Tisztelt Klaus Iohannis Elnök Úr! Nem tudom hirtelenjében, miféle hivatalnak kellene elküldenem bűneim lajstromát, nemzet- és hazárulásom bizonyítékait. Legutóbbi nyilatkozatából ugyanis úgy értettem, hogy súlyosan sértik a román nemzeti érdekeket még az olyan kisebbségjogi rendelkezések is, miszerint egyes közigazgatási egységekben kötelezővé teszik a magyar – vagy német, ukrán, szerb stb. – nyelvhasználatot. Gondolom, Önnek is tudomása van arról, hogy már 2001-ben, tehát majdnem két évtizede megtörtént ez az árulás, a közigazgatási törvény módosításakor. Most csak azt próbálja elérni a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, miután 2003-ban az alkotmányban is rögzítettük ezt a jogot – újabb árulás –, hogy 20 százalékos kisebbségi lakosság esetén ne lehessen tetszőlegesen alkalmazni azt, ami kötelező. Ismétlem: ne lehessen tetszőlegesen alkalmazni azt, ami kötelező. Illetve az eredeti rendelkezést nyilvánvalóan azokra az intézményekre is ki kellett volna rég terjeszteni, amelyekre a 2001-es törvénymódosítás még nem vonatkozott, de a 2003-as alkotmánymódosítás már igen. Nem részletezem, természetesen még sok mindent tisztázni kellett, erre szolgálnak ezek az új javaslatok, de ezt igazán tudhatja, Elnök Úr, hiszen feltételezem, sok-sok évvel ezelőtt nem az Ön akarata ellenére írták ki Nagyszeben várostábláira, hogy Hermannstadt. Mi több, nem is a 20 százalék fölötti törvényes kötelezettséggel, hanem a 20 százalék alatti – szintén törvényes – lehetőséggel élve. Nekem mindenképpen nagy elégtételem volt látni azt a feliratot. Rég nem jártam arra, de remélem, megmaradt azután is a felirat, hogy már nem Ön a polgármester.
Nem húzom tovább a szót, de azt mindenképpen el kell még mondanom, hogy az alább felsorolt bűnöket nem egyedül követtem el, hanem egyrészt RMDSZ-es kollégáimmal, másrészt az elmúlt harminc év több fontos román politikusával együtt. Azt is beismerem, hogy érdekből tettük valószínűleg mindannyian: be kellett vinni Romániát a NATO-ba és az Európai Unióba, rendezni kellett Románia és Magyarország viszonyát, el kellett (volna) érni, hogy a kisebbségek éppen olyan otthonosan érezzék magukat a saját hazájukban, mint a többségi románok. A most következő lista távolról sem teljes, inkább csak jelzi a folyamatos árulás néhány jelentős állomását.
1. Emil Constantinescu államelnökkel (Román Demokratikus Konvenció): 1996-ban egyezséget kötöttünk, hogy őt támogatjuk az államelnöki választások második fordulójában, és cserében együtt fogunk kormányozni a győztes ellenzéki pártok által megalakítandó kormányban.
2. Victor Ciorbea miniszterelnök (Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt) 1997. március 15-én kérésemre ünnepi üzenetben köszöntötte a magyarokat.
3. Victor Ciorbeával, Ion Diaconescuval, Radu Vasileval (Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt), Mircea Ionescu-Quintusszal (Nemzeti Liberális Párt), Petre Romannal (Demokrata Párt) és a kormánykoalíció más vezetőivel 1996 és 2000 között megteremtettük többek közt az elállamosított földek, erdők és ingatlanok visszajuttatáshoz szükséges törvényes kereteket. A magyar egyházak mellett sok magyar magánszemély is visszakapta elkobzott javait (és persze románok is, németek is, mások is, amint az Ön is tudja).
4. Nagyrészt az imént felsorolt személyekkel, esetleg más tisztségben, például Radu Vasileval miniszterelnökként, 1999-ben az addiginál lényegesen jobb oktatási törvényt fogadtunk el, beleértve az anyanyelvű oktatást is.
5. Adrian Năstase miniszterelnökkel és pártelnökkel (Szociáldemokrata Párt) 2001-ben kidolgoztuk és elfogadtuk a parlamentben a közigazgatási törvény már említett módosítását, amely kötelezővé teszi a 20 százalékos településeken a kisebbségi nyelv használatát is.
6. Ugyancsak Adrian Năstase pártjával közösen úgy módosítottuk az alkotmányt 2003-ban (egyébként a Demokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt is megszavazta a módosítást), hogy a törvény által meghatározott kisebbségi százaléknál a dekoncentrált állami intézményekben és az igazságszolgáltatásban is kötelező az anyanyelvhasználat.
