Félelemmaszkban

Szerintem Orbán Viktor... – pötyögik be lendületesen ellenzéki kommentelők, majd az állítmány előtt megtörik a gépelési lendület. „Hogy folytassam, hogy ne legyen baj? Folytassam egyáltalán? A családomat is vegzálhatják emiatt – miattam?” Az aggodalom jogos. Ugyan a miniszterelnök korábbi szíves közlése szerint „ők” soha nem vetemednének arra, hogy elhallgassák a velük egyet nem értőket, a rendőrség szolgálatkészen némítja az elégedetleneket, élve a járványtörvény adta felhatalmazással.   
Kedden facebookos véleményposztja miatt vitt el egy idős férfit (rémhírterjesztés gyanújával). A szegi ember bűne az volt, hogy diktátornak nevezte Orbánt, és kétellte, hogy észszerű lenne a járvány állítólagos tetőzése után egy nappal feloldani a korlátozásokat.   Szerdán a gyulai Kossuth Kör – egyébként momentumos – vezetőjét zsuppolták rendőrkocsiba, mert megosztotta Hadházy Ákos tényszerű bejegyzését, kiegészítve azzal az adattal, hogy Gyulán hány kórházi ágyat szabadítottak fel. A szegi esetben kimondta az ügyészség, hogy nem történt bűncselekmény, a férfi állításaira nem húzható rá a rémhírterjesztés definíciója. Gyulán is ez várható. De nem az a fontos, hogy az ügyészség – szereposztás szerint – a jó zsarut játssza.
Az üzenet maga az előállítási aktus. Hajnalban érkezik a rendőrautó és elviszi a véleménytettest – lehetőleg a szomszédok szeme láttára. Három óra múlva a teljes falu/társasház tudja, hogy Marinak, Bélának rendőrségi ügye van. Hogy okkal-e, vagy sem, az mellékes.

Az elhallgattatás újra része a hatósági eszköztárnak. Ha a félelemkeltési taktika beválik, egy ország nézheti szótlanul, hogy vezetői megszegik a szabályokat mondanak méretes baromságokat – és nemcsak koronavírus idején. De náluk nem kopogtat a rendőr. Veszítenivalónk csak nekünk van – és nem a körzeti kapitányságon töltött négy órára vagy a lefoglalt laptopra gondolok. 
A szólásszabadságunk a tét. Ha belemegyünk a játékba, ha magunk cenzúrázzuk véleményünket, ha még a közösségi médiából is eltüntetjük érzelmeinket, mondásainkat, akkor önként húzzuk magunkra a félelem maszkját, szájkosarát.

A civil jogvédelem, az összefogás lehetősége továbbra is adott, és mindenkit megillet. Ugyanúgy, mint a szabad szó joga. Mert nem csak hallgatni áll jogunkban – mondjanak bármit is a rendőrök.
Szerző
Koncz Tamás
Frissítve: 2020.05.14. 19:52

Örülhetnénk

Az életben való érvényesülés az iskolapadban kezdődik, ezt a lehetőséget vették el ezektől a gyerekektől, és ez az az okozott kár, amiért a bíróság szerint kártérítés jár. Mi elfogadjuk és tiszteletben tartjuk a független bíróságok döntéseit, és bízunk benne, hogy az eddigi, évtizeden át tartó jogszerűtlen magatartás után végre jogkövetően állnak a felelősök is a gyöngyöspatai romákhoz. Nem kérünk se többet, se kevesebbet. 
A gyöngyöspatai Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke írta ezt év elején, miután kiderült, hiába a jogerős bírósági döntés, az alperesek (a helyi önkormányzat, az iskola, illetve a fenntartó tankerület) nem hajlandóak kifizetni a roma gyerekeknek megítélt 99 milliós kártérítést. A bírósági ítélet semmibe vételéhez a legmagasabb helyről érkezett segítség: Orbán Viktor szerint egy „etnikailag meghatározó népcsoport tagjai egy nagy jelentőségű összeget fognak kapni mindenfajta munkavégzés nélkül”. Bár az ügyészség utóbb elutasította a kormányfő ellen tett feljelentést, mi nyugodtan nevezhetjük kijelentését annak, ami valójában: gyűlöletre uszításnak.
A beinduló kormánypárti propaganda szerint „a cigány családok és tanulók csak eszközök ahhoz, hogy a kártérítési pert kezdeményező, »külföldről pénzelt alapítvány« elérhesse politikai célját”. Mintha a bíróságok nem arra alapozták volna a döntésüket, hogy a helyi általános iskolában fizikailag is elkülönítették a többiektől a külön osztályba járó roma gyerekeket, leckét szinte sosem kaptak, felelniük sem kellett, nem tartottak nekik informatikaórát, és így tovább. 
A hecckampány a Kúriát célozta, ahová az alperesek felülvizsgálati kérelemmel fordultak, hogy pénz helyett természetben – pótlólagos képzés formájában – teljesíthessék kártérítési kötelezettségüket, a helyi önkormányzat pedig az összeg mérséklését is kérte. A jog uralma egy döntés erejéig helyreállt: a Kúria kedden mindkét kérést elutasította. Örülhetnénk, ha nem tudnánk, hogy már készül a törvényjavaslat, amely lehetővé teszi, hogy ne kelljen pénzbeli kártérítést fizetni a hasonló ügyek miatt.
Szerző
Simon Zoltán
Frissítve: 2020.05.14. 06:09

