Mi mennyi?

Kíváncsi vagyok, honnan tudja Kökény Mihály, hogy „az egészségügyre” a GDP 4 százaléka helyett 6-ot kellene fordítani. Népszava-beli cikkét ugyanis ezzel a konkrét számot tartalmazó javaslattal zárja. 
Évtizedek óta folyik a süketek párbeszéde az egészségügy reformjáról. Olyan az egész, mint a viccbeli beszélgetés a hajó kapitányi hídja és a gépház között. Híd: Mennyi? Gépház: harminc. Híd: Mi harminc? Gépház: Mi mennyi? Közben a hajó megy, csak az nem biztos, hogy oda, ahova az utasok jutni szeretnének. És egy apróság: az ócska gőzhajó még az előző útján léket kapott. A szivattyúk működtetése elemészti a gőz felét, úgyhogy a haladáshoz föl kell húzni vitorlának a lepedőket, és a matrózokat át kell sorolni gályarabbá. 
Így szelte a habokat a magyar egészségügy hajója, egészen addig, amíg a hajóstársaság tulajdonosa viharveszély gyanúja miatt menesztette a kapitányt, és helikopterről a hídra ültetett egy közlekedési rendőrt. A derék közeg azonnal átlátott a szitán, leállíttatta a gazdaságtalanul működő szivattyúkat, mire a hajó – érthetetlen módon – elsüllyedt. A hajóstársaság tulajdonosa személyesen vezeti a mentést, a partról, nehézbúvár ruhában. Szerencsére a vihar elmaradt, így a Kínából beszerzett 7000 velencei gondola bevetésének nem lesz akadálya. Sajnos a hajóstársaságnak ez volt az egyetlen hajója, mert a tulajdonos a társaság bevételét szerencsejátékokon (főleg totón) úsztatta el. Úgyhogy a megrendeléseket a jövőben a gondola-flottával teljesítik. 
Azt hiszem, senki sem tudhatja megmondani, mennyiből lehet egy új flottát fölépíteni. Az ár függ attól, hogy gőzhajót akarunk-e, netán dízeleset vagy atommeghajtásút. Továbbá, hogy egy óriási nagy hajóra vagy sok kis gyorsnaszádra adjuk le a megrendeléseket. Amihez tudni kéne, hogy milyen megrendeléseket akarunk mi teljesíteni, mi az, amit meghagyunk más hajóstársaságnak, esetleg vasútnak, repülőnek. A gőzhajót elpöfögteti a régi személyzet éhbérért, a dízelhez már kicsit több gógyi kell, több fizetésért. Az atommeghajtás személyzete meg pont annyit akarna keresni, mint az amcsi flotta kapitányai. 
Nagy gondban lehet a tulaj, izzad rendesen, meg levegőt se kap eleget a búvár felszerelésben. Érdemes lenne besegíteni neki egy lélegeztető géppel. De ki meri megmondani neki, hogy el fog fogyni a levegője. Senki. Végül persze elkezdi lekapni magáról a búvársisakot, leveszik róla. Körülnéz, mint aki kómából ébred. Látja a 7000 gondolát a fodrozódó Csele patakon. Körülnéz, az elsüllyedt hajó személyzetének és utasainak túlélő része megtapsolja, megéljenezi. Hiszen minden rendben van, minek ide új hajó? Gyerünk a totózóba!
Szerző
Haskó László
Frissítve: 2020.05.07. 06:12

Ingatlanhasznosítás válság idején

Közvetlen fenyegetettségünkben ma minden másodlagosnak látszik. Nehéz, mégis szükséges előretekintenünk, túl a koronavírus által uralt időszakon. A világ súlyos gazdasági válságra készül, annak minden társadalmi következményével együtt. Mindez hosszú távon sokkal nagyobb hatással lesz az életünkre, mint a karanténban átvészelt hónapok. A kényszerű bezártság idejét fel kell használnunk arra, hogy lehetőség szerint felkészüljünk a következő időszakra, alakítsuk, átalakítsuk stratégiáinkat. Emlékezzünk a 2008-as válság idejére, amikor sokak parlagon heverő ideje, energiája, szakmai tudása számtalan új ötlet, projekt, módszer megszületését tette lehetővé. Ráadásul ezeknek a közös jellemzője volt, hogy nem a piac logikájára és profit-jutalmára, hanem a közösség erejére és innovációjára építettek.
