rendőrség;karantén;koronavírus;applikáció;

2020-05-05 17:14:40

Amnesty: keményebben fogja a rendőrség azokat, akik nem telepítik az „önkéntes” karantén appot

Hivatalosan nem kötelező az alkalmazás telepítése, de a hatóság tesz róla, hogy mindenki tudja a dolgát.

Csak látszólag alapul önkéntességen a hatósági házi karantén betartását ellenőrző szoftver telepítése – figyelmeztet keddi közleményében az Amnesty International jogvédő szervezet.

A karantén app bevezetéséről lapunk is beszámolt: nyomkövető eszközt egy hétfői kormányrendelet legalizálta, az  okostelefonra telepíthető szoftverrel a nagykorúak mozgásának adatait, arcképét és egészségügyi adait kapják meg a hatóságok, ezeket az adatokat pedig a két hetes karanténidőszak lejárta után még hatvan napig kezelhetik.

Nem éri meg nemet mondani a rendőröknek

Az Amnesty szerint az önkéntesség csak jól hangzó üzenet, a valóságban azonban szankcionálják azokat, akik nem hajlandóak az elektronikus megfigyelésbe beleegyezni.

Először is, 

Ezzel szemben, ha valaki hozzájárul az elektronikus ellenőrzéshez, de valamilyen ok miatt elmulasztja telepíteni vagy használni a szoftvert, szabálysértést követ el, 3 ezertől 300 ezer forintig terjedő pénzbírságra számíthat, és a rendőrségnek lehetősége van szóban is figyelmeztetni.

Vagyis egyértelműen „kedvezőbb" lesz az elektronikus ellenőrzést választani, ami aláássa annak önkéntességét. Felmerül az is, hogy a rendelet hátrányosabban érintheti azokat, akiknek nincs az elektronikus ellenőrzést lehetővé eszközük, ezzel pedig indokolatlanul különböztet meg például vagyoni helyzet alapján, hiszen az ő esetükben csak a fokozottabb ellenőrzés marad az egyedüli opció – jegyzi meg az Amnesty International.

Sokba kerül az enyhítés, ha valakit elkapnak

Jelenleg a járványügyi szabályszegés bűncselekménynek számít, amely elzárással is büntethető.

A kormányrendelet szabályai szerint ha a járványügyi szabályszegést a koronavírussal összefüggésben követik el,  már nem bűncselekménynek, hanem csak szabálysértésnek minősül. Látszólag enyhébb tehát a magatartás megítélése, viszont fontos változás, hogy emiatt az ügyben nem érvényesülnek a büntetőeljárásra vonatkozó garanciák sem -mutatnak rá a jogvédők. A szabálysértés miatti pénzbírság pedig az új szabályok eredményeképpen 150 ezer forintról 500 ezer forintra emelkedik, vagyis a megemelt összegű bírságokat egy jogi garanciákkal kevésbé védett eljárásban fogják majd kiszabni.  

Fontos változás, hogy az ellenőrzés szabályainak megsértéséért helyszíni bírság is alkalmazható lesz. Ha valaki a rendőr intézkedésekor elismeri a szabálysértés elkövetését, később bíróság előtt nem élhet jogorvoslattal. Ha valaki nem ismeri el a szabálysértés elkövetését, akkor - az általános szabályoktól eltérően - most nem közölheti szóban álláspontját akkor, ha nem érhető el telekommunikációs eszköz a rendőrségnél.

Bárkit, bármikor ellenőrizhetnek

Bár a szoftver működéséről még nincs nyilvános információ, de elvileg gyakorlatilag bármikor ránézhetnek arra, hol van a felhasználó - mutat rá a jogvédő szervezet. A kormányrendelet annyit mond ki, hogy az ellenőrzés nem járhat az érintett magánéletének szükségtelen megzavarásával, és este 10 és reggel 6 között nem lehet indokolatlanul megzavarni a pihenést. Személyesen akkor ellenőrizhetnek, ha az illető nem használja a szoftvert, vagy ha a rendőrség azt gyanítja, hogy kijátssza az ellenőrzést.  A friss, keddi adatok szerint jelenleg 10547  ember tölti hatóságilag elrendelt, két hetes házi karanténját.