes, de nehéz. Lehetett volna olyan szempontokat megadni, amik közelebb hozzák a két szöveget egymáshoz. Nem gondolom, hogy ezt sokan választották. Ugyanakkor a 150 perc mindkét feladatra elegendő lehetett. Az utóbbi években az érvelés és a gyakorlati szövegalkotás általában életkorban a diákokhoz közeli, és ezúttal a novella is egy gyerekről szólt – jegyezte meg Schiller Mariann. A magyartanár kiemelte, örömmel vette, hogy a szövegértési feladatsor finoman utal a fake news (álhír) jelenségére: egy kérdés arra vonatkozott, mely elemek, mondatok erősítik vagy gyengítik az adott szövegrész megbízhatóságát. – Ez szerintem nagyon fontos, és visszatér a Fekete István novellában is. Nyilván véletlenül, de az is arról szól, hogy a pletyka, fecsegés, megbízhatatlanság miféle kárt okozhat egy ember életében.
A szövegértés a korábbi évek feladatsoraihoz igazodott: bekezdések azonosítása, idegen kifejezések magyarázata, táblázatba foglalás, kép egyaránt szerepelt. A gyerekek ezeket valószínűleg gyakorolták, így megoldható, vizsgabarát volt a középszintű magyar érettségi első feladatsora – nyilatkozta lapunknak Jobbágy László, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium magyartanára. A második, választható feladatnál az érvelés kapcsán megjegyezte, a korábbi években volt egy hasonló sporthoz kapcsolódó feladat: míg akkor a mindennapi testnevelésről, most a versenysportolóvá válásról kérdezték a diákokat, ami valószínűleg a legnépszerűbb feladat volt körükben. Fekete István A tolvaj című novellájának elemzése szintén befogadható volt Jobbágy László szerint, volt benne párbeszédes forma, és érdekes témát vetett fel: a gyermekek és a felnőttek világának ellentétét. – Ez a motívum gyakran előfordul, és ezzel valószínűleg foglalkoztak is korábban a diákok. Ugyancsak foglalkoztak a kerttel, mint toposszal, ami a biztonság, a játék, a szeretet világa, amit a felnőtt ellop a gyerektől. A konkrét lopás szerepel a szövegben, plusz értelmezése azonban igényelt egy pici érzékenységet – részletezte. A magyartanár szerint sokkal inkább a novellaelemzést választhatták a diákok, mivel a vers összehasonlításnál már nehezebb versekkel és témával találkozhattak. Ugyanakkor kiemelte, szerencsésnek találja, hogy olyan verseket választottak, ami nem utolsó éves anyag, nem a vírusidőszakban tanultak Arany Jánosról vagy Tóth Árpádról.