Az egyik biztosan velünk maradó, sőt mélyülő városi problémánk a lakhatás lesz. A járvány ma vad csapásokkal alakítja át azokat a rendszereket, amelyekhez eddig a legerősebb városok is félve nyúltak hozzá, lenullázza például az airbnb piacot. Ezért nehezen belátható az alakuló budapesti lakás stratégia feltételrendszere. Azonban a már ma is égető szükség – amely a válságban minden bizonnyal tovább súlyosbodik – nem engedi, hogy tétlen üldögéljünk. Eszközünk azonban elkeserítően kevés van. A szinte megszűnt önkormányzati, szociális bérlakásállomány újraépítése hihetetlen összegekbe kerülne, miközben a fogcsikorgatva összehozott fővárosi és kerületi költségvetések éppen a napokban fordulnak újra masszív mínuszba, kormányzati támogatás pedig nem látszik ezen a téren. 
Az egyik utolsó eszköz az önkormányzatok kezében a megmaradt, többé-kevésbé forgalomképes ingatlanvagyon, legyenek ezek akár üres telkek, akár üresen álló épületek. A válságban nagy lesz a nyomás, hogy ezeket az ingatlanokat gyorsan, akár nyomott áron is eladják, ezzel foltozva a városi költségvetés lyukait. Ezért már most tudatosítanunk kell: a megmaradt ingatlanvagyont meg kell tartani, mert hosszú távon sokkal nagyobb hasznot hoz, ha a segítségével a társadalom energiái és pénze is becsatornázható! Olyan fontos dolgokba, mint a lakhatás, a közösségépítés és a klímavédelem.
Ennek egyik módja a városi ingatlanhasznosításban a koncepció-pályázat bevezetése. Az eszköz nálunk kevéssé ismert, pedig Hamburg és Tübingen már a kilencvenes években, európai nagyvárosok, mint Párizs és Berlin pedig a kétezres évektől kísérleteztek vele. Német városok sora a 2008-as válság után már rendszerszerűen használta, mára pedig lakás-, ingatlanhasznosítási és városfejlesztési politikáik integráns részeként széles területeken teszik kötelezővé. Bécs minden fejlesztési területén beveti, elsősorban a megfizethető lakások építése érdekében.
A koncepció-pályázat alapja, hogy az önkormányzati ingatlan hasznosítására nem az a szereplő kap lehetőséget, aki a legtöbbet fizeti érte. Ehelyett egy reális piaci érték megállapítása után az fejleszthet, aki – a megállapított ár elfogadása mellett – a legjobb koncepciót hozza a fejlesztésbe. Nem véletlenül írok "szereplő"-t: bár a koncepció-pályázatot eredetileg arra találták ki, hogy az építő közösségek is önkormányzati telkekhez jussanak a tőkeerős fejlesztőkkel való versenyben, mára a hagyományos lakástársaságoknak vagy profitorientált fejlesztőknek szóló pályázatoknál is használatos. Az ilyen verseny ugyanis jótékonyan fejleszti a hagyományos szereplők kreativitását is az aktuális városi kihívások kezelésében.
A koncepció-pályázat lebonyolítása természetesen bonyolultabb és hosszabb folyamat, mint egy hagyományos pályázat. A város részéről a siker záloga az elvárások és az értékelés szempontjainak pontos megfogalmazása, később pedig a pályázatok korrekt értékelése ezeknek a szempontoknak az alapján. Mivel a szempontrendszerbe sokféle szakmai tudás szükséges, általános az előkészítő testületbe bevonni a városháza szakembereit – főépítészt, az ingatlangazdálkodás és a lakásgazdálkodás felelőseit, energetikust, stb. Az újszerű szempontok miatt külső szakemberekre, pl. a közösségi lakhatás szakértőire is szükség lehet. A széles körű politikai támogatáshoz szükséges a pártokon átívelő politikusi részvétel, főként pedig a helyi képviselők szerepe. Az átláthatóság és a társadalmi részvétel garanciája pedig sok helyen a helyi lakosság vagy civil szervezetek részvétele a követelményrendszer kidolgozásában és a pályázatok értékelésében.
