Kinek áldás, kinek átok – „Egyelőre azon van a hangsúly, hogyan lehet túlélni a home office kényszert”

Az otthonról végzett munka az eddigi tűrt státuszából a megszorító intézkedések következtében, a cégek alapvető érdekének megfelelően, most támogatottá vált. Az otthonok tartós munkahellyé alakítása még kérdéses.

„A legérdekesebb különbség a mostani és a COVID-19 előtti home office között a státusz. Régebben a munkavállalók jutalomként kapták az otthonról dolgozás lehetőségét, küzdeniük kellett érte. Most pedig utáljuk” – veti fel beszélgetésünk elején Borbély László. Akkor ez szabadságot jelentett, ma pedig nem tűnik annak. Ez az emberi természetből következik, ugyanazt képesek vagyunk homlokegyenest eltérő szemszögből látni: lehetett az otthoni munkához nem rendesen felöltözni, az effektív munkavégzést akkorra tenni, amikor jól esett.

Azonban ehhez az is hozzátartozhatott – vetjük fel –, hogy akkor hívták, szólították munkára az embert, például este, amikor éppen nagyon nem jött jól, ami nem éppen a nagy szabadság elmélete mellett szól. Igen, meg is próbálták ezt a munkaadók világszerte szabályozni, mert elsősorban a rossz szervezés miatt sok olyan munka keletkezett, amit munkaidőn túl, ráadásul plusz juttatás nélkül kellett elvégezniük a dolgozóknak, emiatt voltak negatívumai is az otthoni munkának: például a főnöktől este fél nyolckor érkező hívás.

„Ami most az igazi változás, hogy az emberek az otthoni munkát nem jutalomként élik meg, mert a bezártsággal párosul, így a home office szitokszóvá vált, pedig a COVID-19 miatt történt kényszerintézkedés mögött, felsejlik a munkavégzés lehetséges jövője” – folytatja a coach. Vannak olyan munkák, amelyeket minden további nélkül lehet otthonról nagy hatékonysággal végezni, de a jelenlegi, hirtelen, széles körű elterjedés után látszik, hogy ezek egy részének eredményessége töredéke a hivatalban végzettekének. A szervezetfejlesztési ágazat – amelyben Borbély László most dolgozik – nagy erővel azon munkálkodik, hogy kiderítse, a home office jelenség mely szegmensei lesznek fenntarthatók a járvány kényszerítő erejének megszűnte után, mik azok a buktatók, amiket le kell küzdeni. A csoportos együttműködés és információátadás biztosan ilyen. „Például egy személyesen tartott tréningen mindenki végig fegyelmezetten ült, most az online továbbképzésen, ahol a képernyőn 23 résztvevő mindegyike látható volt, az vettem észre, telefonálnak, kijárkálnak, esznek, isznak közben. Az ilyesfajta helyzetekre kell még kitalálni a megoldásokat, már csak azért is, mert az emberek sincsenek felkészülve arra, hogy ez másfajta hozzáállást kíván részükről is”.

A legnagyobb probléma a home office-ban a teljesítménymérés, az ellenőrzés. Egy vezetőnek rá kell látnia, hogyan dolgoznak beosztottjai: azt tudhatja, hogy valaki be van jelentkezve a laptopján, de hogy eközben éppen mit csinál a konyhájában, azt már nem. Ha fenn akarjuk tartani ezt a fajta munkavégzést a járvány után abban a mértékben, ahogyan most kialakult, akkor a dolgozók és a munkaadók számára is ki kell alakítani az ennek megfelelő új kereteket.

És mik a pszichés hatások – érdeklődünk tovább –, hiszen nem mindenki alkalmas arra, hogy otthonról, egyedül, gyakori instrukciók, jóváhagyások, vagy akár rosszallások nélkül önállóan dolgozzon. „Igen ez a legfontosabb kérdés, és attól tartok, hogy egyes cégeknél a szelekció alapja lesz, mert ha a cégek havi milliókat spórolhatnak az irodákon, akkor meg fogják tenni a kellő lépéseket az otthoni munka elterjesztéséért. Első körben megpróbálják az alkalmazottakat átképezni az önálló munkára, ha nem sikerül, jönnek az elbocsájtások, majd kialakul az a réteg, amely tud így működni. Munkaerő-vándorlás, átstrukturálódás lehetnek a következmények, de ezek még a jövő kérdései, és az is bizonytalan, hogy a makrogazdasági mutatók hogyan alakulnak ennek következtében, erről még nincsenek előzetes kutatások sem. Egyelőre azon van a hangsúly, hogyan lehet túlélni a home office kényszert” – összegzi végül Borbély László.