Németország;Európai Bizottság;kötelezettségszegési eljárás;Ursula von der Leyen;

2020-05-10 21:57:02

Von der Leyen szerint akár kötelezettségszegési eljárás is indulhat Németország ellen

A testület megvizsgálja a német alkotmánybíróság határozatát a kötvényvásárlási programról.

Az Európai Unió Bíróságának határozatai kötelezőek minden nemzeti bíróságra nézve - állapította meg vasárnap kiadott közleményében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a német alkotmánybíróság által május 5-én hozott, az Európai Központi Bank programjára vonatkozó ítélettel kapcsolatban.

Az uniós bizottság elnöke nyilatkozatában kiemelte, a német alkotmánybíróság határozata az Európai Unió két témakörét, a közös uniós fizetőeszköz, az euró rendszerét és az európai jogrendszert helyezi reflektorfénybe.

Ezzel összefüggésben kijelentette: az Európai Bizottság fenntart és védelmébe vesz három alapelvet, amelyek szerint az Európai Unió monetáris politikája kizárólagos hatáskörébe tartozik, az uniós jog elsőbbséget élvez a nemzeti joggal szemben, valamint az Európai Unió Bíróságának határozatai kötelezőek minden nemzeti bíróságra.

Arra emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság feladata az eurórendszer és az uniós jogrendszer megfelelő működésének biztosítása. 

- Az Európai Unió az értékek és a jog közössége, amelyet mindenkor meg kell védenünk. Ez tart össze bennünket, ez az, amiért küzdünk - fogalmazott Ursula von der Leyen.