egészségügy;koronavírus;

2020-05-10 07:27:08

Rehabilitálják a kórházakat: a kormány elkezdi visszaengedni a betegeket az intézményekbe

A mentők péntektől a koronavírusos betegek ellátására kijelölt csaknem száz intézmény helyett kettőbe vihetik a kezelésre szorulókat.

Úgy tűnik, hogy a kormányzat az egészségügy újranyitásának részeként elkezdi visszaengedni a betegeket a kórházakba is.

Az országos tisztifőorvos minapi utasítása szerint a mentők péntektől a koronavírusos betegek ellátására kijelölt csaknem száz intézmény helyett kettőbe, az egykori hivatalos járványkórházba, a Szent Lászlóba, illetve az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe vihetik a kezelésre szoruló covidos betegeket. Ha ez a két intézmény megtelne, csak meghatározott sorrendben lehet újabb kórházakat bevonni a vírusfertőzöttek ellátásába.

Ezzel a tisztfőorvos a másodvonalba sorolta a miskolci megyei, a kiskunhalasi, a szekszárdi és az ajkai kórházakat. További 35, főként megyei és néhány nagyobb fővárosi intézmény pedig csak akkor láthat el ilyen beteget, ha ezek megteltek.

Szombaton alig több mint 3200 fertőzött volt, közülük körülbelül ezret ápoltak kórházban, azaz nyilvánvaló, hogy ennyi betegnek nincs szüksége a számukra kiürített 36 ezer üres kórházi ágyra. A kórházak tömeges felszabadításának a következő lépcsője valószínűleg a tervezhető ellátások fokozatos újraindítása lesz. Már most van olyan intézmény, ahol ha nem is túl nagy gőzzel, de elkezdték az elmaradt beavatkozások pótlását.

Mint arról korábban a Népszava elsőként számolt be, először március elején Kásler Miklós a járványosztályokat üríttette ki, akkor nyolcszáz ágyat szabadítottak fel a miniszter kérésére. Majd április hetedikén nyolc napot adott arra, hogy valamennyi, fekvőbetegeket gyógyító intézmény a közfinanszírozott ágyainak minimum 60 százalékát, azaz 36 ezer ágyat tegyen alkalmassá az új koronavírussal fertőzöttek ellátására. A miniszteri határidő a valóságban csak öt nap volt, mert három munkaszünet is beleesett. Akkor már hetek óta elhalasztották a tervezhető ellátásokat, és ekkor újabb betegeket küldtek haza. Az intézkedés miatt családok kerültek tömegesen krízis helyzetbe, a gyakran magatehetetlen, speciális ellátásra szoruló rokonaikkal nemigen tudtak szaktudás és megfelelő ápolási rutin nélkül mit kezdeni. A krónikus és rehabilitációs ágyak drasztikus ürítésének az első nagy botránya az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben volt, annak a főigazgatóját a miniszter azzal vádolt meg, hogy nem ürítette elég gyorsan az intézményét és ezért menesztette is. Azóta mindössze néhány tucatnyi, jobb állapotú, a Pesti úti idősotthonból eredetileg a Korányiba szállított koronavírusos beteget ápoltak ott, miközben a súlyos politraumatizált, illetve az agyvérzéses, vagy az amputált betegek rehabilitációjára nincs hely.