India;gázolás;

2020-05-08 09:18:24

Síneken alvó vendégmunkásokat gázolt halálra egy tehervonat Indiában

A rendőrség szerint a férfiak vélhetően azt hitték, a koronavírus-járvány következtében elrendelt korlátozások miatt a vonalon nem jár vonat.

Legalább 16, vasúti síneken alvó embert gázolt halálra egy tehervonat péntekre virradóan a nyugat-indiai Mahárástra államban a helyi hatóságok tájékoztatása szerint. A baleset mintegy 390 kilométerre Mumbaitól keletre, Karmad körzetében történt.

Visal Nehul karmadi rendőrfőnök újságíróknak azt mondta, a vendégmunkásokból álló húszfős csoport a vasút vonalán tartott hazafelé, a szomszédos Madhja Prades államba, és éjszakára a síneken táboroztak le.

A vasútügyi minisztérium részéről azt mondták, a mozdonyvezető észrevette őket, de már nem volt ideje lefékeznie a vonatot.

A rendőrség szerint a férfiak vélhetően azt hitték, a koronavírus-járvány következtében elrendelt korlátozások miatt a vonalon nem jár vonat.

A járvány miatt március 25-én elrendelt – és május 17-ig meghosszabbított – országos házikarantén miatt nagyon sok vendégmunkás ragadt az ország más államában. A munka nélkül maradt emberek a rendelet kihirdetése után tömegesen indultak útnak hazafelé, olykor több száz kilométert gyalogolva. Néhány állam a hazaszállításukra vonatokat helyezett üzembe.