Dudaszó Kolhoz-Magyarországon

Mérlegeltem, hogy kimenjek-e Hadházy Ákos dudálós tüntetésére a Clark Ádám térre, vagy ne menjek ki. Mellette szólt, hogy Orbán Viktor diktatúrájában egy rendszerellenes tüntetéssel az ember alapjáraton egyetért, de az meg a részvétel ellen szólt, hogy Orbán Viktor a tüntetéseken röhög, én meg nem szeretem, ha egy diktátornak jókedve van. Legyen neki eltitkolt magánvagyona, legyen stadionja a háza tövében, legyen pifi-pöfi kisvasútja, legyen a kisvasútjának Magyar Nemzeti Menetrendje, és legyen annak a rendnek ő maga az örökös nagymestere – de jókedve azért ne legyen. Ott még nem tartunk, hogy a strómanja nevére íratott ország mellé örömöt is mi szerezzünk neki. Én magyar vagyok, nekem egy diktátor legyen szigorú, mint a gyomorrák. 
A részvétel ellen szólt az is, hogy nem kocsival mennék, tehát nem fogok dudálni. De miért menjek egy dudálós tüntetésre, ha csak bámészkodni akarok? Ráadásul sejtettem, hogy a tüntetés nem fog sokáig tartani, legalábbis egészen biztosan hamarabb véget ér, mint a Fideszben az a harminc éve tartó elnöki ciklus, amit az állampárt zöldmezős legelőin oly türelmesen viselnek a veszettül kolompoló kos mögött tépelődésmentesen legelésző birkák. Ráadásul egészen biztosan kevesen leszünk, hiszen egyrészt attól nem lehet változást remélni, hogy az ember körbe-körbe furikázik egy körforgalomban és tülköl, másrészt hogyan is férne el az úttesten az a kilencmillió ember (mínusz fideszesek), akit Orbán állampártja az elmúlt tíz évben az út szélére lökött?
Az viszont a részvétel mellett szólt, hogy minden ellene szólt. Semmi értelme nem volt, hogy odamenjek, úgyhogy odamentem. És a sejtéseim beigazolódtak. Tényleg kevesen voltunk, a tüntetés tényleg nem tartott sokáig, és Orbán Viktornak – miután átolvasta a szig. biz. titkosszolgálati jelentéseket – alkalmasint tényleg szereztünk pár kellemes percet a töketlenkedéssel. 
Minden indok megvan tehát arra, hogy a szervezők folytassák, amit elkezdtek. Habár totálisan reménytelennek tűnik megállítani a relatív sebességtől oly mámoros masinisztával zakatoló alcsúti kisvasutat, de most ez egyáltalán nem számít. Ha korábban minden ember ragaszkodott volna ahhoz az általánosan osztott nézethez, hogy a Holdat elérni lehetetlen, akkor önök egy szovjet felügyelet alatt álló, Magyarország nevű kolhozban majszolnák a répafőzeléket, mert győzött volna a kommunizmus. Tudom, ezzel a logikával az is bebizonyítható, hogy a járvány elmúltával Orbán Viktor vissza fog térni ahhoz az ábrándos tervéhez, hogy embert lőjön ki az űrbe, és ez az ember a mit sem sejtő Jean-Claude Juncker legyen bosszúból – de ne csüggedjünk, mert a földi élet legfőbb jellemzője, hogy nem logikus. Ha az volna, akkor most egy demokratikus köztársaságban élnénk, szegényebbek volnánk pár száz csalódással, de gazdagabbak egy Orbán Viktor nevű, idősödő kisvárosi jogásszal, aki éppen azon mesterkedne, hogy a sokadik kizárás után miként tudna megint visszakerülni a helyi ügyvédi kamarába. 
Megjegyzem, most fel is vennék.
Szerző
Kácsor Zsolt
Frissítve: 2020.05.14. 06:09