úszás;

2020-05-04 20:23:26

Vizes-vb 2022 májusában

Nem fukarkodott a "kivárási idővel" a FINA.

A jövő évről 2022 májusára halasztotta a fukuokai világbajnokságot a vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szervezet (FINA). A hétfői bejelentés szerint az eredetileg 2021. július 16. és augusztus 1. közé kiírt vb 2022. május 13-án kezdődik és 29-ig tart.

A FINA azután kezdett új időpontot keresni, hogy az idei tokiói olimpiát egy évvel elhalasztották és a két nagy esemény ütközött volna. A nemzetközi szervezet a döntés előtt egyeztetett a rendező várossal, a Japán Úszószövetséggel, a szervezőkkel, a versenyzőkkel és edzőkkel, valamint az illetékes bizottságokkal, a televíziós partnerekkel és a szponzorokkal.

A hétfői közleményében jelezte: miután a közreműködőktől beérkeztek a visszajelzések, biztos abban, hogy a legjobb feltételeket tudják majd biztosítani a versenyzőknek.

„Egy olyan időszakban, amelyben még soha nem tapasztalt bizonytalanság uralkodik, a FINA reméli, hogy az új dátum bejelentésével segíti a tervezést az összes érintett számára” – fogalmazott Julio C. Maglione elnök.

A nemzetközi szövetség azt is közölte, hogy a masters-vb-t 2022. május 31. és június 9. között rendezik meg Kjúsú (Kyushu) szigetén. 

A vb elhalasztása befolyásolhatja a 2022-es Európa-bajnokság időpontját is, amelyet a tervek szerint három hónappal később, augusztus 11-21. között rendeznének. A kontinensversenyre 2000 óta mindig páros években kerül sor, idén Budapesten mérték volna össze tudásukat Európa legjobbjai, azonban a május 11-24. közötti időszakra tervezett eseményt a koronavírusjárvány miatt elhalasztották. Az új elképzelések szerint augusztus 17-től 30-ig kellene lebonyolítani az Eb-t, ha ez sem lehetséges, akkor jövőre rendezik meg a magyar fővárosban.