Az értékelési szempontrendszer nagyon sokrétű lehet, helyet kaphatnak benne városszerkezeti, építészeti, ökológiai, energetikai, lakáspolitikai, közösségfejlesztési szempontok is. Részei lehetnek minimum feltételek, mint például bizonyos számú szociális bérlakás biztosítása, vagy előnyt biztosító projekt elemek, mint például a szociális bérlakásokban lakók integrációját biztosító közösségi működés. A koncepció-pályázatok története azt mutatja, hogy míg a kétezres évek elején környezetvédelmi szempontok domináltak, a 2008-as válság után előtérbe kerültek a lakáspolitikai, közösségi célok. Egyes, elsősorban a piaci fejlesztőknek szóló pályázatokban szempontként veszik figyelembe az ajánlott árat is (ekkor nem fix áras kiírással dolgoznak), de a tapasztalat szerint ez erősen csökkenti, 30 százalék feletti súlyozásnál ellehetetleníti a pályázat innovativitását.
A sokrétű szempontrendszert a német városokban elterjedt gyakorlatban egy úgynevezett „értékelési mátrix”-ba szerkesztik, amely összefoglalja, és egymáshoz mérten súlyozza is a különböző szempontok szerepét az értékelésben. Az értékelési mátrix akkor is biztos alapot nyújt, ha a zsűri kvalitatív módon értékeli a pályázatokat, de alapja lehet egy kvantitatív értékelést lehetővé tevő pontrendszernek is, ami talán jobb stratégia egy emelt korrupció-veszéllyel jellemezhető országban. Az értékelési mátrix nyilvános, része a pályázati kiírásnak, és a kiírás után természetesen nem változtatható.
A tapasztalatok alapján fontos, hogy a pályázatok kiírása alacsony küszöbű legyen, hogy az új építőközösségek ne kerüljenek behozhatatlan hátrányba a tőkeerős, hitelképes, nagy szervezettel, hierarchikus döntéshozással és bejáratott építészirodával rendelkező fejlesztőkkel szemben. Ezért a kiírások általában a projekt építészetének, működésének, finanszírozásának csak koncepció-szintű kidolgozását kérik. A lakásépítő közösségek számára kiírt pályázatok gyakorlata szerint általában először csak opciós szerződést kötnek a nyertessel. A többnyire egyéves opció időtartama alatt van lehetősége a nyertes közösségnek az önkormányzattal együttműködve megszerezni az építési engedélyt, felállítani a pontos finanszírozási tervet és a szerződés csomagokat, megtalálni a még hiányzó tagokat.
A nemzetközi gyakorlat, a jó példák ismerete lehetőséget ad Budapestnek, hogy a kezdeti bizonytalanságokat kiküszöbölve vágjon bele a koncepció-pályázat bevezetésébe. Azok a városok, ahol ma városrésznyi rozsdazónák újrafejlesztését alapozzák a koncepció-pályázatra, szintén egy-egy kísérleti ingatlannal kezdtek. 
Az első lépés természetesen az elméleti alapok és a magyar helyzetre és jogszabályi környezetre alkalmazott módszertan, amelynek kifejlesztése már a karantén alatt megkezdődhet. Mivel a kezdeti lépésekhez nem kell sok ember, a szakértelemben és szervezetben is felesleges redundáns felépítést kialakítani, így a leghatékonyabb eszköz egy fővárosi-kerületi think-tank lenne. Ez a csapat választhatná ki és készíthetné elő aztán az első körben koncepció-pályázattal hasznosítható ingatlanokat.
Azok a szereplők, akik Budapesten egy aktív, innovatív lakhatási szcéna szereplői lehetnének, ma még csak látensen vannak jelen, kis közösségekbe, egyesületekbe szerveződve. Egy rendszeresen, megbízhatóan, átlátható feltételekkel működtetett koncepció-pályázati rendszer nemcsak aktiválhatná ezeket a szereplőket, de a válságban új orientációt jelenthetne a szakmai háttérnek – például az építészirodáknak, közösségfejlesztőknek -, és a ma még egyáltalán nem támogató finanszírozóknak – például az etikus bankoknak, befektetőknek, ingatlanalapoknak.