Komplexebb emelt szint, higgadt tanárok

Az emelt szintű érettségi mindig nehezebb, ezért minden évben kevesebben választják, ez így volt idén is – mondta Jobbágy László. – Az első részben, a nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsornál Márai Sándor Halotti beszéde volt a bázisszöveg, ehhez nagyon sok adatszerű kérdés kapcsolódott, ezek megoldása komplexebb tudást igényelt. Sok volt a nyelvészeti kérdés, a verstan, és olyan szerzők neve is előkerült, ameddig nem biztos, hogy a gyerekek eljutottak, eleve nem biztos, hogy Márait az adott időszakig tanulták – ismertette a magyartanár. A második rész, Szabó Lőrinc Májusi orgonaszag című versének műelemzése sokkal elfogadhatóbb volt Jobbágy László szerint. Szabó Lőrinc többször szerepelt már az érettségi vizsgán, és Tücsökzene című kötete az emelt szóbeli tételek sorában is szerepelt. A harmadik, reflektálási feladat lehetett az emelt szintű vizsga legsikeresebb része a magyartanár szerint: arra kérdeztek rá Boldizsár Ildikó szövege alapján, hogy a meseolvasás hogyan segíti, fejlesztheti az irodalmi érzékenységet. – Nagyon kellemes, gondolatgazdag téma, valószínűleg erről szívesen is írtak a gyerekek. Mint Jobbágy László elmondta, a gyerekek érdekeit szem előtt tartva helyesnek tartja, hogy megrendezték a vizsgákat. – Lelki teher volt már számukra is, hogy lesz vagy nem lesz, sokat készültek erre. Sajnálatos, hogy pont az utolsó hónap esett ki bizonyos mértékig, amikor mindent összegeznek, és mindenki igyekszik elvarrni az utolsó elvarratlan szálakat is. Nehézséget jelenthetett az is, hogy sokáig otthon voltak, és most egyszerre zúdult rájuk ez a terhelés. De mindezzel együtt, azt hiszem, ezzel segítjük a gyerekeket abban, hogy pontot tudjanak tenni annak a végére, amiért négy-öt-hat évet keményen dolgoztak.
A vizsgázás körülményei a helyzetre való tekintettel némileg bonyolultabban, időigényesebben zajlottak. A beléptetésnél kétpercenként engedték be a diákokat és maszk viselése a folyosókon kötelező volt. A kézfertőtlenítő a belépésnél, a mosdó használata, illetve a szótárhasználat előtt és után kötelező jellegű volt. A vizsga közben, a maszk viselésétől eltekintettek a kényelmünk érdekében. A vizsgák ideje alatt minden terem ajtaja nyitva volt, hasonlóan a termekben található ablakokhoz – beszélt lapunknak a magyarból emelt szinten érettségiző, Pintér Anna, a Pesthidegkúti Waldorf Iskola végzős tanulója, aki az emelt szintű vizsgát a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban tette. A tanuló szerint a gimnázium által biztosított járványügyi vizsgaintézkedések nem voltak kifogásolhatók. A tanárok higgadtsága, segítőkészsége nagyon pozitívan hatott a vizsgadrukk által érzett nyomásra. Pintér Anna kiemelte, egyértelmű volt számára, hogy az érettségi vizsgát most szeretné letenni, mert túl szeretett volna lenni rajta. – Nem volt már tovább kedvem ehhez a nagymértékű stresszhez, illetve a tudásomat is úgy éreztem mikor, ha nem most mutassam meg. Csupán annyiban volt számomra nehéz a vizsgázás, hogy elszoktam a mások között való munkától, sokkal inkább a saját személyes teremben való egyedüli tevékenykedésre tértem át. Az elején ezért volt furcsa több ember között vizsgázni – részletezte. Az emelt szintű feladatsor kapcsán megjegyezte, az első, nyelvtani, negyven pontos rész számára nagyon nehéznek bizonyult. – Teljesen másnak éreztem, mint a korábban általam kitöltött (előző évi érettségik) feladatait. Bár jómagam eleve nem kedvelem a vizsga ezen részét, így nyilván emiatt is váltott ki belőlem ellentétet. A diák szerint a második rész, a műértelmező és a reflektáló szövegalkotás azonban meglehetősen kellemes volt az első nehéz rész után.

Nyugodt helyzet?

