Gerevich András: Új időszámítás

Az interneten reggel elolvasom a híreket,

ez az ébredés egyik fázisa, fülemben még

a vekker ritmusa, szememben már a korai fény.

Mindenhol az üvöltözés, tolvajlás, hazudozás,

és vádaskodás: bűnök, bűnösök és bűnbakok,

és most itt vackomban, mint pocok, megbújok,

túlburjánzik mindennapi kis átkainkon

a bezártság, rettegés, fertőzés és járvány –

az idő múlását naptár és óra helyett

halottak számával mérjük. Új időszámítás.

A képeken elsorvadó, fájó testeket kötnek

lélegeztetőgépre, és velük együtt a civilizációt.

Ahogy telnek az évek, egyre süketítőbb és

érthetetlenebb a világ, egyre súlyosabb,

és nem bújhatsz ki előle, körbefon és betemet,

ahogy megbújnak a gépeden, a zsebedben,

amikor anyádat akarod hívni, ott várnak,

cikkekben, videón, podcaston, fényképen,

az arcuk, hangjuk és szavaik köszöntenek.

Az izoláció csendjében is egyre hangosabbak,

haragosabbak, egyre pöffeszkednek, felzabálják

körülötted a teret, megmondják, mennyit érsz

és mennyire értéktelen a kis kapisgáló életed,

egyre idegesebb és idegenebb a reggel,

még a szottyadt müzlid íze is tőlük keserű.