Szerző
Szabó Julianna PhD
Frissítve: 2020.05.07. 06:12

Önfeljelentés (RMDSZ és társai)

Tisztelt Klaus Iohannis Elnök Úr! Nem tudom hirtelenjében, miféle hivatalnak kellene elküldenem bűneim lajstromát, nemzet- és hazárulásom bizonyítékait. Legutóbbi nyilatkozatából ugyanis úgy értettem, hogy súlyosan sértik a román nemzeti érdekeket még az olyan kisebbségjogi rendelkezések is, miszerint egyes közigazgatási egységekben kötelezővé teszik a magyar – vagy német, ukrán, szerb stb. – nyelvhasználatot. Gondolom, Önnek is tudomása van arról, hogy már 2001-ben, tehát majdnem két évtizede megtörtént ez az árulás, a közigazgatási törvény módosításakor. Most csak azt próbálja elérni a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, miután 2003-ban az alkotmányban is rögzítettük ezt a jogot – újabb árulás –, hogy 20 százalékos kisebbségi lakosság esetén ne lehessen tetszőlegesen alkalmazni azt, ami kötelező. Ismétlem: ne lehessen tetszőlegesen alkalmazni azt, ami kötelező. Illetve az eredeti rendelkezést nyilvánvalóan azokra az intézményekre is ki kellett volna rég terjeszteni, amelyekre a 2001-es törvénymódosítás még nem vonatkozott, de a 2003-as alkotmánymódosítás már igen. Nem részletezem, természetesen még sok mindent tisztázni kellett, erre szolgálnak ezek az új javaslatok, de ezt igazán tudhatja, Elnök Úr, hiszen feltételezem, sok-sok évvel ezelőtt nem az Ön akarata ellenére írták ki Nagyszeben várostábláira, hogy Hermannstadt. Mi több, nem is a 20 százalék fölötti törvényes kötelezettséggel, hanem a 20 százalék alatti – szintén törvényes – lehetőséggel élve. Nekem mindenképpen nagy elégtételem volt látni azt a feliratot. Rég nem jártam arra, de remélem, megmaradt azután is a felirat, hogy már nem Ön a polgármester. Nem húzom tovább a szót, de azt mindenképpen el kell még mondanom, hogy az alább felsorolt bűnöket nem egyedül követtem el, hanem egyrészt RMDSZ-es kollégáimmal, másrészt az elmúlt harminc év több fontos román politikusával együtt. Azt is beismerem, hogy érdekből tettük valószínűleg mindannyian: be kellett vinni Romániát a NATO-ba és az Európai Unióba, rendezni kellett Románia és Magyarország viszonyát, el kellett (volna) érni, hogy a kisebbségek éppen olyan otthonosan érezzék magukat a saját hazájukban, mint a többségi románok. A most következő lista távolról sem teljes, inkább csak jelzi a folyamatos árulás néhány jelentős állomását. 1. Emil Constantinescu államelnökkel (Román Demokratikus Konvenció): 1996-ban egyezséget kötöttünk, hogy őt támogatjuk az államelnöki választások második fordulójában, és cserében együtt fogunk kormányozni a győztes ellenzéki pártok által megalakítandó kormányban. 2. Victor Ciorbea miniszterelnök (Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt) 1997. március 15-én kérésemre ünnepi üzenetben köszöntötte a magyarokat. 3. Victor Ciorbeával, Ion Diaconescuval, Radu Vasileval (Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt), Mircea Ionescu-Quintusszal (Nemzeti Liberális Párt), Petre Romannal (Demokrata Párt) és a kormánykoalíció más vezetőivel 1996 és 2000 között megteremtettük többek közt az elállamosított földek, erdők és ingatlanok visszajuttatáshoz szükséges törvényes kereteket. A magyar egyházak mellett sok magyar magánszemély is visszakapta elkobzott javait (és persze románok is, németek is, mások is, amint az Ön is tudja). 4. Nagyrészt az imént felsorolt személyekkel, esetleg más tisztségben, például Radu Vasileval miniszterelnökként, 1999-ben az addiginál lényegesen jobb oktatási törvényt fogadtunk el, beleértve az anyanyelvű oktatást is. 5. Adrian Năstase miniszterelnökkel és pártelnökkel (Szociáldemokrata Párt) 2001-ben kidolgoztuk és elfogadtuk a parlamentben a közigazgatási törvény már említett módosítását, amely kötelezővé teszi a 20 százalékos településeken a kisebbségi nyelv használatát is. 6. Ugyancsak Adrian Năstase pártjával közösen úgy módosítottuk az alkotmányt 2003-ban (egyébként a Demokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt is megszavazta a módosítást), hogy a törvény által meghatározott kisebbségi százaléknál a dekoncentrált állami intézményekben és az igazságszolgáltatásban is kötelező az anyanyelvhasználat. 