Az iskola online tartotta velünk a kapcsolatot, elküldték e-mailben, hogy melyik teremben leszünk, melyik bejáratot használhatjuk, hogy adnak fertőtlenítőt és hogy hol kötelező a maszk viselése. És rengetegen voltak bent, tanárok meg iskolai dolgozók, ha jól tudom előtte-utána fertőtlenítették a termeket. Nagyon szigorúan ügyeltek, hogy a folyosókon mindenkin legyen maszk, és tartsuk meg a 1,5 méter távolságot egymástól – beszélt lapunknak a vizsga körülményeiről Révész Zsuzsanna, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium végzős diákja, aki középszinten érettségizett magyarból. – A helyzet meglepően nyugodt volt. Mindenkinek az volt a célja, hogy leérettségizzünk, lehetőleg gördülékenyen, és anélkül, hogy megfertőznénk egymást és ez valahogy érződött. A felügyelőtanárok is rendesek voltak, ha szóltak is valamiért. Az általunk megkérdezett diákok egyaránt hangsúlyozták, nem számítottak a járványt érintő kérdésre, részben azért sem, mert a feladatsorokat feltehetően korábban állították össze. Révész Zsuzsanna ennek kapcsán megjegyezte, meg is lepődött volna, ha erre reflektáló feladatot kap: valahogy elvette volna a vizsga megnyugtató ismerősségét. – Az egyetlen meglepetés az volt, hogy az egyik verset már vettük órán. Sajnos semmit nem tudtam felidézni, amit mondtunk róla ezért improvizáltam egy elemzést, remélem nem nagyon ment félre. De azt mondanám, hogy a fontos dolgokat átvettük az utolsó héten (pl. novellaelemzés szempontjai, önálló szövegalkotási tippek).
A járványhelyzetre való tekintettel nem most kellett volna megtartani a vizsgákat, ha valóban vasárnap volt a vírus tetőpontja. Mindenki nyugodtabb lenne, ha nem kellene emiatt is idegeskednie. Ráadásul a hat hét távollét a tanárok nélkül nagyon megnehezítette az érettségire való felkészülést, hiába tettek meg mindent a tanáraink, akkor sem olyan volt. És hiába szinte csak ismétlés lett volna, akkor is sokat számít – mondta lapunknak Zrak Patrícia, a jászberényi Terplán Zénó Ferences Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulója, aki középszinten érettségizett magyar nyelv és irodalomból. A lapunknak nyilatkozó diákokhoz hasonlóan ő is hangsúlyozta, az iskola minden szükséges eszközt – kézfertőtlenítő, maszk, kesztyű – előkészített, így minden a lehető legnagyobb rendben volt. A tanuló megjegyezte, az elmúlt időszakban rengeteget segítettek a tanáraik: ez idő alatt simán át lehetett nézni az önéletrajzokat, a költői eszközöket és fogalmazásokat is tudtunk írni, szóval az én véleményem szerint mindenki saját maga felelősségére tanult. Kiemelte, nagyjából olyan volt az érettségi vizsga, amilyenre számított. – A szövegértést egy kicsit nehéznek találtam, de azon is kiigazodtam. Sajnos nem volt semmilyen olyan feladat, amire számítottam volna, típusfeladatok voltak, így igazából nem tudott meglepetésként érni egyik sem. Annyi problémám volt, hogy a gyakorlati szövegértésnél (mert azt választottam), amikor engedélyt kellett kérni a fogyatékkal élők számára szervezendő programokra, akkor a 120-200 szavas terjedelem nekem nagyon kevés volt, szükségem lett volna vagy 300 szóra, hogy normálisan ki tudjam fejezni azt, amit tényleg akarok.
Szerző
Frissítve: 2020.05.04. 18:28