7. Szintén Adrian Năstase miniszterelnöksége idején, 2004-ben visszaállítottuk Aradon a kétségkívül magyar jellegű, a magyar (és erdélyi) történelem fontos pillantát megörökítő Szabadság-szoborcsoportot.
8. 2004 végén egyezséget kötöttünk Traian Băsescu frissen megválasztott államelnökkel (a Demokrata Párt addigi elnökével, a DA Szövetség jelöltjével), hogy amennyiben a magyar közösség néhány fontos célkitűzése is bekerül a kormányprogramba, együtt fogunk kormányozni, és így is történt.
9. A Călin Popescu Tăriceanu (DA Szövetség, Nemzeti Liberális Párt) által vezetett román kormányban 2005-ben elfogadtuk azt a kisebbségi törvénytervezetet, amely egyfajta kulturális autonómiát is lehetővé tenne a kisebbségek számára. Igaz, a tervezet úgy kapott zöld utat, hogy a Velencei Bizottság ülésén, a lagunák városában én képviseltem a román kormányt. És az is igaz, hogy a tervezetből azóta sem lett törvény. (De ismétlem, a Nemzeti Liberális Párt támogatta.) Ami késik, nem múlik, hátha találunk majd árulókat hozzá. (Székelyföld autonómiája nehezebb dió, ehhez minden ellenkező híresztelés dacára sohasem volt eddig szövetségesünk, az SZDP sem, akiket ráadásul, tartok tőle, most úgy megijesztett az Elnök Úr, azt sem fogják ezután megszavazni, hogy hétfő után kedd következik, ha történetesen az RMDSZ javasolja. De mellesleg: egy ilyen tervezetet, akármi is van benne, hova kellene benyújtani, hogyha nem Románia parlamentjébe?)
10. Ugyancsak Călin Popescu Tăriceanu (Nemzeti Liberális Párt) miniszterelnöksége idején négy (2005, 2006, 2007, 2008) közös román-magyar kormányülést is tartottunk, a harmadikat egyébként Nagyszebenben. Igen, számos tárcaközi és kormányközi egyezség született ezeken a tanácskozásokon.
11. 2009-ben megegyeztünk Traian Băsescuval (pártját akkor már úgy hívták: Demokrata Liberális Párt) és Emil Boc miniszterelnökkel, hogy új oktatási törvényt fogadunk el. 2011 elején érvénybe és lépett az az oktatási törvény, amelynek az anyanyelvű oktatásra vonatkozó rendelkezései valóban kielégítőek. Kár, hogy ma sem alkalmazzák ezeknek a rendelkezéseknek egy részét.
Nem folytatom, a lista természetesen bővíthető lenne, az árulók köre is sokkal nagyobb, mint az itt felsoroltak: szenátorok, képviselők, miniszterek, államtitkárok, újságírók, értelmiségiek és sok-sok közember. Voltak természetesen kerékkötői is ennek a folyamatnak az elmúlt harminc évben, őket most nem nevesítem, de nekünk, RMDSZ-eseknek mégis akadtak mindig „bűntársaink” a román politikusok között, akik nehéz viták után, de segítettek, hogy ezekben az évtizedekben sok minden megváltozzék a román-magyar viszonyban. És sok minden viszont nem változott, amint azt az Ön felháborodása is bizonyítja, hiszen újabban egy olyan törvényt próbált megkérdőjelezni, amely 2001 óta érvényben van, nagyrészt alkalmazzák is, és most csak azért kellene módosítani, hogy senki, semmi módon ne kerülhesse meg az alkalmazását. Ez pedig véleményem szerint, tisztelt Elnök Úr, nemcsak nekünk, magyaroknak, hanem Románia minden állampolgárának az érdeke is. Olyan országban szeretnénk élni, ahol a román érdek magyar érdek is, a magyar érdek pedig román érdek is, vagyis az állam érdeke egybeesik az állampolgárok érdekével. Egy ilyen államban, tisztelt Elnök Úr, mindannyiunk elnöke lehetne akkor is, ha nem mindenki szavazott Önre, bár tudomásom szerint sok magyar éppenséggel Öntől várta el – szavazatával is – egy másfajta együttélési minta érvényesítését. Ezt a reményt legutóbbi nyilatkozatai enyhén szólva nem igazolják. Valaki ezek szerint súlyosan tévedett.
A szerző költő, közíró, az RMDSZ volt elnöke
A cikk elsőként a Transindexen jelent meg