7. Szintén Adrian Năstase miniszterelnöksége idején, 2004-ben visszaállítottuk Aradon a kétségkívül magyar jellegű, a magyar (és erdélyi) történelem fontos pillantát megörökítő Szabadság-szoborcsoportot. 8. 2004 végén egyezséget kötöttünk Traian Băsescu frissen megválasztott államelnökkel (a Demokrata Párt addigi elnökével, a DA Szövetség jelöltjével), hogy amennyiben a magyar közösség néhány fontos célkitűzése is bekerül a kormányprogramba, együtt fogunk kormányozni, és így is történt. 9. A Călin Popescu Tăriceanu (DA Szövetség, Nemzeti Liberális Párt) által vezetett román kormányban 2005-ben elfogadtuk azt a kisebbségi törvénytervezetet, amely egyfajta kulturális autonómiát is lehetővé tenne a kisebbségek számára. Igaz, a tervezet úgy kapott zöld utat, hogy a Velencei Bizottság ülésén, a lagunák városában én képviseltem a román kormányt. És az is igaz, hogy a tervezetből azóta sem lett törvény. (De ismétlem, a Nemzeti Liberális Párt támogatta.) Ami késik, nem múlik, hátha találunk majd árulókat hozzá. (Székelyföld autonómiája nehezebb dió, ehhez minden ellenkező híresztelés dacára sohasem volt eddig szövetségesünk, az SZDP sem, akiket ráadásul, tartok tőle, most úgy megijesztett az Elnök Úr, azt sem fogják ezután megszavazni, hogy hétfő után kedd következik, ha történetesen az RMDSZ javasolja. De mellesleg: egy ilyen tervezetet, akármi is van benne, hova kellene benyújtani, hogyha nem Románia parlamentjébe?) 10. Ugyancsak Călin Popescu Tăriceanu (Nemzeti Liberális Párt) miniszterelnöksége idején négy (2005, 2006, 2007, 2008) közös román-magyar kormányülést is tartottunk, a harmadikat egyébként Nagyszebenben. Igen, számos tárcaközi és kormányközi egyezség született ezeken a tanácskozásokon. 11. 2009-ben megegyeztünk Traian Băsescuval (pártját akkor már úgy hívták: Demokrata Liberális Párt) és Emil Boc miniszterelnökkel, hogy új oktatási törvényt fogadunk el. 2011 elején érvénybe és lépett az az oktatási törvény, amelynek az anyanyelvű oktatásra vonatkozó rendelkezései valóban kielégítőek. Kár, hogy ma sem alkalmazzák ezeknek a rendelkezéseknek egy részét. Nem folytatom, a lista természetesen bővíthető lenne, az árulók köre is sokkal nagyobb, mint az itt felsoroltak: szenátorok, képviselők, miniszterek, államtitkárok, újságírók, értelmiségiek és sok-sok közember. Voltak természetesen kerékkötői is ennek a folyamatnak az elmúlt harminc évben, őket most nem nevesítem, de nekünk, RMDSZ-eseknek mégis akadtak mindig „bűntársaink” a román politikusok között, akik nehéz viták után, de segítettek, hogy ezekben az évtizedekben sok minden megváltozzék a román-magyar viszonyban. És sok minden viszont nem változott, amint azt az Ön felháborodása is bizonyítja, hiszen újabban egy olyan törvényt próbált megkérdőjelezni, amely 2001 óta érvényben van, nagyrészt alkalmazzák is, és most csak azért kellene módosítani, hogy senki, semmi módon ne kerülhesse meg az alkalmazását. Ez pedig véleményem szerint, tisztelt Elnök Úr, nemcsak nekünk, magyaroknak, hanem Románia minden állampolgárának az érdeke is. Olyan országban szeretnénk élni, ahol a román érdek magyar érdek is, a magyar érdek pedig román érdek is, vagyis az állam érdeke egybeesik az állampolgárok érdekével. Egy ilyen államban, tisztelt Elnök Úr, mindannyiunk elnöke lehetne akkor is, ha nem mindenki szavazott Önre, bár tudomásom szerint sok magyar éppenséggel Öntől várta el – szavazatával is – egy másfajta együttélési minta érvényesítését. Ezt a reményt legutóbbi nyilatkozatai enyhén szólva nem igazolják. Valaki ezek szerint súlyosan tévedett. A szerző költő, közíró, az RMDSZ volt elnöke   A cikk elsőként a Transindexen jelent meg
Szerző
Markó Béla