A legjobb mesterség

Publikálás dátuma
2020.05.04. 12:30

Fotó: MARCELLO MENCARINI / AFP
Márquez kötete az újságírás lelkesült apoteózisa is. Vajon mit szólna a dél-amerikai diktatúrák szorítását megtapasztalt kolumbiai író honi sajtóviszonyainkhoz?
A kötet a szerző 1950 és 1984 között keletkezett sok-sok publicisztikai írásából közöl kereken ötvenet (a válogatás Cristóbal Pera, a magyar fordítás Scholz László munkája). A robusztus életmű művészi súlya szempontjából ezek a szövegek természetesen másodlagos jelentőségűek. Szerepüket azonban kivételesen fontossá teszi az, hogy a kolumbiai világhíresség kezdetektől fogva újságírónak (is) tartotta magát, cikkeit pályája szerves részeinek tekintette. Lelkesedésében sokat próbált szakmánkat, miként az előszó idézi, „a világ legjobb mesterségének” tartotta, e nagyon szoros kötődésével pedig komoly, régi iskolát képvisel. Annak szemléltetésére, hogy mekkora is ez a hagyomány, vegyünk saját irodalmunkból egy kézenfekvő példát: „Ady előbb volt jó újságíró, mint jó költő, és mindvégig megőrizte újságíró természetét. Újságíró alatt most nemcsak azokat értjük, akik újságokba írnak, hanem egy embertípust, egy életformát” – írta Szerb Antal. E típust pedig a modern zsurnalizmus létrejötte óta kimagasló szépirodalmi alkotók hosszú sora reprezentálja: Mikszáth Kálmán vagy Krúdy Gyula, Heinrich Heine vagy Mark Twain egyaránt ebbe a tekintélyes körbe tartozik. Az „újságírás az ember biológiai szükséglete” – írja Márquez parányi túlzással, de elemi erejű vonzalmával a belletrisztika régi, bevált és talán legkézenfekvőbb szakmai forrásához, kiegészítőjéhez kapcsolódik.
Márquez az újságírás valamennyi klasszikus műfajában otthonosan mozgott. A kötetben olvashatunk karcolatot, tárcanovellát, közéleti publicisztikát, politikai kommentárt, nagy ívű riportot. Szépirodalom és újságírás között Márquez esetében sincs éles cezúra: némely cikkében ugyanolyan szürreális, groteszk fordulatok bukkannak fel, mint a regényeiben. A zsurnaliszta témaválasztásai is felidézik a nagy művek világát. S persze, mindegyik szférában szükségképp ugyanaz a világkép, az értékrend, az elbeszélésmód, a stílus alapregiszetere. Az újságírás – fegyelmezettséget követel. Nincs az a komoly szakmabeli, aki megsértené például a lapzárta, a leadási határidő szentségét. (Ritka az olyan kolléga, aki rezzenetlenül fogadja az ügyeletes szerkesztő türelmetlenségét.) Márquez – profi újságíró lévén – pontosan tudta, szinte a zsigereiben érezte, milyen követelményt kell bármi áron teljesítenie: „A szakmai tisztesség szinte kegyetlen értelmezésére jó példa ez a jegyzet, amelyet hétről hétre írok, és amely ezekben az októberi napokban ünnepeli magányának első két esztendejét. Csak egyszer hiányzott ebből a rovatból, és nem az én hibámból: az utolsó percben zavar támadt a hírközlő rendszerekben. Minden pénteken reggel kilenctől délután háromig dolgozom rajta, mégpedig ugyanolyan eltökéltséggel, ugyanolyan lelkiismeretesen, ugyanolyan örömmel és sok esetben ugyanolyan ihletettséggel, mintha remekművet írnék.” Igen, emeljük ki: „mintha remekművet írnék”. Annak, aki nem pusztán a mindenkori amerikai szélsőjobb propagandájából kíván tájékozódni, nem okoz meglepetést, hogy az író – megannyi igencsak visszataszító dél-amerikai rezsim ismeretében – fokozott érdeklődéssel kísérte a kubai forradalom fejleményeit, rokonszenvvel fogadta sikereit, Fidelhez pedig személyes jó kapcsolat fűzte. Cikkei arról tanúskodnak, hogy egyrészt kiválóan ismerte a Batista-rendszer romlottságát, másrészt később azt is világosan látta: a forradalom vezetői milyen kőkemény és tartós kényszerek közepette igyekeztek eredendő eszményeikből valóra váltani annyit, amennyit lehetett.
Az irodalom, az írói műhely megannyi aktuális kérdése természetesen az újságcikkek témakörében is kiemelt szerepet kap. Ezek az írások fontos szempontokat kínálnak az írói mentalitás, gondolkodásmód árnyaltabb megértéséhez. Úgy tűnik, mindig roppant időszerű marad az az elmélkedése, hogy miként is kellene az irodalmat tanítani. Meggyőződése, hogy leginkább sehogyan se. Kizárólag az olvasás megszerettetésére kellene a pedagógiai energiákat összpontosítani. Nincs – eleve nem is lehet – szerinte ezen túlmutató cél. Márpedig a Mester tudott egyet-mást a témáról… Infó: Gabriel García Márquez: Az évszázad botránya Magvető, 2020.

