Orbán Viktor;hazugság;Komjáthi Imre;Orbán Balázs;

2020-05-08 16:09:13

Két Orbán, két csúsztatás: videóban cáfolta a fideszes propagandát Komjáthi Imre

Plakátragasztás közben kérte számon a kormányzati mellébeszélést és önfényezést az MSZP alelnöke, aki lebuktatta Orbán Balázs miniszterhelyettest is.

Kormányzati plakátokat hekkelt meg péntek reggel Komjáthi Imre. A munkát, kenyeret-feliratú pólóban ragasztgató szocialista politikus egyúttal Facebook-sajtótájékoztatót is tartott, és két Orbán két csúsztatásának leleplezését ígérte.   

Mint mondta, egyetlen európai országnak sem jutott eszébe, hogy a járvány közepén milliárdokat költsön önmaga népszerűsítésére. 

- üzente az Orbán-kabinetnek az MSZP alelnöke. Megjegyezte, hogy már a hirdetések is hazudnak – ezért ragasztja le ezeket – mert bár a veszélyeztetett dolgozóknak 70 százalékos bértámogatást ígérnek, már ott tartunk, hogy csak a kieső bér 75 százalékára adnának támogatást, és azt is csak nehézkes, bürokratikus úton lehet megigényelni.

Eközben az államtitkárok 30 százalékos béremelésére jutott azért pénz – mutatott Komjáthi, emlékeztetve Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettesének csúztatására is: 

A politikus ugyanis azt mondta, azért jár a koronavírus-járvány közepén is 35 százalékos béremelés a politikai államtitkároknak, mert azt előző években nem kaptak ilyet. Csakhogy ez nem igaz: az államtitkárok bruttó bérét 2018 májusában emelték a korábbi bruttó 997 ezer forintról bruttó 1,296 millió forintra, ezt pedig most újra megnövelték.

- kérdezte a Fidesz vezető politikusaitól a láthatóan egyre jobban feldühödő Komjáthi, aki Orbán Viktor munkanélküliekről közölt számait is cáfolta.

A miniszterelnök pénteki rádióinterjújában 163 ezer munkanélküliről és támogatáskérőről beszélt – ugyanakkor a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat oldalán elérhető hiteles adatok szerint már márciusban 281 ezer regisztrált álláskereső volt az országban, az innovációs tárcától kiszivárgó adatok pedig április 12-ig ennél is több, 320 ezer álláskeresőről szólnak.

"Kapjon a fejéhez, miniszterelnök úr" - ajánlotta a videóban Komjáthi, aki azt javasolta Orbánnak, hogy hallgasson inkább a civil szervezetek, az ellenzék és a szakszervezetek véleményére, ők ismerik a válságból vezető kiutat. A politikus javaslatokat is tett: a kormánynak 80 százalékos bértámogatást kellene adnia a bajba jutott cégeknél, az álláskeresési járadéknak kilenc hónapig kellene járnia, és minimum 100 ezer forint kellene legyen havonta – a rászoruló családoknál pedig 3 hónapig engedjék el az energiaszámlákat.