A szabadság ára

Publikálás dátuma
2020.05.04. 11:30

Fotó: Netflix
A Netflixen március közepe óta látható az Unorthodox című négy részes minisorozat. Az alapjául szolgáló önéletírás, Deborah Feldman: Unortodox - A másik út - Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek című regénye április végén jelent meg magyarul.
Az önéletírás ihlette sorozat főszereplője Esty Saphiro, a sorozat pedig az menekülésének története Wiliamsburgból, New York egyik külvárosából, ahol közel hatvanezer haszid zsidó él, és akik életének fő célja vallásuk minden szigorú szabályának megfelelni. A férfiak fő feladata a Tóra olvasása, a gyermeknemzés és a család eltartása, a nőké pedig a szülés és a gyerekek felnevelése. Egy átlagos haszid családban nyolc-tíz gyermeket nevelnek, mert közösségük legfőbb feladata a Holokauszt okozta emberveszteség pótlása. De hogyan képes működtetni illetve működtetheti-e a jelent a múlt század feldolgozhatatlan és máig felfoghatatlan tragédiája? Ez talán a legfontosabb kérdés, ami a film nézése közben felmerülhet bennünk. És a kérdésre természetesen nincs egyértelmű válasz, hiszen több tízezer ember éli mindennapjait ebben az elzárt közösségben, és az lehetetlen, hogy mindannyian boldogtalanok volnának. De mi van azokkal, akik mégsem képesek vagy éppen nem akarnak szigorú szabályok, a számukra mára felfoghatatlan elvek szerint élni? Akik szabadságra és önálló életre vágynak? Számukra egyetlen út marad, a menekülés. Így tett tehát Deborah Feldman is azért, hogy gyermekét szabad embernek nevelhesse és ő maga íróvá válhasson, és így tesz a könyve alapján megszületett filmsorozat főhőse, Esty Sapphiro is, hogy beteljesíthesse élete legnagyobb vágyát, hogy a zenének élhessen. Az pedig, hogy ez a szabadulás történet hiteles lehessen az leginkább az Esty Shapirot alakító 25 éves izraeli színésznőnek, Shira Haasnak köszönhető. Az ő lenyűgöző alakítása az, ami képes felülírni forgatókönyv hiányosságait. Mert míg a valódi, modern világtól szinte teljesen elzárt haszid közösség szigorú szabályaira épülő élet ünnep- és mindennapjainak megmutatása, szinte dokumentarista erővel adja vissza mindazt, amit erről az ismeretlen világról sejthetünk, addig az új élet megkezdése idealizált, és sokkal egyszerűbbnek tűnik a beilleszkedés, mint ahogy az valójában megélhető. 
Azt ugyanis, hogy milyen élet várhat azokra, akik otthagyják a közösséget, azt sokkal inkább derül ki egy, szintén a Netflixen látható dokumentumfilmből. A One of us - Egy közülünk, a 2017-es Torontói Nemzetközi Filmfesztivál nyitó filmje volt, és három olyan fiatal felnőtt életébe enged bepillantást, aki szintén ugyanebből a közösségből kilépve próbálnak új életet kezdeni. Családon belüli erőszak, bántalmazás, kiközösítés, elől menekülve, és ennek titkos terhétől megmenekülve sem sem következik be azonnal a megváltás. Sőt ezekből a vallomásokból leginkább azderül ki, hogy a neheze csak azután következik. És új életük hétköznapjai azt is megmutatják, hogy nem csak a közösség elvei szerint nehéz élni, de elveszíteni azt legalább olyan nehéz. A szabadságnak, ahogy egyikük fogalmaz, és ahogy azt mindannyian tudjuk, óriási ára van. Infó: Deborah Feldman: Unortodox - A másik út - Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek, Libri Kiadó, 2020. Unorthodox - 4 részes minisorozat Netflix (magyar felirattal) One of Us - dokumentumfilm 2017. Netflix (angol felirattal)